38.rész

Sziasztok! És dobpergéééééééééééééééééés meghoztam az új részt!! Vártátok már? :) 
Sajnálom,hogy ennyi ideig nem írtam,de hétfőn nagyon sokat kellett tanulnom,kedden meg edzésem volt ._.
Ez az utolsó NAGYON depis rész,a következők BOLDOGABBAK lesznek! Ja,és mielőtt elfelejteném! A tárgyalós részben az egyik legjobb barátnőm segített (ugye Renáta?:D)♥
Na,de itt az új rész! olvassátok.♥
*Hope*
Mielőtt Harry ajkai az enyémeket érintették volna,hirtelen hátraléptem,Ő pedig majdnem előreesett. Ez a helyzet vicces lett volna,de így nem nevettem,sőt inkább mérges voltam.
-Harry! Ezt nem lehet!-mondtam,mire kérdőn nézett Rám.
-Miért?
-Azért,mert Én Louist szeretem!-vágtam vissza.
-De hiszen az előbb mondtad,hogy irántam is többet érzel!-emelte fel a hangját,mire behúztam a nyakamat,mert megjelent előttem,ahogyan megüt. Minden bizonnyal észrevette,mert az arcvonásai meglágyultak.
-Hope! Nagyon sajnálom,hogy megijesztettelek. Kérlek bocsáss meg!-húzott magához. Elgondolkodtam. Miért legyek Harry-vel haragban? Hisz úgyis holnap elmegyek.. Ezek tudatában jó szorosan viszonoztam az ölelését.
-Köszönöm,hogy vagy nekem Hope.-suttogta-De el kell mennem!-fejezte be.
-Persze-persze.-veregettem meg a vállát,majd kibontakoztam a karjai közül és lassan visszasétáltam a kórházba.
Amikor megpillantottam a többi fiút,valami furcsa érzés futott át rajtam. Bűntudat volt. 
Hirtelen minden előzmény nélkül odarohantam a Zaynhez és magamhoz szorítottam.
-Héé,mi ez a szeretetroham?-kérdezte nevetve.
-Semmi,csak mindig elakartam mondani,hogy a Te öleléseid a kedvenceim!

-Te pedig mindig az én kis hercegnőm maradsz!-puszilt meg.
Ezután Niall-hez futottam,és Őt is átöleltem. Hasonlóan reagált,mint Zayn,de hozzá is volt egy-két kedves szavam.
-Tudod Niall,sohasem fogom elfelejteni,ezt a szőke hajat.-túrtam bele a sörényébe,mire elmosolyodott,de elég furcsán nézett.
-Miért mondod ezt?-kérdezte.
-Csak úgy.-"mosolyogtam"
Ezt az ölelgetést minden fiúval végigcsináltam. Már csak Louis maradt hátra.
Lassan odasétáltam hozzá és megpusziltam a nyakát. Egy kicsit megrezzent,de tudta,hogy én vagyok. Letette a kisfiút akit eddig tartott,majd megcsókolt.
-Kicsim. Ma este kényeztetlek egy kicsit.-búgta a fülembe,mire elkerekedtek a szemeim. Hogy gondolhatott ugyanarra,mint Én?!
-Köszönöm.-szívtam be az illatát,majd elindultunk az autóhoz. Igazából nemtudom,hogy a fiúk,hogy kerültek a kocsiba,de a lényeg,hogy mind megvoltunk.
-Ez nagyon szép délután volt.-jelentettem ki,mire mindenki egyetértően bólogatni kezdett.
-Holly is meg van?-csúszott ki a számon,de azonnal megbántam. Erre a mondatra mindenki elcsendesedett. Az úton sem szóltunk egymáshoz.
*****
Amint beléptünk a szobám ajtaján Louis nekem esett.
-Lou! Lassíts.-nevettem,mert nagyon csikizett.
-Nem lassítok! Kellesz! Most!-kezdett el vetkőztetni kisebb-nagyobb sikerrel.
Mikor már teljesen be voltunk indulva,hirtelen felállt és kiment. Nem értettem,hogy miért. Feküdtem és vártam.
Pár perc múlva nutellával a kezében tért vissza.
-Ez most komoly?-vigyorogtam.
-Mondtam,hogy ma kényeztetlek.-jött oda,majd a hasamra fektetett.
Gyönyörű éjszakát töltöttünk el együtt. De az utolsót.
*****
Reggel,amikor felébredtem Louis még szuszogott. Nem akartam felébreszteni,mert olyan édesen aludt. Óvatosan felkeltem és a fürdőbe indultam volna,ha nem látom meg magamat a tükörbe. Csak fehérnemű volt rajtam. Odalépkedtem a tükörhöz és végignéztem magamon. "Undorító,csúnya,kövér,senki!!"-mondtam magamban.

