61.rész The End.

Sziasztok!

Eljött ez a nap is. Most utoljára írtam le ebben a blogban azt, hogy sziasztok. Olyan érzésem van,mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből. Hol is kezdjem?

Amikor felmerült bennem az ötlet, hogy csinálok egy új blogot,nem tudtam,hogyan kezdjek hozzá. Sokat bíbelődtem azon,hogy legyen valami ötletem,de nem nagyon jártam sikerrel. Aztán egyszer csak álmodtam egy igen furcsát. Egy más világban jártam,ahol az emberek nem voltak boldogak,sokat sírtak,és csalódtak. Éppen ezért gondoltam azt,hogy megosztom Veletek a gondolataimat. És mennyire jól tettem,hogy belevágtam! Nekem a blogok óriási szerepet játszottak/játszanak az életemben. 2012.11.01-jén beleolvastam a legjobb barátnőm blogjába. Akkor szerettem meg a fiúkat. Aztán kezdtem egy blogot, ami nem lett a legjobb,de szerettem. És most itt van ez. Ez a történet,amit olyan sok csodálatos ember olvas. Amiről nem hittem volna,hogy ennyire népszerű lesz. Nem is tudjátok elképzelni,hogy amikor esténként sírtam,és azt gondoltam,hogy feladom,milyen érzés volt,amikor elolvastam egy bátorító kommentet. Azonnal letöröltem a könnyeimet és mosolyogni kezdtem. Mondhatnám úgy is ,hogy Ti adtatok erőt! De mint a legtöbb ember,azért kaptam hideget is. Elfogadtam. Mert ez a történet nem szól másról,mint egy átlagos lányról,aki a boldogságot kereste,egy fiúról,aki A LÁNYT kereste,és azokról a dolgokról,amiket még Én sem akarnék átélni. Hiszen tudjátok,ez egy MÁS VILÁG volt.

És akkor jöjjön a köszönet nyilvánítás. Legeslegelőször is nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm Fruzsinak,amiért végig biztatott és segített. Az Ő ötlete volt,az is,hogyan legyen vége ennek a csodás történetnek. Tehát csak annyit mondok,hogy köszönöm,hogy vagy.♥

Aztán köszönöm szépen Renátának,aki végigizgulta a blogot,bár már szinte előre tudott mindent,ugyanúgy,mint Kata. Szeretlektiteket♥

VÉGÜL KÖSZÖNÖM MINDEN EGYES OLVASÓMNAK AKI MINDVÉGIG VELEM VOLT,ÉS OLVASOTT,ÉS KOMMENTELT,ÉS SZAVAZOTT. TI VAGYTOK A MINDENEIM.♥♥♥

Remélem,hogy az új blogomban(amiben ma lesz az első rész) is velem tartotok!!! 

Hát akkor,olvassátok az utolsó részt. Köszönöm,hogy itt voltatok.

Kapcsoljátok be!

*Hope*

Aznap este buli volt a Direction-házban. Nem tudom,hogy mit ünnepeltünk. Talán azt,hogy vége ennek az egész horrornak,vagy azt,hogy hideg vérrel megöltem apámat?! Bármilyen furcsa is volt,boldog voltam és felszabadult. Nem ittam alkoholt,nem szívtam,de mégis nagyon sokat nevettem. Még talán soha nem beszélgettünk egyfolytában ilyen hosszan. Sorban mesélték a viccesebbnél-viccesebb sztorikat,Én pedig majdnem kipukkadtam a röhögéstől. Szerintem a fanok 90%-a azt hiszi,hogy a sztárok élete csak munka,ének,munka,ének,fellépés,dedikálás,utazás..stb. Pedig nem is gondolnák,hogy mennyi izgalmas dolog történik Velük. Talán Louis is azért választott pont engem,mert Én megértem Őket. Én megértem,hogy sokszor szabadságra van szükségük,és nem bírnak annyit dolgozni,mintha robotok lennének. Megértem,hogy van magánéletük. És elfogadom,ha van barátnőjük. (Mondom Én,akinek maga Louis Tomlinson a barátja!)

Az este további részében,pizzát rendeltünk franciául(Harry nyelv tudása),majd a Toy Story-t bámultuk popcornnal a szánkba.

