NEW!

AKI MÉG NEM TUDNÁ FENT VAN AZ ÚJ BLOGOMON AZ ELSŐ RÉSZ! KÉRLEK TITEKET,HOGY ÍRJATOK RÓLA VÉLEMÉNYT,AKÁR NÉVTELENÜL IS!♥
KATT!

61.rész The End.

Sziasztok!

Eljött ez a nap is. Most utoljára írtam le ebben a blogban azt, hogy sziasztok. Olyan érzésem van,mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből. Hol is kezdjem?

Amikor felmerült bennem az ötlet, hogy csinálok egy új blogot,nem tudtam,hogyan kezdjek hozzá. Sokat bíbelődtem azon,hogy legyen valami ötletem,de nem nagyon jártam sikerrel. Aztán egyszer csak álmodtam egy igen furcsát. Egy más világban jártam,ahol az emberek nem voltak boldogak,sokat sírtak,és csalódtak. Éppen ezért gondoltam azt,hogy megosztom Veletek a gondolataimat. És mennyire jól tettem,hogy belevágtam! Nekem a blogok óriási szerepet játszottak/játszanak az életemben. 2012.11.01-jén beleolvastam a legjobb barátnőm blogjába. Akkor szerettem meg a fiúkat. Aztán kezdtem egy blogot, ami nem lett a legjobb,de szerettem. És most itt van ez. Ez a történet,amit olyan sok csodálatos ember olvas. Amiről nem hittem volna,hogy ennyire népszerű lesz. Nem is tudjátok elképzelni,hogy amikor esténként sírtam,és azt gondoltam,hogy feladom,milyen érzés volt,amikor elolvastam egy bátorító kommentet. Azonnal letöröltem a könnyeimet és mosolyogni kezdtem. Mondhatnám úgy is ,hogy Ti adtatok erőt! De mint a legtöbb ember,azért kaptam hideget is. Elfogadtam. Mert ez a történet nem szól másról,mint egy átlagos lányról,aki a boldogságot kereste,egy fiúról,aki A LÁNYT kereste,és azokról a dolgokról,amiket még Én sem akarnék átélni. Hiszen tudjátok,ez egy MÁS VILÁG volt.

És akkor jöjjön a köszönet nyilvánítás. Legeslegelőször is nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm Fruzsinak,amiért végig biztatott és segített. Az Ő ötlete volt,az is,hogyan legyen vége ennek a csodás történetnek. Tehát csak annyit mondok,hogy köszönöm,hogy vagy.♥

Aztán köszönöm szépen Renátának,aki végigizgulta a blogot,bár már szinte előre tudott mindent,ugyanúgy,mint Kata. Szeretlektiteket♥

VÉGÜL KÖSZÖNÖM MINDEN EGYES OLVASÓMNAK AKI MINDVÉGIG VELEM VOLT,ÉS OLVASOTT,ÉS KOMMENTELT,ÉS SZAVAZOTT. TI VAGYTOK A MINDENEIM.♥♥♥

Remélem,hogy az új blogomban(amiben ma lesz az első rész) is velem tartotok!!! 

Hát akkor,olvassátok az utolsó részt. Köszönöm,hogy itt voltatok.

Kapcsoljátok be!

*Hope*

Aznap este buli volt a Direction-házban. Nem tudom,hogy mit ünnepeltünk. Talán azt,hogy vége ennek az egész horrornak,vagy azt,hogy hideg vérrel megöltem apámat?! Bármilyen furcsa is volt,boldog voltam és felszabadult. Nem ittam alkoholt,nem szívtam,de mégis nagyon sokat nevettem. Még talán soha nem beszélgettünk egyfolytában ilyen hosszan. Sorban mesélték a viccesebbnél-viccesebb sztorikat,Én pedig majdnem kipukkadtam a röhögéstől. Szerintem a fanok 90%-a azt hiszi,hogy a sztárok élete csak munka,ének,munka,ének,fellépés,dedikálás,utazás..stb. Pedig nem is gondolnák,hogy mennyi izgalmas dolog történik Velük. Talán Louis is azért választott pont engem,mert Én megértem Őket. Én megértem,hogy sokszor szabadságra van szükségük,és nem bírnak annyit dolgozni,mintha robotok lennének. Megértem,hogy van magánéletük. És elfogadom,ha van barátnőjük. (Mondom Én,akinek maga Louis Tomlinson a barátja!)

Az este további részében,pizzát rendeltünk franciául(Harry nyelv tudása),majd a Toy Story-t bámultuk popcornnal a szánkba.

Hosszú évekig számtalan különféle módszert bevetve hajszoltam a boldogságot, és a közben felhalmozott rengeteg szerzemény és eredmény a végén teljesen tönkretett. Az élet, ha túlzottan hajszolod, végül a sírba visz. Az idő, ha üldözöd, pont úgy fog viselkedni, mint egy bűnöző: mindig is egy megyével vagy egy szobányival előtted jár, megváltoztatja a nevét és a hajszínét, csak hogy egérutat nyerjen, épp amikor az új letartóztatási paranccsal a kezedben belépsz a motel előcsarnokába, ő kioson a hátsó ajtón, csak egy égő cigarettavéget hagyva a hamutartóban, hogy cukkoljon. Valamikor meg kell állnod, mert az idő nem fog. Be kell ismerned, képtelen vagy fülön csípni. Arra is rá kell jönnöd, hogy nem is ez a feladatod. Egy bizonyos ponton túl, fel kell adnod az üldözést, meg kell állnod, és hagynod kell, hogy a boldogság rád találjon.

-Hope.-szólalt meg hirtelen Zayn,mire odakaptam a fejemet.-1 hónap múlva európai turnéra megyünk.közölte. Az addigi mosoly azonnal,lefagyott az arcomról. Itt hagynának? Louis,Harry,Zayn,Liam és Niall is? Mi lesz Velem ezután? Az arcom színe gyorsan váltakozott az egészséges színűről a zöldre,aztán a fehérre. Gondolom ezt Zayn is észrevette,mivel gyorsan folytatta.

-De természetesen Te is jössz Velünk.-tette hozzá,mire lesütöttem a szemem.

-Malik,ha még egyszer Rám hozod a frászt,esküszöm kidoblak az ablakon.-keltem fel,majd Rávetettem magam és csikizni kezdtem. Úgy visított fel,mint egy kislány. Ezen persze mindenki szakadni kezdett a nevetéstől.

-Oké,oké bocsánat.-mondta még mindig könnyezve,az előbbi hahotától.

-Mégis ki találta ki,hogy így átvágjatok?-néztem körül,mikor megéreztem két kezet a derekamon.

-Megijedtél?-kérdezte a jól ismert hang,amibe akaratom ellenére is beleborzongtam.

-Te voltál,mi?-kérdeztem fojtott hangon. Ő erre csak apró puszikkal hintette be a nyakam minden kis szegletét.

-Ha így akarsz bocsánatot kérni,akkor vedd úgy,hogy megbocsájtottam.-jelentettem ki,majd megfordultam és megcsókoltam. Viszont a kis 'puszinkból' egyre vadabb,és egyre tüzesebb csók lett. Majd amikor két kezet éreztem a fenekemen,meghallottam egy hangot.

-Menjetek már szobára.-kiabált Harry. Ekkor összenéztünk,majd kitört belőlünk a nevetés,de azért megfogadtuk a tanácsát és felmentünk a szobánkba. Aznap éjjel valami olyan dolog járta át az agyam,ami onnan aztán soha többé nem jött ki. Arra gondoltam,hogy ez volt az utolsó éjszakánk kettesben.

-Mi a baj,Kincsem?-kérdezte Louis is,mert eléggé átlátszó voltam.

-Te nem félsz a haláltól?-kérdeztem alig suttogva.

Louis nem nézett Rám furcsán és nem is talált őrültnek,hanem pár percig gondolkodott,majd csendesen válaszolt.

-De. Félek,sőt nagyon félek. Tudod az élet olyan,mint egy pitypang. Csak egy fújás és vége mindennek.

Mint mindig most is igaza volt,ezért nem is válaszoltam rá semmit. Nem akartam elrontani az estét. Inkább csak szorosabban hozzábújtam és köröket írtam le a mellkasán. Kezét a derekamon pihentette,és simogatott. Szinte úgy éreztem,mintha álmodnék. Itt volt Velem és nekem nem kell semmi más!

*2 hét múlva*

Mondhatnám,hogy sok idő telt el,de ez így nem lenne teljesen igaz. 14 nap. 14 nap telt el azóta,hogy megöltem az apámat. És 14 nap telt el azóta,hogy egy óriásit buliztunk 6-an. Már akkor éreztem,hogy az lesz az utolsó együtt töltött este. Igaz,hogy másfél hét múlva megyek a fiúkkal turnézni,de mégis mostanában úgy tekintenek Rám,mint egy idegenre. Zayn éjjel-nappal Perrie-vel és a Little Mix-szel van,most például Párizsban vannak. Oké. Ő 14 nap óta talán egy szót sem szólt hozzám.

Ott van Liam,akinek Danielle a mindene és szinte már hozzáköltözött. A lelki társam volt,de most már csak egy idegen.