Miután már nem bírtam nézni magamat,lassan felöltöztem és megcsináltam a sminkemet. Hogy miért? Mert ma lesz a tárgyalás és az utazás. Már éjjel bepakoltam a bőröndjeimbe a ruháimat. De csak azokat amiket hoztam. Amit Louis vagy a többiek vettek,mind itt hagyom. Az nem az enyém már. Néhány óra múlva az egyik barátom viszi el innen a reptérre a dolgaimat. Tehát ezzel sem lesz gond.
-Jóreggelt Kincsem.-ölelt át hátulról Louis.
-Nekedis.-öleltem át mosolyogva,miközben belülről széttörtem.
1 óra múlva már a kocsiban ültünk mindannyian.
-Megjöttünk.-parkolt le Lou,Én pedig kiszálltam. A fiúk egyenként megöleltek,mielőtt bementünk volna.
*****
Beléptünk a tárgyaló terembe és helyet
foglaltunk. A bíró és az esküdtszék
belépett és bevezették az
apámat bilincsben. Fenyegetően nézett
rám. A bíró megkért,hogy álljunk fel és
hivatalosan is megnyitotta a pert. 
-A vádlott Josh Morgan álljon fel. - monda a bíró. A
felperes Hope Morgan,kérem jöjjön
közelebb és esküdjön meg hogy az igazat
mondja. 
-Igen. – feleltem . 
-Akkor kérem mondja el mi és hogyan történt. 
Először kissé dadogtam,de utána a dühtől és az izgatottságtól nagyon belejöttem. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. A végére sajnos sikerült egy könnycseppet elejtenem,ami "nagyot" csattant a kövön.
Miután elmondtam
mindent apám ügyvédje a vád enyhítését
kérte, de a bíróság elutasított. Ezek után
egy kicsit megnyugodtam. Apám ügyvédje
még kérdezett pár dolgot,majd visszaültem
a helyemre. Utána apámat kérték a tanúk
padjára. Természetesen mindent tagadott. Hogy lehet ennyire szánalmas?!
Charlotte,a bíró, kérdezett tőle még pár rutin
kérdést de ekkor már nem figyeltem. Gondolataim már máshol jártak.
-Kérem álljanak fel!. A tanácskozás egyhangúan határozatott
hozott. Kijelentem, hogy a vádlott Josh
Morgan..BŰNÖS.!-mondta ki.
Nagyon
megkönnyebbültem,de sajnos nem tartott sokáig.
-A bíróság a vádlottat 2 év börtönre ítéli,
amelyet 3 évre felfüggeszt. A tárgyalást
befejeztem.” –hallottam a bírónőt. 
Ezek után csak mereven bámultam magam elé,de magamban ordítottam.
Miután apámat kivezették,tudtam,hogy mi következik. Már megkaptam Dan-től az üzenetet,hogy a bőröndjeim a reptéren vannak,és Ő is ott vár.
Louisék odaléptek mellém és szorosan átöleltek.
-Sajnálom,hogy így alakult.-suttogta Harry.
-Énis. Fiúk szeretnék mondani valamit!-álltam eléjük,majd ránéztem Liamre,aki komolyan bámult.
-Mit szeretnél? Ne ijesztgess.-mondta türelmetlenül Harry.
-Szeretném,ha ezt Louis elolvasná! Abból minden kiderül.-adtam a szerelmem kezébe a levelet,majd megcsókoltam. 
-Hiányozni fogsz!-suttogta a fülembe Liam,amikor magamhoz húztam. A többiek értetlenül figyelték az eseményeket,de nem érdekelt. 
Aztán az összes fiút újból átöleltem,majd megperdültem a tengelyem körül és amilyen gyorsan tudtam kirohantam. Fél óra múlva pedig már a reptéren várakoztam a csomagjaimmal.
Vége. Vége az álomnak.

Remélem,hogy tetszett!! :') Mielőtt megkérdezitek! NEM LESZ VÉGE! ♥ 10 komi!!