Hosszú évekig számtalan különféle módszert bevetve hajszoltam a boldogságot, és a közben felhalmozott rengeteg szerzemény és eredmény a végén teljesen tönkretett. Az élet, ha túlzottan hajszolod, végül a sírba visz. Az idő, ha üldözöd, pont úgy fog viselkedni, mint egy bűnöző: mindig is egy megyével vagy egy szobányival előtted jár, megváltoztatja a nevét és a hajszínét, csak hogy egérutat nyerjen, épp amikor az új letartóztatási paranccsal a kezedben belépsz a motel előcsarnokába, ő kioson a hátsó ajtón, csak egy égő cigarettavéget hagyva a hamutartóban, hogy cukkoljon. Valamikor meg kell állnod, mert az idő nem fog. Be kell ismerned, képtelen vagy fülön csípni. Arra is rá kell jönnöd, hogy nem is ez a feladatod. Egy bizonyos ponton túl, fel kell adnod az üldözést, meg kell állnod, és hagynod kell, hogy a boldogság rád találjon.

-Hope.-szólalt meg hirtelen Zayn,mire odakaptam a fejemet.-1 hónap múlva európai turnéra megyünk.közölte. Az addigi mosoly azonnal,lefagyott az arcomról. Itt hagynának? Louis,Harry,Zayn,Liam és Niall is? Mi lesz Velem ezután? Az arcom színe gyorsan váltakozott az egészséges színűről a zöldre,aztán a fehérre. Gondolom ezt Zayn is észrevette,mivel gyorsan folytatta.

-De természetesen Te is jössz Velünk.-tette hozzá,mire lesütöttem a szemem.

-Malik,ha még egyszer Rám hozod a frászt,esküszöm kidoblak az ablakon.-keltem fel,majd Rávetettem magam és csikizni kezdtem. Úgy visított fel,mint egy kislány. Ezen persze mindenki szakadni kezdett a nevetéstől.

-Oké,oké bocsánat.-mondta még mindig könnyezve,az előbbi hahotától.

-Mégis ki találta ki,hogy így átvágjatok?-néztem körül,mikor megéreztem két kezet a derekamon.

-Megijedtél?-kérdezte a jól ismert hang,amibe akaratom ellenére is beleborzongtam.

-Te voltál,mi?-kérdeztem fojtott hangon. Ő erre csak apró puszikkal hintette be a nyakam minden kis szegletét.

-Ha így akarsz bocsánatot kérni,akkor vedd úgy,hogy megbocsájtottam.-jelentettem ki,majd megfordultam és megcsókoltam. Viszont a kis 'puszinkból' egyre vadabb,és egyre tüzesebb csók lett. Majd amikor két kezet éreztem a fenekemen,meghallottam egy hangot.

-Menjetek már szobára.-kiabált Harry. Ekkor összenéztünk,majd kitört belőlünk a nevetés,de azért megfogadtuk a tanácsát és felmentünk a szobánkba. Aznap éjjel valami olyan dolog járta át az agyam,ami onnan aztán soha többé nem jött ki. Arra gondoltam,hogy ez volt az utolsó éjszakánk kettesben.

-Mi a baj,Kincsem?-kérdezte Louis is,mert eléggé átlátszó voltam.

-Te nem félsz a haláltól?-kérdeztem alig suttogva.

Louis nem nézett Rám furcsán és nem is talált őrültnek,hanem pár percig gondolkodott,majd csendesen válaszolt.

-De. Félek,sőt nagyon félek. Tudod az élet olyan,mint egy pitypang. Csak egy fújás és vége mindennek.

Mint mindig most is igaza volt,ezért nem is válaszoltam rá semmit. Nem akartam elrontani az estét. Inkább csak szorosabban hozzábújtam és köröket írtam le a mellkasán. Kezét a derekamon pihentette,és simogatott. Szinte úgy éreztem,mintha álmodnék. Itt volt Velem és nekem nem kell semmi más!

*2 hét múlva*

Mondhatnám,hogy sok idő telt el,de ez így nem lenne teljesen igaz. 14 nap. 14 nap telt el azóta,hogy megöltem az apámat. És 14 nap telt el azóta,hogy egy óriásit buliztunk 6-an. Már akkor éreztem,hogy az lesz az utolsó együtt töltött este. Igaz,hogy másfél hét múlva megyek a fiúkkal turnézni,de mégis mostanában úgy tekintenek Rám,mint egy idegenre. Zayn éjjel-nappal Perrie-vel és a Little Mix-szel van,most például Párizsban vannak. Oké. Ő 14 nap óta talán egy szót sem szólt hozzám.