Niall. Nos,Ő az,akin nem lepődöm meg annyira. Talán sohasem fogja Nekem megbocsájtani,hogy idehoztam Holly-t,hisz persze,hogy az is az Én hibám,mint minden más.

A két jómadarat szándékosan a végére hagytam. Harry. Amennyire ismerem,pont annyira nem tudom megérteni,hogy mit művel. Visszatalált Swift kisasszonyhoz és most a sajtó előtt enyelegnek. Mindig szeretni fogom valamilyen szinten és szerintem soha nem fogom elfelejteni.

És Louis?

Mostanában már nem olyan a kapcsolatunk,mint amilyen régen volt. Mintha valamiért már nem szeretne engem és elege lenne belőlem. Ezt a 14 napot is csak végigveszekedtük. Félek,hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek. 

*****

-Kicsim! Megjöttem.-esett be az ajtón Louis. Én a tükör előtt állva próbáltam fel az egyik ruhámat éppen. Ő mögém jött és átkulcsolta kezeivel a derekamat,majd egy puszit nyomott az arcomra.

-Hova,ilyen csinosan?-kérdezte.

-Arra gondoltam,hogy elmegyek egyet bulizni ma este.-jelentettem be.

-Rendben. Megyek készülődni.-indult ki,de megráztam a fejem.

-Louis!-szóltam utána,mire megfordult.-Én úgy gondoltam,hogy most az egyszer egyedül mennék.-mondtam,mire felhúzta a szemöldökét.

-Tessék?-sétált vissza.-Most már annyira sem méltatsz,hogy Veled menjek?-kérdezte.

-Mi? Dehogyis. Csak szeretnék egy kicsit kikapcsolódni.-vágtam vissza.

-Igen. Persze. Gondoltam,hogy ez lesz. Ki az?-kérdezte,mire értetlenül bámultam Rá.

-Tessék?

-Ki a harmadik személy? Hope, a napnál is világosabb,hogy megcsalsz!-emelte fel a hangját. Óriási szemekkel bámultam Rá. 

-Hogy gondolhatod ezt Rólam,Louis?-kérdeztem indulatosan.

-Már nem tudom,hogy bízhatok-e benned..-mondta.

-Ezt nem hiszem el! Ennyi szenvedés után nem bízol bennem? Nem látsz? Annyira szeretlek,hogy szinte beleőrülök,ha nem vagy Velem. Mostanában pedig sokszor volt ilyen. Inkább én feltételezhetném azt,hogy Te csalsz meg!-kiabáltam már zokogva. Szerencse,hogy csak ketten voltunk a lakásban.

Pár pillanatig csak meredt Rám, abból tudtam,hogy nagyon ideges, az arcán néhány izom rángatózni kezdett. Végül elordította magát.

-Neked is meg kellett volna halnod,apáddal együtt!

Amint ezt kimondta,akkora fájdalmat éreztem a belsőmben,hogy azt hittem szétszakadok. 

Az a szomorú igazság, hogy a hozzánk legközelebb állók képesek a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk.

Talán még 5 másodpercig láttam Őt. Arcán szüntelenül folytak a könnyek és közeledni akart felém. Én hirtelen a szívemhez kaptam,mert nagyon szorított a mellkasom és levegőt sem kaptam. Azonnal összeestem.

Tudtam,hogy vége van. Ekkor azonban újra kinyitottam a szemem és a felém hajoló szerelmemre néztem.

-Hope! Mi történt?  Kérlek ne hagyj itt! Várj meg azonnal hívom a mentőket.-kelt fel,de visszahúztam.

-Semmi baj..Louis. Nagyon szeretlek. És köszönöm,hogy....köszönöm,hogy elvittél egy másik világba!-mondtam ki,majd elmosolyodtam,Ő az ajkait gyengéden az enyémekre tapasztotta,és lehunytam a szemem.

Most már kimondhatom. Boldogan haltam meg.

Nagyon sajnálom,hogy csalódást okoztam azoknak,akik Happy Endet akartak. És hogy mi lett ezután Louissal,Zaynnel,Liammel,Niallel és Harryvel? Azt mindenki találja ki magának.

Ennyi lettem volna. És ne feledjétek! ELSŐ RÉSZ!

Bloglopás.

Sziasztok!♥

Azért írok,mert ezt a szánalmas próbálkozást meg kell osztanom Veletek. Van egy osztálytársam, aki csaj  (nem Directioner) és valamiért nagyon nem bír engem. Próbálja leplezni,de Én látom rajta.  Na a lényeg az,hogy amint Én elkezdtem írni ezt a blogot,Ő is belekezdett.Ez még nem is lenne baj,csakhogy szinte lemásolta a blogom minden szavát. Ez elég brutál. Én hetekig gondolkozom egy részen,majd órákba telik,míg begépelem,Ő meg csak kimásolja. Múlt héten tett rá még egy lapáttal. Csinált egy Blogtrailert az új blogjához,amit azért csinált(gondolom),mert Énis. Nézzétek meg: https://www.youtube.com/watch?v=96xCHqgZLH8

Nem ismerős?  Ha megnéztétek,kukkantsatok be a blogjába is: nézd meg a jobb oldali hasábot. dettó ugyanaz,mint az enyém.

Látjátok,ilyen emberek vannak. -.-" De Én nem teszek feljelentést,meg semmi,mert annyira sem méltatom.

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET. ÓVAKODJATOK AZ ILYENEKTŐL! xx

60.rész

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a kritikát Cassy-nek. Többször is elolvastam és arra jutottam, hogy teljes mértékben igazad van! De mivel már csak 2 rész van ebből a blogból, ezért nincs értelme javítgatnom. Viszont az új blogomba nagyon figyelni fogok mindenre, amit leírtál! Ha van kedved, nézz be: http://thisisnfairytale.blogspot.hu/

Manók! Ez lenne az utolsó előtti rész.

*Hope*

Döntenem kellett. Én nem akartam végezni Vele,de hirtelen minden fájdalom,és bántás,amit Ő okozott eluralkodott rajtam. Lelőttem.

*****

Csak annyit láttam,hogy Rám néz üveges tekintetével,majd összeesik. Nem mozdultam,a pisztoly pedig kiesett a kezemből. Hogy ölhettem meg a saját Apámat? Merült fel bennem a kérdés, de hamarosan megkaptam rá a választ. Hogy bánt Velem több évig? Csak kihasznált. Nem is éltem. Aztán eltűnt,de végül újra rettegésben tartott. És szemrebbenés nélkül lelőtte volna a saját,egyetlen lányát. Tehát ezért.

Mikor nagy nehezen visszakerültem a valóságba,már Louis kezében voltam. Nem értettem,hogyan kerültem oda,de a nyaka köré fontam a karomat. Rám nézett és kínosan elmosolyodott.

-Jobban vagy már?-kérdezte suttogva. Nagyon értetlen fejet vághattam,mivel újra beszélni kezdett.

-Elájultál,majd jöttek a rendőrök,és most be kell mennünk az őrsre.-mondta. Gondoltam,hogy ez lesz. Nagyot sóhajtottam,majd a vállába fúrtam a fejem,miközben Ő még mindig cipelt. Hamarosan beültünk egy rendőr autóba és elhajtottunk.

*****

Félve léptem be a rendőrség épülete ajtaján. Nem akartam,hogy Én legyek a bűnös,akit letartóztatnak. Reméltem,hogy volt legalább egy ember,aki látta,mi történt. Én soha sem bántanék senkit. De ezt meg kellett tennem. Mi lett volna,ha nem ölöm meg? Mi lett volna,ha Ő lő le Engem? Nem akarok még meghalni! Fiatal vagyok Én még a halálhoz. De. Ha úgy hozza a sors,hogy mégis a halottak közé kerülök,legalább ne így! Szinte észre sem vettem,és máris a kihallgató teremben ültem egy rendőrrel. Ijedten néztem körbe,szemem egyfolytában Louis-t kereste.

-Nyugodjon meg,Hölgyem. Louis úr kint várakozik magára.-nyugtatott meg.-De most kérem mondja el,hogy miért lőtte le azt a férfit a repülőtéren.-adta a parancsot.

-Ő az apám volt.-mondtam ki hideg hangon,amin még saját magam is meglepődtem. A férfi szemei elkerekedtek.

-Maga lelőtte a saját apját!-kiáltott fel,mire Én újra Ránéztem.

-Mondja,fogtak magára már valaha fegyvert?-kérdeztem. A rendőr megcsóválta a fejét. Hitetlenül elnevettem magam,majd folytattam.

-Rám a saját apám fogott fegyvert. Előtte pedig rettegésben tartotta az egész családunkat és barátainkat. Megfenyegetett,hogy megöl,ha nem megyek vissza hozzá. Az Én apám egy gyilkos volt. Több emberrel is végzett élete során,csupán büszkeségből és haragból. Ennek akartam véget vetni,úgy,hogy elköltözöm. De eljött a repülőtérre utánam. Fogalmam sincs,hogyan tudta,hol leszek. De odajött,Rám fogta a fegyvert és meghúzta a ravaszt. Maga nem is tudja elképzelni,hogy mekkora fájdalom volt bennem abban a pillanatban. A saját apám,akiről azt gondoltam,hogy mindennél jobban szeret,végzett volna Velem. Nem volt elég,hogy tönkre tette az eddigi életem. Nem. Ő többet akart. Ki akarta irtani az egész családját. Biztos vagyok benne,hogy vannak Rá tanúk,hogy így történt. És akármennyire is furcsa,megkönnyültem,most,hogy vége. Hogy nincs többé.-fejeztem be. A rendőr látszólag elhitte amit beszélek.