37.rész

Sziasztok. Annyira boldog vagyok,hogy minden részhez megvan a 10 komi mindig!! Köszönöm a sok szép véleményt és a biztatást!! Láttátok,hogy már 15 rendszeres olvasóm van? :o El sem hiszem. Az lenne a legjobb,ha hamarosan meglenne a 20.!c:♥ Nem is zavarlak Titeket tovább! Itt a rész!
*Hope*
-Louiiiiis! Megyünk a beteg gyerekekhez!-ugrottam rá hátulról,Ő elkapta a combomat.
-Mi ez a hirtelen jókedv?-kérdezte.
-Nemtudom,de kérlek ne rontsd el!-néztem rá-Na indulunk?
-Hová?-jelent meg Zayn is.
-Tudjátok,van itt Londonban egy kórház,ahol csak beteg gyerekek vannak. Már régóta tervezem,hogy meglátogatom őket,és most jött el az ideje. Ugye eljöttök?-kérleltem őket.
-Persze.-mondták szinte egyszerre,mire a nyakukba ugrottam.
-Köszönöm.-suttogtam.
-Érted mindent.-szólalt meg hirtelen Harry. Erre mindenki odakapta a tekintetét,Én pedig lehajtottam a fejem.
-10 perc múlva találkozunk a kocsinál!-utasítottam őket,majd felmentem.
Miután előkerestem egy lazább ruhát,hirtelen megcsörrent a telefonom. Félve emeltem a fülemhez,mert attól tartottam,hogy apám az.
-Halló?-szóltam bele.
-Jónapot! A rendőrkapitányságról hívom. Hope Morgannel beszélek?-kérdezte.
-Igen,Én vagyok.-válaszoltam.
-Az apjával kapcsolatban hívom. Tegnap őrizetbe vettük,és 3 nap múlva lesz a tárgyalás,amin kérjük,hogy jelenjen meg tanúskodni.-mondta,mire nyeltem egy nagyot. Apával találkozni?!
-Re-rendben.-válaszoltam dadogva,majd letettem. Tehát 3 nap. Ennyi maradt még Londonból.
*****
-Louis,miért kell neked mindig ilyen óvatosan vezetned?-nézett ki közöttünk Harry.
-Azért,mert vigyázni akarok a hülye fejetekre.-mondta nevetve,mire mind kérdőn néztünk rá.-Najó,csak Liamre akarok hasonlítani.-helyesbített,mi pedig nevetve néztünk Liamre.
-Most miért kell bántani?-duzzogott be.
-Nem bántunk,mivel ez az igazság.-öleltem át hátrafordulva.
-Megjöttüüünk!-kiabálta Louis.
-Mit üvöltesz itt ülünk melletted?!-mondta Zayn,majd kiszállt.
Pár perc múlva beléptünk a kórház ajtaján és szó szerint leesett az állunk. Több száz kisgyerek feküdt betegen az ágyakon és sírt. Az anyukájuk nézni sem bírta őket,inkább elfordította a fejét.
-Uramisten!-suttogtam magam elé,majd odarohantam egy kislányhoz. Annyira megörült nekem,hogy azonnal a nyakamba ugrott és megpuszilt.
-Hát szia! Hope vagyok! És mi a Te neved?-kérdeztem mosolyogva(!)
-Szia! Samantha a nevem.-mondta édes hangon. Annyira megsajnáltam szegényt,hogy el sem engedtem addig,amíg hazamentünk. Megtudtam,hogy rákos. Ezt Ő maga mesélte,mint ahogy azt is,hogy 2 hét múlva meg fog halni. Hogy tud mosolyogva beszélni a halálról?! Nem bírtam felfogni.
Miközben épp Samantha-val játszottam vetettem egy pillantást Louisra. Ő éppen egy másik kislányt vett fel,aki sírt. Louis megpuszilta és megnyugtatta. Annyira jó volt látni,hogy majdnem elsírtam magamat.

Mindenképpen látni akartam,hogy a többi fiú mit csinál,de nem volt erőm megmozdulni. Annyira magával ragadtak ezek a beteg gyerekek,hogy mindenkit agyon ölelgettem. Néhány anyuka és ápolónő odajött hozzám,és megkérdezték,hogy mit csinálok itt.
-Szeretek gyerekek között lenni. Megnyugtatnak. Főleg,ha betegek. Akkor a legtisztábbak.-magyaráztam,mire az egyik nő átölelt,és annyit suttogott a fülembe,hogy nagyon köszöni.
-Semmiség.-legyintettem mosolyogva.
-Tudod Hope,ezek a gyerekek mind a halálukon vannak. Nagyon sokat jelent nekik,hogy bejöttél. Az utolsó hónapjaikban,heteikben vagy talán napjaikban nagyon boldogok lesznek. Egyedül vagy?-kérdezte az egyik ápoló.
-Nem. 5 barátommal jöttem.-perdültem meg a tengelyem körül,majd mutogatni kezdtem. Ám amikor megpillantottam Harryt teljesen lemerevedtem. Sírt.