Ott van Liam,akinek Danielle a mindene és szinte már hozzáköltözött. A lelki társam volt,de most már csak egy idegen.

Niall. Nos,Ő az,akin nem lepődöm meg annyira. Talán sohasem fogja Nekem megbocsájtani,hogy idehoztam Holly-t,hisz persze,hogy az is az Én hibám,mint minden más.

A két jómadarat szándékosan a végére hagytam. Harry. Amennyire ismerem,pont annyira nem tudom megérteni,hogy mit művel. Visszatalált Swift kisasszonyhoz és most a sajtó előtt enyelegnek. Mindig szeretni fogom valamilyen szinten és szerintem soha nem fogom elfelejteni.

És Louis?

Mostanában már nem olyan a kapcsolatunk,mint amilyen régen volt. Mintha valamiért már nem szeretne engem és elege lenne belőlem. Ezt a 14 napot is csak végigveszekedtük. Félek,hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek. 

*****

-Kicsim! Megjöttem.-esett be az ajtón Louis. Én a tükör előtt állva próbáltam fel az egyik ruhámat éppen. Ő mögém jött és átkulcsolta kezeivel a derekamat,majd egy puszit nyomott az arcomra.

-Hova,ilyen csinosan?-kérdezte.

-Arra gondoltam,hogy elmegyek egyet bulizni ma este.-jelentettem be.

-Rendben. Megyek készülődni.-indult ki,de megráztam a fejem.

-Louis!-szóltam utána,mire megfordult.-Én úgy gondoltam,hogy most az egyszer egyedül mennék.-mondtam,mire felhúzta a szemöldökét.

-Tessék?-sétált vissza.-Most már annyira sem méltatsz,hogy Veled menjek?-kérdezte.

-Mi? Dehogyis. Csak szeretnék egy kicsit kikapcsolódni.-vágtam vissza.

-Igen. Persze. Gondoltam,hogy ez lesz. Ki az?-kérdezte,mire értetlenül bámultam Rá.

-Tessék?

-Ki a harmadik személy? Hope, a napnál is világosabb,hogy megcsalsz!-emelte fel a hangját. Óriási szemekkel bámultam Rá. 

-Hogy gondolhatod ezt Rólam,Louis?-kérdeztem indulatosan.

-Már nem tudom,hogy bízhatok-e benned..-mondta.

-Ezt nem hiszem el! Ennyi szenvedés után nem bízol bennem? Nem látsz? Annyira szeretlek,hogy szinte beleőrülök,ha nem vagy Velem. Mostanában pedig sokszor volt ilyen. Inkább én feltételezhetném azt,hogy Te csalsz meg!-kiabáltam már zokogva. Szerencse,hogy csak ketten voltunk a lakásban.

Pár pillanatig csak meredt Rám, abból tudtam,hogy nagyon ideges, az arcán néhány izom rángatózni kezdett. Végül elordította magát.

-Neked is meg kellett volna halnod,apáddal együtt!

Amint ezt kimondta,akkora fájdalmat éreztem a belsőmben,hogy azt hittem szétszakadok. 

Az a szomorú igazság, hogy a hozzánk legközelebb állók képesek a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk.

Talán még 5 másodpercig láttam Őt. Arcán szüntelenül folytak a könnyek és közeledni akart felém. Én hirtelen a szívemhez kaptam,mert nagyon szorított a mellkasom és levegőt sem kaptam. Azonnal összeestem.

Tudtam,hogy vége van. Ekkor azonban újra kinyitottam a szemem és a felém hajoló szerelmemre néztem.

-Hope! Mi történt?  Kérlek ne hagyj itt! Várj meg azonnal hívom a mentőket.-kelt fel,de visszahúztam.

-Semmi baj..Louis. Nagyon szeretlek. És köszönöm,hogy....köszönöm,hogy elvittél egy másik világba!-mondtam ki,majd elmosolyodtam,Ő az ajkait gyengéden az enyémekre tapasztotta,és lehunytam a szemem.

Most már kimondhatom. Boldogan haltam meg.

Nagyon sajnálom,hogy csalódást okoztam azoknak,akik Happy Endet akartak. És hogy mi lett ezután Louissal,Zaynnel,Liammel,Niallel és Harryvel? Azt mindenki találja ki magának.

Ennyi lettem volna. És ne feledjétek! ELSŐ RÉSZ!