-Rendben. Hamarosan értesítjük a fejleményekről,addig is elmehet.-állt fel,majd kezet fogtunk. Amint kiléptem a szobából Louis karjaiba borultam.

-Louis.-sírtam el magam azonnal.-Megöltem. Megöltem.-hajtogattam,de Ő csak simogatta a hajam és csitított.

-Gyere menjünk haza!-tolt el magától,letörölte könnyeimet,majd megfogta a kezemet és kivezetett az épületből. Arra lettem figyelmes,hogy nem kulcsolta össze az ujjainkat. Reméltem,hogy ez nem azt jelent,amire gondoltam. Nem bírtam volna ki hazáig,ezért megálltam és felé fordultam.

-Ugye nem félsz Tőlem?-kérdeztem remegő hangon.

-Figyelj Hope. Nekem még fel kell dolgoznom,hogy megöltél egy embert.-mondta ki halkan. 

-Kérlek ne. Nekem már csak Te vagy és a fiúk. Ha ti is elmentek,mi lesz Velem,mond?! Egyedül maradok. Hiszen tudod,hogy sohasem bántanék embert,de Te hagytad volna,hogy lelőjön,mi?-kérdeztem haragos hangnemben.

-Én..Én csak lefagytam. Nem tudtam,hogy mi ilyenkor a teendő. Eléd állni,vagy neki ugrani.Velem még soha nem történt ilyesmi. Akármerre is mentem, mindig jött 1-2 testőr mögöttem. Ezért ijedtem meg,de sohasem hagynálak egyedül, Hope.-mondta,majd újra megfogta a kezemet.  Még ha nem is összekulcsolt ujjakkal mentünk,mégis örültem azoknak a szavaknak,amiket mondott. Reméltem,hogy a fiúk is így gondolkodnak.                                                           A hazavezető út csendesen telt. Mindketten tudtuk,ha most megszólalunk és veszekedni kezdünk,akkor vége. Tehát inkább magunkba kiabáltunk. Ő azért,mert megöltem az apámat,Én pedig azért,mert nem érti meg, miért.
 -Megjöttünk.-léptünk be a Direction-ház ajtaján,de mivel nem kaptunk választ,csendben beljebb mentünk. Minden fiú a nappaliban ült és a TV-t bámulta. Louissal együtt beálltunk az ajtóba és hallgatóztunk.
 "Louis Tomlimson kedvese Hope Morgan embert ölt? A friss információk szerint Hope éppen a Magyarországra induló gépet várta-nem tudni miért-amikor barátja megérkezett. Szem tanúk szerint a pár egy ideig beszélgetett,majd az egész repülőtér előtt romantikáztak. Amikor azonban menni készültek,egy férfi állta útjukat,majd fegyvert fogott rájuk. Ám Hope sem tétlenkedett,azonnal kikapta támadójuk kezéből a pisztolyt és lelőtte. A rendőrségen kihallgatták,de nem tartóztatták le,hanem szabadlábon védekezhetnek. Reméljük Louisnak megjön az esze és gyorsan elhagyja ezt a gyilkos csajt."
 Szörnyű volt ezeket a rágalmakat végighallgatni. A végén már Louis vállán zokogtam.Nem mertem ránézni a fiúkra,pedig tudtam,hogy már észrevettek. Csak pár perc után mertem kinyitni a szemem. Mind Rám bámultak. Lassan eltoltam magamtól Louist.
 -Tudom,hogy most mire gondoltok. De nem vagyok gyilkos,vagyis. De nem akartam!-kiabáltam kétség beesetten,ám nem tudtam befejezni,mert minden elsötétült.
*****
Mikor kinyitottam a szememet, egy aggódó fejet láttam magam előtt. Amint észrevette,hogy felébredtem elkiáltotta magát.
-Srácok, Hope felébredt!
Erre mindenki odacsődült hozzám,amin kuncogni kezdtem. De amikor megláttam Louist lefagyott az arcomról, a mosoly. Könnyek ültek a szemében,és megkönnyebbült pillantással nézett engem.
-Mi-mi történt?-kérdeztem dadogva. A többiek először egymásra, majd Rám néztek. Végül Liam szólalt meg.
-Elájultál.-mondta ki,mire nagy kő esett le a szívemről. Komolyan azt hittem,hogy valami sokkal rosszabb dolog. Lassan felültem és már nyújtottam a kezemet,hogy megöleljem a fiúkat,amikor megfagyott bennem a vér. Visszajöttek az emlékek,. Ahogy Apa Rám fogta a fegyvert,ahogy kikaptam a kezéből,aztán lelőttem,a rendőrség,és végül ahogyan Rám néztek a fiúk. Gondolom láthatták rajtam,hogy mennyire el vagyok keseredve,mivel Ők jöttek oda és szorosan átöleltek.
"Éreztétek már valaha,hogy egyedül vagytok? Hogy senki nem törődik Veled? Hogy mindenki csak átnéz Rajtad, akárhová mész? Higgyétek el,Én éreztem.
De most valami megtört! Mondhatnám,hogy megtört a jég,de mindig is utáltam ezt a mondást. Most először életemben,éreztem,hogy nem vagyok egyedül. Hogy vannak emberek,akik törődnek Velem,és szeretnek."
-Meg tudtok Nekem bocsátani?-kérdeztem már zokogva. Először egyikőjük sem adott választ,de Én türelmesen vártam. Végül egyszerre szólaltak meg.
-Sohasem haragudtunk Rád.
Ebben a pillanatban újra hittem abban, hogy minden rendbe jön!

Utolsó előtti rész?! Nem tudom,hogy megfelel-e annak.Tőlem ennyire tellett. Már most szörnyű abba belegondolni,hogy hamarosan vége lesz-sőt mindjárt-ennek a történetnek. Most nem szeretnék ide írni se regényt,se könyvet,mert azt az utolsó részhez tartogatom. De annyit "elmondok",hogy imádlak Titeket! Nem gondoltam volna,hogy ennyien olvasni fogjátok ezt a blogot. 43 feliratkozóm van. Nem tudhatjátok,hogy mennyire sokat jelentettek Nekem a kommentjeitek és véleményeitek. Sok-sok-sok-sok erőt adtak. Köszönöm.♥ 
Szörnyű ezt leírnom, de muszáj: Hamarosan UTOLSÓ rész.xx 

59.rész

Sziasztok!

Ezzel a résszel sokat dolgoztam. Talán még 3 fejezet van vissza ebből a blogból,de azt nagyon jóra akarom írni:) imádlaktiteket.♥
*Hope*
-Hova-hova?-kérdezte egy hang,mire mindketten megperdültünk.
Lemeredtem.
-Apa?-kérdeztem csendesen.-Mit akarsz itt?
Először nem válaszolt,csak szokásosan vigyorgott. Egy dologhoz nagyon jól értett. A hazugsághoz. És ez sohasem változott.

*Visszatekintés*
Már vagy fél éve nem láttam az apámat. Lassan beletörődtem abba,hogy végleg elment. Nyár volt. Meleg,forró nyár. 13 éves voltam,és a kertben ücsörögtem könyvet olvasva. Nagyon szerettem a természetet. Mindig megnyugtat,ha hallom a fák susogását,vagy épp a madarak csiripelését. Ez akkor sem volt másképp. Ám hirtelen,egy oda nem illő hang ütötte meg a fülemet.
-Hope! Hope!-kiabált,azthiszem a ház elől. Úgy hittem,hogy csupán a képzeletem játszik Velem. De amint újra hallottam,már kezdtem elhinni. Leraktam magam mellé az olvasott könyvem,és felpattantam. Rohantam,ahogy csak bírtam. Kirontottam a kert kapun,és szinte beleszálltam Apám karjaiba.
-Apa!-fúrtam bele a fejem,a mellkasába.
-Én kicsi Reményem!-motyogta a fülembe,amin elmosolyodtam. Mindig is imádtam,ha így hív.
Talán több percig is ott álltunk egymást átölelve ,amikor Anyám rontott ki ajtón. Kíváncsi tekintettel meredt Apára. De Apa tudomást sem vett  Róla. Csak Velem foglalkozott.
-Azért jöttem,hogy elvigyelek magammal egy utazásra!-hívott.
Anyámra néztem,aki csóválta a fejét. Így hát ösztönösen hátráltam Apától. Ő azonban felkészült volt. Mindig is tudta,hogy a fekete tulipán a kedvenc virágom. A háta mögül előhúzott egy az előbb említett virágokkal díszített karkötőt. Én persze azonnal odaugrottam,és mohón el akartam kapni a kezéből. Ő azonban azonnal hátrébb tartotta a karját.
-Ha eljössz Velem,akkor a tied.-mutatott az ékszerre. És itt rontottam el. Néhány másodpercig még rápillantottam Anyára,de végül megfogtam Apa kezét,majd beültem az autóba.
És hogy ezután mi következett? 3 évig Apámnak "szolgáltam". Ez nagyrészt abból állt,hogy mit sem sejtő embereknek hazudtam szemrebbenés nélkül. Apám pedig várta a bevételt természetesen.
Ám egy idő után megundorodtam ettől az élettől. Egyik éjjel,amikor éppen az egyik becsapott ember elől menekültem,úgy döntöttem,hogy elég! Visszarohantam az ideiglenes szállásunkba,és bekopogtam.