Pár pillanatig találkozott a tekintetünk,majd Ő felpattant és kisietett. Azonnal utánamentem.
-Harry! Várj már meg!-loholtam utána,mikor hirtelen megállt,Én pedig beléütköztem.
-Te sírtál?-néztem rá könnyes szemmel mosolyogva.
-Igen. Az a kisfiú meg fog halni. Érted? Szinte nem is élt.-sírta el magát újra.
-Harry nyugodj meg! Nem tudsz ezek ellen semmit sem tenni sajnos.-motyogtam.
-Ez nagyon megvisel. Sokan azt hiszik,hogy mi csak magunkkal foglalkozunk,de ez nem így van! Ha tehetném visszavonulnék,és minden erőmmel azon lennék,hogy segítsek ezeken a szegény kisgyerekeken.-szorította ökölbe a kezét,mire Én megsimítottam az arcát.
-Harry..szeretlek.-mondtam ki,mire Ő elkerekedett szemekkel nézett Rám.
-Tessék?-kérdezte.
-Hajh,most már úgyis mindegy. Tudod Harry,szerintem Én többet érzek irántad mint barátság,de kevesebbet,mint szerelem.-próbáltam megmagyarázni,de Ő csak közelebb hajolt és megpróbált megcsókolni.

Egy ezredmásodperc alatt gondoltam át mindent.


Remélem,hogy tetszett!c:♥ 10 komi,tetszik után következő!!:")♥

36.rész

Sziasztok. Meghoztam a mai részt,ami hosszabb lett!:) Nagyon örültem,hogy tegnap az egyik kedves olvasóm egy gyönyörű véleményt írt a blogomról!!c:♥ Ti is irhatnátok nyugodtan! Kíváncsian várom!!♥
Szeretném,ha benéznétek az egyik barátnőm blogjába is! http://egyvaloravaltalom1d.blogspot.hu/
*Hope*
"Kedves Louis!(indítsátok be.)
Most felvetődött benned a kérdés,hogy mi ez a levél?! Elárulom Neked. Ez egy búcsúlevél. Igen. Jól olvastad. Elmegyek. Mert muszáj. De szeretnék illően elbúcsúzni a szerelmemtől! Kérlek olvasd végig.
Kezdjük az elején. A találkozásunk szörnyűre sikeredett,de Te nem adtad fel. Többek között,ezért is csodállak,mert ennyire kitartó vagy! Én sohasem voltam erős lány. Ezért is megyek most el.
Emlékszel az első csókunkra? Én tisztán! Olyan boldog voltam,mint még sohasem. Aztán a sok közös program,a nevetések,a sírások,és az ölelések. Sohasem fogom elfelejteni Louis. Azokban a hetekben nagyon vidámak voltunk mind. Holly és Niall összejöttek. Niall volta az első és az utolsó barátja az Én gyönyörű barátnőmnek. Azthiszem ennek így kellett lennie. Aztán jött egy sötétebb időszak. Amikor azt gondoltad,hogy megcsaltalak. Bevallom nagyon fájt,de tűrtem. Tűrtem,mert nem akartam,hogy lássátok,mennyire rossz. De betelt a pohár,és tudod,felvágtam az ereimet. Én tényleg nem akartam! Elhiszed Nekem? Igazából Én sohasem szoktam bocsánatot kérni semmiért,de most megtettem. Ez nagyon furcsa. 
A kórházban újra boldog lettem,mivel megbocsájtottál. A szívembe tavasz költözött. Mindenhol csak téged láttalak. Ami ezután következett,sohasem fogom elfelejteni. Amikor meghallottam a telefonba,hogy meghalt Holly. Akkor dőlt le minden,amit eddig felépítettem..
Amikor Harry-vel veszekedtünk,aztán kibékültünk. Nos,igen. Harry. Ő az az ember,akit nemtudok hová tenni Louis. Most lehet,hogy haragudni fogsz rám,de talán többet érzek iránta,mint barát. Kérlek neharagudj. Tudom,hogy most biztosan ráncolod a szemöldöködet,és a gyönyörű kék szemeid csodálkozva merednek a lapra. Én örülök,hogy ezt már nem láthatom. Egyszerűen nemtudom szavakba foglalni,hogy mit érzek iránta,mint ahogy azt sem,hogy irántad mit érzek. Ez olyan,mintha el kéne mondanom,hogy milyen ízű a víz. Lehetetlen.
Most jön a legnehezebb része. A búcsúzás. Talán sohasem fogom megbocsájtani magamnak,hogy elmentem,de így lesz a legjobb. Tudod miért? Mert,ha itt maradok,apám előbb-utóbb rám talál és akkor végem. A másik ok Harry. Ő maga mondta Nekem,hogy el fog költözni. Ezt nem hagyhatom Louis! Érted? Nem engedhetem meg,hogy miattam vége legyen ennek a csodálatos csapatnak.! Ti öten vagytok a One Direction,és nem négyen. 
Ennyi lenne. És ami még a legfontosabb,kérlek,hogy ne gyere utánam,és ne keress! Ugyanúgy megyek,ahogyan jöttem. Észrevétlenül. Felejts el,és turnézz,bulizz,csajozz,énekelj! Mert Te énekes vagy,nem Louis Tomlinson. Sajnálom.
Utóirat: Örökké szeretlek. A Te reményed."

