55.rész

Sziasztok Manók!

Hogy vagytok így április 1-jén? Az Én hangulatom nem a legjobb,de ez most nem fontos. A lényeg,hogy meghoztam az 55.részt. Mostanában egyfolytában azon gondolkodom,hogy mi lesz,ha vége? Mi lesz Velem Nélkületek? Márpedig egyhamar eljön az is. Azt előre közlöm Veletek,hogy nem lesz 100 részes ez a blog. Nem szándékozom olyan hosszúra írni,hogy még én se tudjam elolvasni. A másik ok,pedig,hogy mindenképpen lapra szeretném vetni ezeket a gondolatokat.

*Hope*

Reggel napsütésre ébredtem. Tűző napsütésre. Már nagyon régen nem láttam ilyesfajta sugarakat. Mintha valamit sugallni akartak volna felém. Hirtelen egy alak rajzolódott ki az éltető fényből. Tisztán láttam magam előtt.....Louist. Azonnal felültem az ágyba és megdörzsöltem a szememet. Biztos csak képzelődtem! De nem. Amikor újra felpillantottam még mindig ott állt és bámult.

-Louis?-kérdeztem suttogva.

Ő nem válaszolt,csak felém lépett,de megállt. Mintha tétovázott volna. De aztán mégis megindult és leült mellém az ágyra. Éreztem az illatát. Meg akartam érinteni,de nem mertem megmozdulni. Ő helyettem is cselekedett. Fölém hajolt,majd a fülemhez tartotta ajkait.

-Választanod kell,Hope.-lehelte,olyan halkan,hogy biztos voltam benne,hogy kísértet.

Tudtam,hogy mire céloz. Szinte egész éjjel Dave szavain agyaltam.

-Arra,hogy visszamehetnénk Magyarországra. Csak ketten.

Harry és Dave között kell választanom. Másnéven London vagy Magyarország. A szívem Harryhez húzott,és azt 'kiabálta',hogy azonnal menjek vissza hozzá. Ám ott volt az a fránya agyam,ami teljesen mást diktált. Ő azt 'hajtogatta',hogy menjek vissza Anyához,Dave-vel. 

Hirtelen ránéztem Louisra. Még mindig ott volt. Férfias vonásai kiemelték mélykék szemét. 

-Szeretlek.-nyögtem ki,aztán a szám elé kaptam a kezem.

Tenyerembe temettem az arcom,és gondolkoztam. még magamnak sem vallottam be,de igaz amit kimondtam. Én még mindig szerelmes vagyok belé. Nem tehetek róla.

-Hope!-nyitott be valaki az ajtón,mire felkaptam a fejem és körbenéztem. Persze eltűnt. Mit is képzeltem?

Bambulásomból Dave ébresztett fel,aki odasétált hozzám.

-Látom felkeltél.-simított ki egy hajtincset az arcomból.

-Igen.-motyogtam. Éreztem,hogy hamarosan kérdőre fog vonni,ezért már előre kiterveltem,hogy mit fogok mondani.

-Döntöttél már?-kérdezte. Sóhajtottam egy nagyot és belekezdtem.

-Tudod Dave egész éjjel tanakodtam. És arra jutottam,hogy ma 2-kor találkozom Harry-vel a téren és majd akkor adok választ a kérdésedre rendben?-mondtam ki kissé félve.

-Rendben. Odamegyek fél 3-ra kocsival. Remélem jól döntesz.-mosolyodott el gúnyosan,majd kiment.

Igazából már döntöttem. De ha most elmondtam volna Dave-nek,akkor biztos máshogy alakul majd a történet.  Még pár percig feküdtem az ágyba,majd ránéztem az órára. Fél 1. Hiperszuper gyorsasággal pattantam ki,és rohantam be a fürdőbe. Lezuhanyoztam,megmostam a hajam és felkaptam egy lenge ruhát. Megfogtam a nagy táskámat és beleszórtam minden(!) ruhámat. Igen tényleg nem volt sok,de majd veszek magamnak.Leheltem magamra egy kis szájfényt és szempillaspirált. Közben Én sem hagyhattam ki,hogy ne szórakozzak el azzal,hogy kipróbáltam,tényleg nem lehet-e csukott szájjal. Nekem sikerült! Miután ezzel is megvoltam,lerohantam a lépcsőn,de beleütköztem valakibe.

-Zack!-borultam a nyakába boldogan.-De rég nem láttalak!

Ő erre csak elmosolyodott,előhúzta a jól ismert noteszát és írni kezdett. Én türelmesen várakoztam mellette,majd hirtelen a kezembe nyomta a papírt és elment.