-Ki az?-hallottam apám hangját belülről.
-Én vagyok az,Hope.-válaszoltam elég hangosan ahhoz,hogy kinyissa az ajtót és beengedjen. Az asztalon milliónyi összegben hevertek az általam szerzett dollárok. Mit is gondoltam? Pár percig csak meredve bámultam magam elé,majd hirtelen felpattantam.
-Hova-hova?-tette fel a már jól ismert kérdést. Unottan megfordultam és Ránéztem.
-Apa,nekem elegem lett ebből az egészből. Én nem akarok becsapni ártatlan embereket,és az orruknál fogva vezetni Őket. Elmegyek.-fejeztem be,majd indulni készültem,de Ő megfogta a kezemet és megszorította. Felszisszentem a fájdalomtól,mire a falnak nyomott teljes erejéből.
-Nem mész Te sehova.-sziszegte-Ha pedig mégis,akkor ezt kérem vissza.-csúsztatta le a kezét a karomra,majd egy egyszerű mozdulattal kicsatolta a Tőle kapott ékszert. Azóta nem vettem le. De szinte már utáltam azt a karkötőt,így még örültem is neki,hogy megszabadulhattam tőle. Amint engedett a szorításából,kiszabadultam és futni kezdtem. Elvettem egy maroknyi pénzt az asztalról,majd feltéptem az ajtót és kirohantam a sötétségbe. Elbújtam egy fa mögé,és biztos voltam benne,hogy ott nem talál Rám. Amint elmúlt a veszély,gondolkodni kezdtem. Hova mehetnék? Hol aludjak? Ezekkel a gondolatokkal bolyongtam az utcákon. Igazából azt sem tudtam,hogy melyik városban tartózkodom. Így lettem 1 napig hajléktalan.
*****
Másnap egy padon ébredtem zsibbadt végtagokkal. Felkeltem és megkérdeztem egy járókelőtől,hogy merre van a reptér. Ekkor tudtam meg, hogy Írországban vagyok.  Nem volt időm arra,hogy csodálkozzak,azonnal rohannom kellett. 1-2 óra múlva már a Magyarországba tartó járaton ültem. Így kerültem vissza.
*Visszatekintés vége*

-Hát már meg sem öleled Apádat?-tárta szét a karját,mikor visszatértem a valóságba. Nem mentem oda hozzá,hanem jobban megszorítottam Louis kezét,akin láttam,hogy ha nem fognám vissza nekimenne az apámnak.
-Apa menj el kérlek.-motyogtam,mire felvont szemöldökkel bámult Rám. Éreztem,hogy baj lesz,de nem gondoltam volna,hogy ekkora.
-Így állunk?-kérdezte,majd előhúzott egy fegyvert a zsebéből. Már így is sokan pillantgattak felénk,de most az egész repülőtér felénk fordult. Nagyon megijedtem,de Ő csak beszélt tovább.
-Már régóta vártam erre a pillanatra. Itt áll a lányom,aki egyedül hagyott,és a fiú,aki elvette a józan eszedet. Nem értetted meg a jelekből,hogy Te nem ilyen férfi mellé vagy való. Ez egy kis homokos énekes,nem is értem,hogy mit akart Tőled?!-kérdezte költőien,mire bedühödtem.
-Nincs jogod hozzá,hogy így beszélj Vele! Azt megértem,hogy Engem bántasz,de Őt hagyd békén!-szinte már üvöltöttem és előtte álltam. Louis próbált visszahúzni,de már késő volt. Rám fogta a fegyvert. Először az cikázott át az agyamon,hogy hol a rohadt életbe vannak ilyenkor a biztonsági őrök?! Másodszor pedig az,hogy ha nem csinálok valamit,akkor nagy valószínűséggel itt és most megöl.
-Látom,Teleszel az első..-jelentette ki,majd elvigyorodott. Louis még mindig fogta a kezemet,de nem mozdult. Biztos voltam benne,hogy sokkos állapotba került. Már Én is voltam így,de tudtam kezelni a helyzetet. Ez az egyik különleges képességem. Nagyon bátor vagyok.
Ekkor meghúzta a ravaszt,ami nagyot kattant. Az ezután következett dolgok szinte egy ezredmásodperc alatt zajlottak le. Láttam,hogy Apám keze remeg a félelemtől,de közben megpróbált arra koncentrálni,hogy megöljön. Egy könnyed mozdulattal kikaptam a kezéből,és nekiszegeztem a pisztolyt. Döntenem kellett.

Sajnálom,hogy ilyen rövid lett,de legalább izgalmas:) Nincs komi és tetszik határ,de remélem azért írtok véleményt. Hamarosan jelentkezem. Pussz.xx

New Blog.

Sziasztok! Most nem résszel jelentkezem,hanem az új blogom trailerjével. Nézzétek meg és mondjatok véleményt. Xx Nézd meg a YouTube-on: "Fairytale."

58.rész

Sziasztok.

Nem, nem nyelt el a Föld és nem is tűntem el,egyszerűen csak nem volt időm írni. Én nem értem,hogy általánosba minek ennyit tanulni?! Szinte az egész hetem magolással telik. :c ÚGY DÖNTÖTTEM,HOGY NEM LESZ KOMI ÉS TETSZIK HATÁR,MIVEL AZ AKINEK TETSZIK ÚGYIS KOMIZIK. Na,de most írtam Nektek egy részt,mivel már nagyon régen nem jelentkeztem. Remélem,azért nem haragszotok.♥

*Louis*

Őrült sebességgel hajtottam az utakon. De nem érdekelt semmi és senki,csak Hope. Igaza volt Harry-nek. Nem hagyhatom,hogy elmenjen az egyetlen igaz szerelmem. Főleg nem egy olyan alakkal,mint Dave.

Nemtudom meghatározni,hogy mit is érzek Hope iránt. Azt hiszem,egyszerű szerelemnél többet. Szerelmes vagyok a hajába. Szerelmes vagyok a szemébe. Szerelmes vagyok a bőrébe. Szerelmes vagyok a lábaiba. Szerelmes vagyok minden porcikájába,de a legjobban a lelkét szeretem.

*****

Másfél óra alatt értem oda a repülőtérhez. Amint kiszálltam a kocsiból,elöntött a félelem. Mi lesz,ha elküldd? Ha visszautasít? Ha elmegy?

Ezekkel a gondolatokkal húztam a fejemre a csuklyát,majd elindultam. Lövésem sem volt,hogy merre keressem,ezért csak céltalanul bolyongtam a tömegben. Valahogy éreztem,hogy a mi történetünknek hamarosan vége szakad. Csak azt nem tudtam,hogy mikor. 

Hirtelen megláttam Őt. Gyönyörű barna haja lazán omlott a vállára,mélykék szemei pedig kíváncsian vizslatták a repteret. Oda akartam rohanni hozzá,átölelni,megcsókolni,de a lábaim nem mozdultak. Ekkor Rám nézett és ő is megállt. Mindketten egymást bámultuk 10 méter távolsággal magunk közt. Ám hirtelen valaki előlépett Hope háta mögül és átkarolta Őt. Akkora mérhetetlen düh öntött el,hogy egyszerűen majdnem felrobbantam. Amikor azonban Hope lefejtette Dave kezét magáról és felém indult,megkönnyebbültem.

-Louis? Te mégis mit csinálsz itt?-állt meg előttem.

-Én..csak...eljöttem utánad!-nyögtem ki,mire elkerekedett a szeme.

-De hát,miért?-kérdezte kis szünet után. Már előre tudtam,hogy ezt a kérdést fel fogja tenni,ezért elterveztem a válaszomat.