Mikor befejeztem,elégedetten dőltem hátra a széken,de a fránya könnycseppek megint ott ültek a szemem sarkába. Gyorsan letöröltem őket,és gondolkozni kezdtem. Vajon hová menjek majd? Pár perc néma merengés után rájöttem. Skócia. Igen. Ott lakik egy régi barátom,talán Ő tud valami munkát vagy szállást.
De mégsem mehetek el szó nélkül. Valakinek beszélnem kell erről. Liam. Ő az egyetlen ,aki meg fog érteni.
Miután gondosan elzártam a levelet,felálltam és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem,és láttam ahogy az öt fiú közeledik az ajtóhoz. Lefutottam és kitártam a bejárati ajtót,mielőtt még odaérhettek volna.
-Hát,Te? Miért jöttél haza?-kérdezte Louis,miután megölelt.
-Ööö..volt egy kis dolgom.-makogtam,de szerencsére mind elhitték,kivéve egy embert. Persze,hogy Liam volt az.
-Liam beszélhetnénk?-fordultam hozzá.
-Pont ezt akartam mondani.-felelte,majd behúzott a szobámba.
Leültünk az ágyra egymással szembe. Féltem nagyon a reakciójától.
-Hope. Mi a baj? Miért futottál haza?-vágott bele.
-Tudod Liam,Én el fogok innen menni.-vallottam be,mire elkerekedett a szeme.
-Tessék?
-Igen. Nem akarom,hogy szétmenjetek miattam.-magyaráztam.
-Hope,de nem mennénk szét!
-Harry mondta.-motyogtam.
-Igen?-kérdezett vissza.
-Azért,mert szeret,és nem bírja elviselni,hogy Louissal járok.-válaszoltam.
-És ezért mész el?
-Ezért. És ebben már Te sem tudsz meghatni,de valakivel meg akartam beszélni ezt a dolgot.-hajtottam le a fejemet.
-Értem.-nézett szomorúan.
-Liam. Egy dolgot tanultam az élettől. Megszületünk, élünk, meghalunk. Néha nem feltétlenül ebben a sorrendben. Eltemetünk dolgokat, hogy aztán egyszer feltámadjanak. De a halál nem a vég. Akkor mire számíthatunk? Az biztos, hogy az életben semmi sem biztos. Az élet a legtörékenyebb, leglabilisabb, legkiszámíthatatlanabb dolog. Valójában csakis egy dolog biztos az életben. Hogy nincs vége, amíg nincs vége.-mondtam,majd Liamre néztem aki sírt.

-Jajj,nem akartalak megsiratni.-öleltem át.
-Semmibaj. Tudod,Hope nagyon fogsz nekünk hiányozni!-suttogta.
-Tudom.
-És már tudod,hogy mikor mész?-kérdezte.
-Az még kétséges,de az biztos,hogy apám tárgyalása után.-válaszoltam magabiztosan.
-Oké,akkor addig tölts minél több időt velünk.-mosolyodott el.
-Mindenképp.