"Ez az élet rendje. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod."-olvastam. Kérdőn meredtem a papírra. Nem értettem,hogy mit akar ezzel üzenni. Biztos voltam benne,hogy valami fontos mondanivalója van,de nem volt időm átgondolni,mivel sietnem kellett. Csak begyűrtem a nadrágom zsebébe és kiléptem. Sietős léptekkel tettem meg azt a kis távot is,ami a ház és a tér között van. Pontosan 2 óra volt amikor odaértem. Sok ember járkált,nézelődött boldogan az árusok között,azonban Én azonnal megismertem a göndör fejet. Hátul állt Nekem ezért megálltam egy kissé mögötte és csak néztem. Tudtam,hogy pár pillanat múlva megérzi majd,hogy valaki figyeli. Így is lett. Megfordult és Rám emelte tekintetét. Aztán hirtelen odajött és átölelt. Én csak tehetetlenül álltam karjai között.

-Szia. Miért mentél el? Csak nem baj van?-kérdezte azonnal,mire letoltam magamtól.

-Szia Harry.-köszöntöttem fagyosan-Üljünk le inkább oké?-húztam oda egy padhoz. Leültünk,de mielőtt elkezdtem volna,belenéztem a szemébe,ami aggódást,zavarodottságot tükrözött.

-Megijesztesz Hope.-suttogta.

-Tudod Harry gondolkodtam. Én ezt nem bírom. 3 napja vagyunk együtt,de abból állt az egész kapcsolatunk abból állt,hogy reggel felkelünk,szex,ebéd,szex,vacsora,buli,szex. Én nem erre vágytam. Azt hittem,hogy félreismertelek jó értelemben. Nos,tényleg. De rossz értelemben. Ki kell mondanom Harry. Te nem tudsz szeretni. Tényleg. Régóta figyellek Téged,de ez most bizonyosodott be. Neked egy lány,csak éjszakára kell,vagy talán azért,hogy legyen valakid. Hát Én nem OLYAN lány vagyok,aki ezt tűri. Az pedig még hab a tortán,hogy tegnap hallottam,amint Ed-el arról beszéltek,hogy hárman kellene csinálnunk. Az volt az utolsó csepp a pohárban. Viszont úgy gondoltam,hogy megadok még neked egy éjszakát. Azért jöttem most ide,hogy elbúcsúzzak.-fejeztem be,de Harry nem szólalt meg csak meredten nézett Rám.

-Ez...most..azt jelent,hogy...-nyökögött,mire Én befejeztem a mondatát.

-Vége.-mondtam ki hidegen.

Ám amikor ránéztem Harry-re elöntött a bűntudat. Harry sírt.

Megrázta a fejét,lenyelte a kitörni készülő könnyeit,majd Rám nézett.

-Nem hiszem el,hogy ezt mondtad Hope. De igazad van.-mondta,mire elkerekedtek a szemeim-Én tényleg nem tudok szeretni senkit,és semmit. Még a saját szüleimet sem. Az egyetlen akit tényleg tiszta szívemből,barátilag szerettem az Louis. de Ő már nincs Nekem. Elvesztettem. És most Te is elhagysz? Mi lesz Velem ezután? Hogy nézzek így a többiek szemébe? Igazad van,abban,hogy csak szexre kellettél,de valahogy úgy éreztem,hogy annál több vagy. De nem. Én egy szívtelen sztár vagyok.-hajtotta le fejét monológja után. Nagyon meglepődtem rajta,hogy ennyire őszinte. Még sohasem hallottam ennyire kibontakozni. Talán ezért,vagy talán azért,mert annyira megsajnáltam,de odaléptem hozzá és szorosan átöleltem. Ő a vállamba fúrta a fejét és zokogott. Mikor kellőképpen megnyugodott újra kérdőn pillantott felém.

-És Te hová mész?-kérdezte.

-Sajnálom Harry,de nem mondhatom el. Örökre eltűnök. Kérlek menj vissza Londonba,békülj ki a barátaiddal,mert,hogy azok,és rázódj vissza a szokásos kerékvágásodba! Én csak egy kis botlás voltam az életedben,amit többször nem követhetsz el! Több millió lány vár Rád,vagy nem,a One Directionra várnak. De abba Te is beletartozol,úgyhogy nyomás! Érted?-ordítottam Rá. először kicsit megijedt,de aztán bólintott.

-Köszönöm Hope.-motyogta,mire csak legyintettem.

-Harry én már nem Hope vagyok. Én már csak egy lány,talán egy rajongó. Aki..-mondtam,de nem tudtam befejezni,mert dudáltak. Hátrapillantottam és azonnal megismertem Dave autóját.

-Mennem kell.-mondtam,majd megfordultam.

-Sohasem felejtelek el Hope Morgan!-kiabált utánam,mire nekem könnyek szöktek a szemembe,de letöröltem őket,és vissza sem fordulva intettem egyet.

Hát így sétáltam el Én,és minden emlékem,amit Tőlük szereztem.

Félreértés ne essék! NINCS VÉGE A TÖRTÉNETNEK! 

Remélem tetszett!:) 10 komi és 10 tetszik után következő!♥