-Nézd Hope. Én megpróbáltam túllépni Rajtad. Visszafogadtam Eleanor-t. Lefeküdtem Vele,ország-világnak elmondtam,hogy újra együtt vagyunk,Ő pedig azt gondolta,hogy szeretem. De nem, Hope. Én teljes szívemből Téged szeretlek,és most már tudom,hogy mióta. Amióta megpillantottalak. Egyszerűen elraboltad a szívem minden kis darabját,és magadnál tartod mindaddig,amíg nem vagyok Veled. Ezért jöttem ide,hogy megkérjelek,gyere vissza hozzám. Kérlek.-fejeztem be monológomat,majd kifújtam az eddig,tüdőmben lévő "szerelmes" levegőt. Az arcán először a döbbenetet láttam,majd a megbánást, végül ugyanazt a pillantást,ahogy elsőként Rám nézett.
-Nem is tudom, hogy mit mondjak most, Louis. Én ugyanígy gondolom a Harry-s dolgot. Nem szerettem sohasem,sőt. Ő sem érzett irántam semmit,csak éjszakára voltam jó Neki. Én csak Téged szeretlek.-mondta ki,mire hitetlenül elmosolyodtam, és felé indultam. Nem érdekelt, hogy éppen egy reptéren vagyunk,az sem, hogy több száz ember végig fogja nézni a csókunkat,csak megfogtam,magamhoz rántottam és a számat,ajkaira tapasztottam.
Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled.
Mikor levegő hiány miatt elváltunk egymástól,két kezem közé vettem az arcát és a homlokának döntöttem,az enyémet.
-Tehát visszajössz?-kérdeztem. Ő mélyen belenézett a szemembe,és pislogott egyet. Tudtam,hogy ez mit jelent. Elengedtem,lecsúsztattam a kezem,és rákulcsoltam az ujjaira az enyémeket.
-Várj,a csomagjaim!-kapott a fejéhez,majd visszafutott. Túlságosan is furcsa volt Nekem,hogy Dave eltűnt. Türelmetlenül néztem körül,de nem láttam senkit. Mikor visszajött Hope sietős léptekkel vezettem ki a tömegből.
*Hope*

Lehajtott fejjel szálltam ki az autóból,majd ugyanígy lépkedtem a repülőtér felé. Nagyon féltem attól,hogy Dave bántani fog,de már nem tehettem semmit. Amint beléptünk az óriási épületbe kíváncsian néztem körbe. Már nagyon rég utaztam repülőn,így teljesen elfelejtettem,milyen. Nagyon sok ember sétált,sietett vagy épp rohant. Sokszor gondolkozom azon,hogy az emberek mi után rohannak annyira?! Talán a szabadság után,vagy a szerelem hajtja őket? De lehet,hogy egyszerűen csak a repülő után.
Hirtelen olyan különleges érzésem támadt,mintha valaki figyelne. Sokszor érzem ezt,de most kivételesen nagyon erős volt. Ezért lassan körbenéztem,de senkinek sem volt arra ideje,hogy engem bámuljon. Már éppen indulni akartam előre,amikor visszakaptam a fejem. Ő az. De nem lehet! Hiszen Ő Londonba van,Én pedig....de mégis! Louis állt Tőlem 10 méterre,és csak figyelt. Nem beszélt,nem mutogatott,nem rohant oda hozzám,csak figyelt engem. Én is megtorpantam és rámeredtem. Eddig nagyon sok érzés kavargott bennem,de amint megláttam,minden kitisztult. Szerelmes vagyok belé. Hogyan is gondoltam,hogy elmegyek? Nem bírtam volna ki. Talán egy ideig még ellettem volna,de végül összetörök. Ez az élet rendje nem? Megtetszik valaki,beleszeretünk,megkapjuk és végül elveszítjük. Most felcsillant a remény,hogy talán a miénk mégsem ilyen lesz. Már éppen megindultam volna felé,de hirtelen két kezet éreztem a derekamon,ami erősen szorított magához. Dave. Ránéztem Louis-ra,akiről a düh volt leolvasható. Tudtam,hogy Dave csak féltékennyé akarta tenni,ezért gyorsan kibújtam a szorításából és Louis felé mentem.
-Louis? Te mégis mit csinálsz itt?-kérdeztem Tőle,mikor elé értem.
-Én..csak...eljöttem utánad!-nyögte ki lassan. Nagyon-nagyon meglepődtem a válaszán. Tehát még szeret? Nem felejtett el? Kis szünet után végre Én is megszólaltam.
-De hát,miért?

-Nézd Hope. Én megpróbáltam túllépni Rajtad. Visszafogadtam Eleanor-t. Lefeküdtem Vele,ország-világnak elmondtam,hogy újra együtt vagyunk,Ő pedig azt gondolta,hogy szeretem. De nem, Hope. Én teljes szívemből Téged szeretlek,és most már tudom,hogy mióta. Amióta megpillantottalak. Egyszerűen elraboltad a szívem minden kis darabját,és magadnál tartod mindaddig,amíg nem vagyok Veled. Ezért jöttem ide,hogy megkérjelek,gyere vissza hozzám. Kérlek.-miután befejezte,nem fogtam fel a szavait. Louis Tomlinson szerelmes lenne belém? Hope Morgan-be? De miért? Hiszen nem vagyok sztár,sőt még híres sem. Csak egy átlagos lány. De valamiért,valamilyen okból kifolyólag éreztem,hogy most nem hazudik,hanem igazat beszél. Végül elmondtam Neki a saját érzéseimet is.
-Nem is tudom, hogy mit mondjak most, Louis. Én ugyanígy gondolom a Harry-s dolgot. Nem szerettem sohasem,sőt. Ő sem érzett irántam semmit,csak éjszakára voltam jó Neki. Én csak Téged szeretlek.-tettem pontot a végére. Ekkor már gondoltam,hogy mi fog történni. A fiú elindul a lány felé,mire Ő is megindul a fiú felé,találkoznak,majd csókban forrnak össze. Szerintetek így lett? Hát persze.
Sok-sok idő múlva,mikor leváltunk egymástól,feltette azt a kérdést,amit vártam.
-Tehát visszajössz?
Nem válaszoltam,csak pislantottam egy mélyet. És igen. Tudta,hogy mit jelentett ez. Megfogta a kezem,majd kifelé indultunk,amikor megtorpantam.

-Várj,a csomagjaim!-fordultam meg,majd visszarohantam a cuccaimhoz. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a mosolygást,annyira boldog voltam. Még az sem tűnt fel,hogy Louis kissé idegesen vezetett ki a tömegből.
-Hova-hova?-kérdezte fennhangon valaki a hátunk mögött,mire mindketten megperdültünk.

Sajnálom,ha csalódást okoztam ezzel a résszel,de most ennyi. Hamarosan jelentkezem.xx

57.rész+ 3.díjam.

Sziasztok Manók!

Gondolom,már láttátok,hogy hamarosan VÉGE lesz ennek a blognak. Csak,hogy tudjátok nem büszkeségből csinálom így. Hanem,mert ennek így kell lennie. Nem látok benne többet. Sajnálom.

De a jó hír,hogy már el is kezdtem az ÚJ BLOGOMAT! Amit itt találtok,ha érdekel: KATT.

Megkaptam a 3.díjamat,aminek szintén nagyon-nagyon örülök,és köszönök solya1999-nek.!

Szabályok:




1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 blognak!

11 dolog rólam:

-Egy kicsit mindig kilógtam a többiek közül.

-Szeretem az olyan ruhákat,amit rajtam kívül senki sem venne fel.

-Többet érzek a fiúk iránt,mint átlagos rajongás.

-Imádom a banánt.

-"Őrült" vagyok. (mások szerint)

-Harry a legjobb fiúbarátom. (és Louis,Zayn,Niall és Liam is!)

-Nincs testvérem.

-Minden másodpercben azt várom,mikor tudok eljutni egy One Direction koncertre.

-Nekem az az EGYIK legnagyobb álmom,hogy megölelhessem őket!

-Rikító kék szemeim vannak.

-Modell szeretnék lenni.

Válasz 11 kérdésre:

Van tesód?-nincs.


Szeretsz írni?-imádok.


Mióta blogolsz?-kb.7 hónapja.


Általában mennyi órát töltesz el írással?-1.5


Volt már olyan helyzetben hogy valamelyik órán gondolkoztál a blogod folytatásán és fullra elbambultál?-igenigenigen.


Van háziállatod?-sajnos nincs.


Ki a kedvenc tagod?-nincs. Mind az öt fiú iránt valami leírhatatlan dolgot érzek.


Szereted a Family Guy-t?-nem.


Hova szeretnél eljutni?-London,Párizs.


Voltál már szerelmes?-2-szer talán.


Elmennél Csernobilba az atomkatasztrófa színhelyére?-igen,nagyon érdekelnek az ilyen dolgok.

11 kérdés Tőlem:

Milyen telefonod van?

Le tudod írni,hogy mit érzel a fiúk iránt?

Mit gondolsz a "barátnőkről"?

Mit jelent Neked az írás?

Szerelmes vagy?

Mielőtt elalszol,mi az utolsó gondolatod?

Milyen tanuló vagy?

Mi a hobbid(az íráson kívül)?

Kedvenc gyertyaillat?

Mi a legnagyobb álmod?

Mit gondolsz a blogomról?

Mi a mottód?

Küldd tovább 11 blognak!

Egynek tudom csak,de Neki szívből.♥

1. Fruzsi.




Akkor itt az új rész:

*Hope*

Mikor beültem a járműbe,olyan érzésem volt,mintha kitépték volna a szívemet a helyéről. Szavakkal nem tudom elmondani,hogy pontosan mi volt benne,de szörnyű volt.

-Tudtam,hogy jól döntesz, kislány.-szólt hozzám azonnal Dave.

-Nem miattad döntöttem így! Különben is. Nem vagyok kislány!-förmedtem Rá.

-Dehogynem.-mondta,majd megpróbált megpuszilni,de eltoltam.