Hát ennyi lett volna mára. Köszönöm,hogy ennyien olvastok!!!!! Nagyon sokat jelent! :") Mi van ma? TMH turnéééé.♥ 10 komi,10 tetszik után következő.

35.rész

Sziasztok. Mivel meglett ma a 20 komi,ezért hoztam a részt.! :) Tudjátok,hogy minek örülök nagyon? Annak,hogy ennyien támogattok! Mindennap kb. 5-en írnak facebookon,hogy mennyire jó a blogom meg minden.. Nektek csak 1-2 mondat,de nekem örökre helyet hagynak a szívembe.c: Azt is irtátok,hogy miért ilyen szomorú. Azért,mert nem szeretnék sablon blogot írni. Majd lesznek boldogabb részek is,de egyenlőre nem. Aki még nem ismerősöm az jelöljön be nyugodtan! Nem harapok.:3 ----> Bereniké Szabó
*Hope*
-Miért nem válaszolsz?-zokogtam a síron,amikor valaki leült mellém.
-Ettől nem lesz jobb,ugye tudod?-kérdezte.
-Tudom,de nemérdekel.-mondtam halkan,amikor messziről meghallottam azt a hangot,amit vártam.
"Hope! Figyelj Rám! El kell fogadnod,hogy nem vagyok többé! Az élet mindig megy tovább! Attól,hogy sírsz,csapkodsz,ütsz,vágsz,sohasem lesz jobb! Tudod, mindig azt mondtam,hogy veled leszek. Sajnos nem. Egyszer majd rájössz,hogy mit kell tenned.
Ami pedig apádat illeti,jelentsd fel!! Ha nem teszed meg,örökké rettegésben fogsz élni! Szeretlek."-az utolsó szavakat már halkabban mondta,aztán eltűnt.
-Igen!!-ugrottam fel.
-Mi igen?-kérdezte Harry.
-Feljelentem apámat!-mondtam,majd megfordultam és a kocsihoz mentem,ahol Louis és a többiek vártak.
Még egyszer visszapillantottam a temetőre. Szörnyű érzés járt át.

-Mi történt?-kérdezték.
-Megyünk a rendőrségre most!-utasítottam,ők pedig azonnal engedelmeskedtek.
Fél óra múlva már az őrsön ültünk. Mikor sorra kerültünk,csak Én mentem be.
-Jónapot!Hope Morgan.-köszöntem illedelmesen.
-Jónapot kisasszony!Daniel Giw. Mit szeretne?-köszöntött az egyik rendőr.
-Be-be szeretném jelenteni,hogy tudom,ki ölte meg Holly Smith-t!-dadogtam el.
-Tudja? Biztos benne?
-Igen teljesen.-bólintottam.
-Rendben. Bizonyítéka van?-állt fel.

-Van.-húztam elő az új telefonomat,amiben benne vannak a régi üzeneteim is. Odanyújtottam neki a mobilomat,Ő pedig olvasni kezdte a pár soros hátborzongató üzenetet.
-Ő,az Ön apja?-nézett rám,mire Én lehajtottam a fejem.
-Sajnos igen.
-Rendben. Mi a teljes neve?
-Josh Morgan.-suttogtam.
-Köszönjük a kapitányság nevében,hogy bejelentette. Azonnal őrizetbe vesszük. Más eset nem volt,amit elkövetett?-kérdezte.
-De van. Sokszor megütött.-motyogtam félve.
-Nyugodjon meg,és meséljen el mindent!-mondta biztatóan.
És mesélni kezdtem.
*****
-Na,hogy ment?-ölelt át Lou.
-Mindent elmondtam....Őrizetbe vették.-sóhajtottam megkönnyebülve.
-Ennek örülök. Most legalább már biztonságban vagy!-puszilta meg a nyakamat,majd a keze levándorolt az ujjaimra és összekulcsolta. Ahogy átnéztem Louis válla felett,megláttam Harry arcát. Nem volt vidám. Végigkísérte minden mozdulatomat a szemével.