-Dave! én nem azért megyek Veled,mert szeretnék,hanem,mert muszáj. Mégis,hogy gondolhattam,hogy majd Harry Styles-sal fogok járni? Egyrészt Nekem az a fajta felhajtás,ami körülöttük van,nem bírnám,másrészt, nem is szeretett.-hadartam.

-Persze-persze.-válaszolt gúnyosan.

Nem tehettem mást,mint,hogy az ablak felé fordulva bámultam ki. A repülőtér elég messze volt a várostól,ezért minimum 2 óra az út. Ahogy néztem a tájat,észrevettem,hogy nagyon hasonlít a szívemre. Hideg,ködös és szinte üres. Senki nem járt errefelé,ezért nagyon kísérteties hangulatom volt.

Bár Én sohasem voltam az a félős fajta lány,most eléggé megijedtem. Mellettem egy veszélyes férfi(!),kint pedig egy ember se. 

-Mégis hol fogok lakni?-kérdeztem hirtelen felindulásból.

Dave egy pillanatra levette a szemét az útról és Rám nézett,majd gúnyos mosolyra húzta a száját.

-Nálam,cica.-adta a választ,mire felháborodtam.

-Mi az,hogy Nálad? Erről nem volt szó!-emeltem fel a hangom,de a mondatom végét már csak suttogtam.

-Most már van róla szó! Ha Én azt akarom,hogy nálam legyél,akkor nálam is leszel!-kiabált,mire annyira féltem,hogy kezem-lábam remegett. Összehúztam magam és újra kinéztem. Nincs mese. Nem tehettem semmit. A hatása alatt voltam.

*Louis*

Nem gondoltam volna,hogy Harry egyszer is visszatér. Én már abban a hitben voltam,hogy felbomlunk és kész. Most mondhatnám azt,hogy nagyon haragszom Hazz-ra,de igazából sohasem voltam Rá mérges. Tudom,hogy milyen ez.

"Amint megszeretsz valakit, többé nem tudsz logikusan gondolkodni róla."

Amikor azonban Harry felhívott,hogy visszajönne,nagy kő esett le a szívemről. Próbáltam hideg lenni Vele,de amennyire Ő ismer,tudni fogja,hogy csak játszottam a sértődöttet.

*****

Ma egész nap csak a Direction-házban lézengtem. Nem találtam a helyemet.

-Hé,haver! Mi a baj?-kérdezte Zayn reggel.

-Semmi.-mosolyogtam Rá. Nekik egyáltalán nem szóltam róla,hogy Harry bármelyik percben betoppanhat. Ezt egyedül akartam lerendezni.

Délután mindenki elment. Zayn Perrie-hez,Liam Danielle-hez,Niall pedig a Nando's-ba. Én csak a TV-t bámultam és pizzát ettem. Már majdnem elaludtam,amikor hirtelen csengettek. Felpattantam és odafutottam az ajtóhoz. Kinyitottam,de egy olyan személy állt ott,akire akkor semmiképp sem számítottam. Harry. Egy pillanatig tétovázott,majd a nyakamba borult.

-Louis!-mondta. Én erőtlenül megütögettem a hátát,majd eltoltam magamtól. Láttam a szemében,hogy most azt gondolja,már nem számít nekem. Majdnem sírt.

-Gyere be.-invitáltam.

Beléptünk,Harry nem nézett semerre sem,csak leült a megszokott helyére. Üvöltött Róla,hogy nagyon sok mindent akar kérdezni,csak nem mer.

-Hallgatlak.-adtam meg a kezdő lökést.

Ekkor sóhajtott egy nagyot és belekezdett.

-Louis kérlek ne legyél ilyen Velem. Tudom,hogy nagyon hülye voltam és nem gondolkodtam,de Én azt gondoltam,hogy nekem Ő az igazi. Teljesen azt hittem. Ezért mentem utána. Hisz' tudod,hogy van ez. Ha valakit szeretünk,akkor nem hagyjuk elmenni. Te sohasem voltál még így?-kérdezte,de mivel nem válaszoltam,folytatta-De kiderült,hogy egyáltalán nem vagyunk egymáshoz valók. Ő érzelmeket akart,Én pedig...hát...tudod..csak szexet. Persze szakított Velem és elment. Azt hiszi,hogy nem tudom,hová. De Én biztos vagyok benne,hogy visszamegy Magyarországra. Ezzel még nem is lenne akkora nagy baj. Ha egyedül menne! De ott van Vele az a pszichopata Dave is. De nem is akarlak untatni. A kérdésem pedig az,hogy megtudsz Nekem bocsátani?-fejezte be halkan. Már akkor biztos voltam benne,hogy mit fogok tenni,de csak egy szót nyögtem ki.

-Hiányoztál.-meredtem szigorúan magam elé. Ám nem sokáig,mivel Harry felpattant és szinte Rám ugrott(?).
-Annyira nagyon sajnálom.-hajtogatta,miközben úgy álltunk ott mint régen. Két fiú,akik megtalálták egymásban önmagukat.
"Egyes emberek szerint Larry Stylinson kitaláció. Larry Stylinson egy érzés amit nem várhatok el minden embertől,hogy megértse.Nem is várom,viszont azok akik megvetik,azok magukra vessenek mivel senki sem érezheti át azt amit mi."

*****

-És hogy állsz Eleanor-ral?-kérdezte. Már ketten ültünk a kanapé,chipset szorongatva és egymást átölelve. 

-Szakítottam Vele,Harry.-mondtam egyhangúan. Ekkor beállt a csend. Nem volt kínos,mert éreztem,hogy Hazz gondolkodik. Pár másodperc után megszólalt.

-Te még mindig szereted.-nézett Rám,mire megráztam a fejem.

-Dehogyis!-rivalltam Rá.

-Rendben,de ezt most mondd az én szemembe is.-mondta nyugodtan. Csak nyeltem egy nagyot,és belenéztem a szemeibe. Egyszerűen nem tudtam megtenni. Vajon,hogy lehet ekkora varázs egy szempárnak? Nem lehet belehazudni.

-Azthiszem még mindig szeretem.-mondtam végre,majd lehajtottam a fejem. Harry megcsóválta göndör haját és ciccegett egyet.

-És nem mész utána?-villantotta ki a mosolyát,mire elképedtem.

-Mi? Hiszen kb.2 óra az út. Másrészt pedig miért mennék utána? Úgysem jönne vissza.-soroltam.

-Biztos vagyok benne,hogy visszajönne. De Te tudod.-felelte.

Felállt,majd elindult a szobája felé,de félúton visszafordult.

-A másik kérdésem pedig az lett volna,hogy ugye nem akartatok Engem lecserélni?-kérdezte fájdalmas arccal,mire felnevettem.

-Téged? Soha.-jelentettem ki. Ő pedig büszkén tovább sétált.ű

Ekkor gondolkodtam el. Hope. Most elmegy és talán soha többé nem látom. Más lány pedig rajta kívül sosem kéne. Ekkor felpattantam,kirohantam az előszobába és őrült sebességgel kezdtem öltözni.

Pár pillanat múlva felnéztem,de csak Harry vigyorgó fejével találtam szembe magam.

-Látod. Mindig a szerelem győz.-mondta,mire átöleltem.

-Igen.-suttogtam,majd kiléptem az ajtón. Odafutottam a kocsihoz,beültem és már úton is voltam.

Nem hagyhatom,hogy elmenjen!

Sajnálom,hogy megint ilyen rövid lett,de nagyon fáradt vagyok. Holnap megpróbálok írni,de tanulnom kell,mivel vasárnap táncverseny..:) 10 komi és 10 tetszik után hamarosan következő!♥

FONTOS!

Sziasztok Manók!
Sajnálom,hogy már 2 napja nem jelentkeztem,de van okom rá. Ugyanis nagyon sokat gondolkodtam erről a blogról. Végülis arra jutottam,hogy már csak pár részt fogok írni. Én tényleg nagyon-nagyon sajnálom,de már nem látok ennél több fantáziát ebben a történetben. Lehet,hogy most sokan elítéltek és hazugnak tartatok,amiért megígértem,hogy hosszú lesz,de Én már eldöntöttem. Maximum még 7 rész lesz,de annál nem több! Viszont van egy jó hírem számotokra!!! HAMAROSAN ÚJ BLOGGAL FOGOK JELENTKEZNI.
Remélem,azért még marad egy kis helyem a szívetekben,mert nekem Ti mindig nagyon sokat jelentettetek és fogtok is ezután!
Ui. Hétvégén új rész.:)
Puszi. Xx

56.rész

Sziasztok Drága Olvasóim.

Először is egy kéréssel fordulok hozzátok. Tegnap nyitottam egy oldalt Facebookon. Nagyon szeretném,ha likeolnátok. Itt is van------> KATT ÉS LIKE.♥

Na,de nem is húzom tovább az időt,itt az új rész,sokat dolgoztam vele.:)

*Harry*

Vége. Ez az egy szó járt körbe-körbe a fejemben. Nem hiszem el,hogy elment és itthagyott. De amiket mondott,mind igaz volt. Csak még magamnak is féltem bevallani. De ez így van. Tényleg nem tudok szeretni.

*****

Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a jól ismert számot. Félve emeltem a fülemhez. Már azt hittem,hogy nem veszi fel,amikor mégis beleszólt.

-Igen?-kérdezte egy álmos,fáradt hang.

-Szia..Louis. Harry vagyok.-mondtam erőtlenül.

Ekkor hallottam egy óriási huppanást,majd egy felszisszenést. Biztos vagyok benne,hogy leesett az ágyról. Majdnem elnevettem magam,de mégis sikerült komoly maradnom.

-Jól vagy?-kérdeztem.

-Igen persze.-válaszolt,de szinte láttam a lelki szemeim előtt,ahogyan a hátsó felét simogatja. Ezen megint nagyon jól szórakoztam VOLNA,ha nem éppen a régi legjobb barátommal beszélnék.

-Louis. Tudom,hogy barom voltam. Tudom,hogy otthagytam a bandát egy lány miatt,akit nem is szerettem. Tudom,hogy most nagyon haragszol,de kérlek próbálj megbocsájtani.-hadartam le egy szuszra,majd vártam. De nem válaszoltak rá. Beállt a kínos csend. Aztán végre megszólalt.

-Ő hol van?-kérdezte fojtott hangon. Tudtam,kire gondol.

-Elment Louis. Azt nemtudom,hogy hová,de elment. És nem akar visszajönni.-közöltem száraz hangon.

-És Te? Visszajössz?-tudakolta. 

-Ha visszavesztek..-motyogtam,de Ő belevágott a szavamba.

-Harry Styles nélkül nem One Direction,a One Direction.-mondta,óriási kő esett le a szívemről, a megkönnyebüléstől.

-Köszönöm.-csak ezt az egy szót tudtam kinyögni.

-Várunk..várlak.-mondta.

-Amint tudok megyek is!-feleltem,de már csak az ütemes pittyegést hallottam. Lerakta. Nagyon féltem,hogy talán sohasem bocsátanak meg. De mégis azonnal visszarohantam a hotelba, foglaltam egy repülőjegyet estére,összepakoltam,majd kijelentkeztem.

Miért is képzeltem,hogy minden jó lesz? Én komolyan azt gondoltam,hogy Hope az igazi. De tévedtem. Nekem senki sem lesz igazi. Megmondták már többen is,hogy szívtelen vagyok,és már elhiszem nekik. Csak az az egy fáj,hogy ezért sokan elítélnek.

Én sok mindenkit elvesztettem már az életben. Először a húgomat,aztán apukámat,most pedig Hope-t. De egy ilyen senkinek ez már meg sem kottyan ugye?

*****

Már a repülőn ültem,szinte egyedül. 

-Szia. Látom egyedül Vagy. Leülhetek melléd?-hajolt le hozzám hirtelen egy szőke hajú lány. Kék szemei csak úgy világítottak,fehér bőrét pedig kiemelte a fekete ruha,ami rajta volt.

-Szia. Persze.-ocsúdtam fel a döbbenetből. Valakire nagyon  hasonlított,de akárhogyan gondolkodtam,nem tudtam hová tenni.

-És hová utazol?-kérdezte. 

-Londonba. Te?

-Énis!-kiáltott fel,majd a szája elé kapta a kezeit. Ezen felkuncogtam.

Ám amikor kérdőn fordult felém,elkomorodtam.

-Nem akarlak kigúnyolni...de muszáj megkérdeznem,hogy miért viselsz csuklyát és napszemüveget egy repülőn?!-pislogott nagyokat.

Ekkor már biztos voltam benne,hogy nem fog felismerni,ezért egy mozdulattal levettem a fejfedőmet és a szemüveget is lekaptam magamról.

-Oké akkor most bemutatkozhatunk.-jelentettem ki.

-Hayley Adams.-nyújtotta a kezét,amit Én megfogtam.

-Harry Styles.-ráztam meg a karját.

-Nagyon örülök. Harry. Én már az utazás eleje óta figyellek és látom,hogy valami nincsen rendben. Tudod Én nagyon jól ki tudom olvasni az emberek szeméből,azt,hogy milyen a hangulatuk. De a tiédből nem sikerült. Ezért most megkérdezem,hogy baj van?-hadarta. Ez kísérteties,hogy mennyire ráérzett.

-Igen. tényleg elég rosszul vagyok. Tudod éppen ma hagyott el az a lány,akiről azthittem,hogy a nagy Ő. De nem. Mondd Hayley, Neked mit jelent a szerelem?-kérdeztem.

Ekkor sóhajtott egy nagyot és belekezdett.

-Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."-fejezte be. Én csak tátott szájjal meredtem Rá.  Olyan volt mintha nem is ember lett volna,hanem egyenesen angyal.

-Mennyire igazad van.-mondtam,de ő csak mosolygott.

-Nézd,de gyönyörűek azok a felhők!-mutatott ki a repülőablakon. Odakaptam a fejemet és elcsodálkoztam. Sohasem értettem,hogy az emberek mit szeretnek annyira itt a felhők felett. Azt hiszem most rájöttem.

Muszáj lesz elfelejtenem Hope-t,azért,hogy 100%-ot tudjak nyújtani a One Direction-ban. Nekem már ez a családom és nem elhagynom kell őket,hanem velük maradni. Lehet,hogy most önzőnek és nagyképűnek tűnök,de Én egy sztár vagyok,Hope pedig csak egy lány. Neki nincs itt helye. Egyrészt,mert bántanák,másrészt,mert Ő nem tudja átérezni,hogy ez milyen dolog. Ha jót akarok magamnak,akkor visszamegyek Taylor-hoz.

Gondolataimat egy gépies hang zavarta meg.

-Kedves utasaink. Kapcsolják be öveiket,mivel hamarosan megkezdjük a leszállást.-hallatszott.

-Hayley,Te merre...-néztem magam mellé,de abbamaradt a szavam. Nem ült ott. Mielőtt bekapcsoltam volna az övemet,feltérdeltem az ülésre és hátranéztem. Nem láttam sehol. Eltűnt. Nem! Egy repülőn,hogy tűnhetett volna el? 

-Uram, legyen szíves visszaülni a helyére és bekapcsolni a biztonsági övét!-szólt Rám a stewardess.

-Rendben. De várjon! Lenne egy kérdésem.-kiabáltam utána-Tartózkodik itt a repülőn Hayley Adams nevű utas?-kérdeztem.

Erre Ő elővette a papírját és keresni kezdte a nevet. Pár pillanat múlva felnézett és megrázta a fejét.

-Nem,uram.-mondta,majd olyan 'mi van még?' pillantással meredt Rám.

-Rendben köszönöm.-mondtam,mire megfordult és eltipegett.

Ezután kérdőn meredtem magam elé,amíg nem szálltunk le. Vajon csak képzelődtem? Vagy talán álmodtam Őt? De annyira valóságosnak tűnt. 

Annyira elmerültem a gondolataimban,hogy már csak azt vettem észre,hogy áll a repülő. Kiléptem a szabadba és beszipantottam a londoni levegőt. Megkerestem a csomagjaimat,felvettem az álruhámat és tárcsáztam Paul-t. Persze nem úsztam meg a rajongók rohamát sem. Amint beléptem a reptéri étterembe,szinte az összes lány lerohant. Mintha már vártak volna.

-Harry! Milyen volt Skócia?-kérdezte az egyikőjük. Ekkor már biztos voltam benne,hogy az újságokból jöttek rá,merre tartózkodom. Nem válaszoltam a kérdésekre,csak mosolyogtam és aláírtam. Aztán pár perc múlva megláttam a jól ismert fekete autót,így gyorsan elköszöntem és odarohantam. Bepattantam és már indultunk is. Útközben Paul egy szót sem szólt hozzám.

-Te is haragszol?-kérdeztem végül.

-Nem Harry. Én csak tűrtem és néztem,ahogyan a társaid sorban lemondják a koncerteket Miattad!-emelte fel a hangját.

-Sajnálom.-motyogtam.

-Hát sajnálhatod is. Megjöttünk.-közölte hidegen,mire azonnal kiszálltam.

Félve lépkedtem a One Direction-ház felé. Nem tudhattam,hogy mi vár Rám. Rémálmaimban,azt képzeltem,hogy belépek,de a többiek Rám sem néznek. Mintha láthatatlan lettem volna számukra. A helyemre felvettek egy másik tagot,és a dolgaimat épp akkor dobják ki,amikor ott vagyok. Szörnyű volt ezt még álmodni is. Remegve csöngettem be. Azonban amikor kinyílt az ajtó,kissé megkönnyebültem.

-Louis!-borultam a nyakába és olyan szorosan öleltem amennyire csak tudtam.

Remélem,hogy tetszett ez a rész!:) Larry♥ 

10 komi és 10 tetszik után következő hamarosan!

55.rész

Sziasztok Manók!

Hogy vagytok így április 1-jén? Az Én hangulatom nem a legjobb,de ez most nem fontos. A lényeg,hogy meghoztam az 55.részt. Mostanában egyfolytában azon gondolkodom,hogy mi lesz,ha vége? Mi lesz Velem Nélkületek? Márpedig egyhamar eljön az is. Azt előre közlöm Veletek,hogy nem lesz 100 részes ez a blog. Nem szándékozom olyan hosszúra írni,hogy még én se tudjam elolvasni. A másik ok,pedig,hogy mindenképpen lapra szeretném vetni ezeket a gondolatokat.

*Hope*

Reggel napsütésre ébredtem. Tűző napsütésre. Már nagyon régen nem láttam ilyesfajta sugarakat. Mintha valamit sugallni akartak volna felém. Hirtelen egy alak rajzolódott ki az éltető fényből. Tisztán láttam magam előtt.....Louist. Azonnal felültem az ágyba és megdörzsöltem a szememet. Biztos csak képzelődtem! De nem. Amikor újra felpillantottam még mindig ott állt és bámult.

-Louis?-kérdeztem suttogva.

Ő nem válaszolt,csak felém lépett,de megállt. Mintha tétovázott volna. De aztán mégis megindult és leült mellém az ágyra. Éreztem az illatát. Meg akartam érinteni,de nem mertem megmozdulni. Ő helyettem is cselekedett. Fölém hajolt,majd a fülemhez tartotta ajkait.

-Választanod kell,Hope.-lehelte,olyan halkan,hogy biztos voltam benne,hogy kísértet.

Tudtam,hogy mire céloz. Szinte egész éjjel Dave szavain agyaltam.

-Arra,hogy visszamehetnénk Magyarországra. Csak ketten.

Harry és Dave között kell választanom. Másnéven London vagy Magyarország. A szívem Harryhez húzott,és azt 'kiabálta',hogy azonnal menjek vissza hozzá. Ám ott volt az a fránya agyam,ami teljesen mást diktált. Ő azt 'hajtogatta',hogy menjek vissza Anyához,Dave-vel. 

Hirtelen ránéztem Louisra. Még mindig ott volt. Férfias vonásai kiemelték mélykék szemét. 

-Szeretlek.-nyögtem ki,aztán a szám elé kaptam a kezem.

Tenyerembe temettem az arcom,és gondolkoztam. még magamnak sem vallottam be,de igaz amit kimondtam. Én még mindig szerelmes vagyok belé. Nem tehetek róla.

-Hope!-nyitott be valaki az ajtón,mire felkaptam a fejem és körbenéztem. Persze eltűnt. Mit is képzeltem?

Bambulásomból Dave ébresztett fel,aki odasétált hozzám.

-Látom felkeltél.-simított ki egy hajtincset az arcomból.

-Igen.-motyogtam. Éreztem,hogy hamarosan kérdőre fog vonni,ezért már előre kiterveltem,hogy mit fogok mondani.

-Döntöttél már?-kérdezte. Sóhajtottam egy nagyot és belekezdtem.

-Tudod Dave egész éjjel tanakodtam. És arra jutottam,hogy ma 2-kor találkozom Harry-vel a téren és majd akkor adok választ a kérdésedre rendben?-mondtam ki kissé félve.

-Rendben. Odamegyek fél 3-ra kocsival. Remélem jól döntesz.-mosolyodott el gúnyosan,majd kiment.

Igazából már döntöttem. De ha most elmondtam volna Dave-nek,akkor biztos máshogy alakul majd a történet.  Még pár percig feküdtem az ágyba,majd ránéztem az órára. Fél 1. Hiperszuper gyorsasággal pattantam ki,és rohantam be a fürdőbe. Lezuhanyoztam,megmostam a hajam és felkaptam egy lenge ruhát. Megfogtam a nagy táskámat és beleszórtam minden(!) ruhámat. Igen tényleg nem volt sok,de majd veszek magamnak.Leheltem magamra egy kis szájfényt és szempillaspirált. Közben Én sem hagyhattam ki,hogy ne szórakozzak el azzal,hogy kipróbáltam,tényleg nem lehet-e csukott szájjal. Nekem sikerült! Miután ezzel is megvoltam,lerohantam a lépcsőn,de beleütköztem valakibe.

-Zack!-borultam a nyakába boldogan.-De rég nem láttalak!

Ő erre csak elmosolyodott,előhúzta a jól ismert noteszát és írni kezdett. Én türelmesen várakoztam mellette,majd hirtelen a kezembe nyomta a papírt és elment.

"Ez az élet rendje. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod."-olvastam. Kérdőn meredtem a papírra. Nem értettem,hogy mit akar ezzel üzenni. Biztos voltam benne,hogy valami fontos mondanivalója van,de nem volt időm átgondolni,mivel sietnem kellett. Csak begyűrtem a nadrágom zsebébe és kiléptem. Sietős léptekkel tettem meg azt a kis távot is,ami a ház és a tér között van. Pontosan 2 óra volt amikor odaértem. Sok ember járkált,nézelődött boldogan az árusok között,azonban Én azonnal megismertem a göndör fejet. Hátul állt Nekem ezért megálltam egy kissé mögötte és csak néztem. Tudtam,hogy pár pillanat múlva megérzi majd,hogy valaki figyeli. Így is lett. Megfordult és Rám emelte tekintetét. Aztán hirtelen odajött és átölelt. Én csak tehetetlenül álltam karjai között.

-Szia. Miért mentél el? Csak nem baj van?-kérdezte azonnal,mire letoltam magamtól.

-Szia Harry.-köszöntöttem fagyosan-Üljünk le inkább oké?-húztam oda egy padhoz. Leültünk,de mielőtt elkezdtem volna,belenéztem a szemébe,ami aggódást,zavarodottságot tükrözött.

-Megijesztesz Hope.-suttogta.

-Tudod Harry gondolkodtam. Én ezt nem bírom. 3 napja vagyunk együtt,de abból állt az egész kapcsolatunk abból állt,hogy reggel felkelünk,szex,ebéd,szex,vacsora,buli,szex. Én nem erre vágytam. Azt hittem,hogy félreismertelek jó értelemben. Nos,tényleg. De rossz értelemben. Ki kell mondanom Harry. Te nem tudsz szeretni. Tényleg. Régóta figyellek Téged,de ez most bizonyosodott be. Neked egy lány,csak éjszakára kell,vagy talán azért,hogy legyen valakid. Hát Én nem OLYAN lány vagyok,aki ezt tűri. Az pedig még hab a tortán,hogy tegnap hallottam,amint Ed-el arról beszéltek,hogy hárman kellene csinálnunk. Az volt az utolsó csepp a pohárban. Viszont úgy gondoltam,hogy megadok még neked egy éjszakát. Azért jöttem most ide,hogy elbúcsúzzak.-fejeztem be,de Harry nem szólalt meg csak meredten nézett Rám.

-Ez...most..azt jelent,hogy...-nyökögött,mire Én befejeztem a mondatát.

-Vége.-mondtam ki hidegen.

Ám amikor ránéztem Harry-re elöntött a bűntudat. Harry sírt.

Megrázta a fejét,lenyelte a kitörni készülő könnyeit,majd Rám nézett.

-Nem hiszem el,hogy ezt mondtad Hope. De igazad van.-mondta,mire elkerekedtek a szemeim-Én tényleg nem tudok szeretni senkit,és semmit. Még a saját szüleimet sem. Az egyetlen akit tényleg tiszta szívemből,barátilag szerettem az Louis. de Ő már nincs Nekem. Elvesztettem. És most Te is elhagysz? Mi lesz Velem ezután? Hogy nézzek így a többiek szemébe? Igazad van,abban,hogy csak szexre kellettél,de valahogy úgy éreztem,hogy annál több vagy. De nem. Én egy szívtelen sztár vagyok.-hajtotta le fejét monológja után. Nagyon meglepődtem rajta,hogy ennyire őszinte. Még sohasem hallottam ennyire kibontakozni. Talán ezért,vagy talán azért,mert annyira megsajnáltam,de odaléptem hozzá és szorosan átöleltem. Ő a vállamba fúrta a fejét és zokogott. Mikor kellőképpen megnyugodott újra kérdőn pillantott felém.

-És Te hová mész?-kérdezte.

-Sajnálom Harry,de nem mondhatom el. Örökre eltűnök. Kérlek menj vissza Londonba,békülj ki a barátaiddal,mert,hogy azok,és rázódj vissza a szokásos kerékvágásodba! Én csak egy kis botlás voltam az életedben,amit többször nem követhetsz el! Több millió lány vár Rád,vagy nem,a One Directionra várnak. De abba Te is beletartozol,úgyhogy nyomás! Érted?-ordítottam Rá. először kicsit megijedt,de aztán bólintott.

-Köszönöm Hope.-motyogta,mire csak legyintettem.

-Harry én már nem Hope vagyok. Én már csak egy lány,talán egy rajongó. Aki..-mondtam,de nem tudtam befejezni,mert dudáltak. Hátrapillantottam és azonnal megismertem Dave autóját.

-Mennem kell.-mondtam,majd megfordultam.

-Sohasem felejtelek el Hope Morgan!-kiabált utánam,mire nekem könnyek szöktek a szemembe,de letöröltem őket,és vissza sem fordulva intettem egyet.

Hát így sétáltam el Én,és minden emlékem,amit Tőlük szereztem.

Félreértés ne essék! NINCS VÉGE A TÖRTÉNETNEK! 

Remélem tetszett!:) 10 komi és 10 tetszik után következő!♥