-Louis! Egy kicsit beszélek Harryvel! Nembaj?-engedtem el a kezét.
-Dehogy baj! Menj csak!
Lassan odasétáltam Hazza mellé.
-Most megkérdezném,hogy miért vagy ilyen szomorú,de tudom a választ.-kezdtem,de Ő nem szólt semmit.
Pár pillanatig csendben lépkedtünk egymás mellett,amikor hirtelen odafordult hozzám.
-Fogyelj Hope. Ez nekem nem megy. Egyszerűen nem bírom nézni ahogyan egymáson lógtok. El fogok költözni.-mondta ki,mire lemerevedtem.
-Tessék?
-Jól hallottad.
Ekkor megállt bennem az ütő. Rájöttem,hogy mit akart üzenni Holly. Már mindent értek.
Megperdültem a tengelyem körül és rohanni kezdtem hazafelé.
-Hope!! Hová mész?-kérdezték a többiek.
-Haza.-intettem vissza.
******
Amint beestem az ajtón,a szobámba rohantam. Előkerestem egy papírt és vadul írni kezdtem..


Hogy mit azt majd a következő részből tudjátok meeg.:D Bocsi,hogy ilyen rövid lett,dehát PÉNTEEK van!:)♥ 10 komi után hozok új részt!c:

34.rész

Sziasztok. Mivel is kezdjem? Van egy "rossz" hírem: URAMISTEN! MEGVAN A 10.000 OLDALMEGTEKINTÉS!! SŐT MÁR 10200!!*____* MÉG MINDIG NEM HISZEM EL. EGY SZÓT MONDOK:KÖSZÖNÖM.♥
Más:kérdeztétek,hogy most mi is van Harry és Hope között?! Nos,mint olvashattátok kibékültek.:) És még valami! Mostanában csak Hope szemszögéből lesznek a dolgok,mert nagyon sok minden fog történni!:")♥
Hallottátok?:c
"Ez a lány Andrea. Tegnap meghalt cisztás fibrózisban. Ő is directioner volt... Egy volt közülünk!
Egy örök optimista életvidám lány volt, annak ellenére, hogy az ebben a betegségben szenvedőknek csak kb. az 1/3-a éli meg a 18 éves kort. Azt hiszem sokat tanulhattunk volna tőle, ha megismerhetjük.
Szerencsére találkozhatott a fiúkkal tavaly nyáron. Az utolsó UAN koncerten ő kapta el Louis felsőjét. Emlékszek akkor mennyien utálták őt érte.
Hát csak annyit kérek, hogy ne bántsátok egymást. Directionerek vagyunk, ez összeköt minket!
RIP Andrea. Hiányozni fogsz, egy értékes embert vesztett a világ és a #1DFamily"

*Hope*
-Mitörtént?-ugrott fel Hazza,és a telefonomért rohant.
-Hagyjad. Annak már úgyis annyi.-motyogtam.
-Hát sajnos igen. De miért dobtad el? Megtudtál valamit? Holly-val kapcsolatban?-kérdezte. Jól ráérzett.
Vettem egy nagy levegőt,és kiabálni kezdtem.
-Apám ölte meg!!! Érted? Ő vetett véget Holly életének! A saját apám.-zokogtam az utolsó szavakat,amikor kivágódott a szobám ajtaja,és Louis rohant be.
-Mi történt?-futott oda,majd átölelt. Pár pillanat múlva azonban üvölteni kezdett.
-Harry! Takarodj ki innen! Idejössz veszekedni Vele?-löködte ki,mire Én megfogtam a karját.
-Kérlek ne! Kibékültünk.-mondtam,mire Lou szeme elkerekedett.
-Akkor miért hever törötten a mobilod a földön,és miért kiabáltál?-kérdezte jogosan.
-Azért,mert az a szemét apám ölte meg Hollyt.-sziszegtem.
-Tessék?-döbbent le,de Én már gondolatban máshol jártam.
*Visszatekintés a múltba*
"Egyik este a szobámban ültem,amikor meghallottam,hogy Anyuék veszekednek.
-Miért az Én hibám? Nem tehetek róla,hogy rosszak a jegyei!-kiabált Anya.
-De tehetsz! Többet kéne foglalkoznod a lányoddal!-vágott vissza Apa.
-Te beszélsz? Hiszen,semmit sem foglalkozol vele. Mintha nem is a gyereked lenne.
-Azért nem tudok vele lenni,mert nagyon sok a munkám,ugyanis mindhármunkat el kell tartanom,mert Te lusta vagy,és nem dolgozol.!-mondta Apa.
-Az isten szerelmére,nem találok munkát.! Te is tudod,hogy régóta keresek,de nincs.-szipogott Anyu.
-Persze-persze. Az meg a másik,hogy Velem se foglalkozol.!-dühöngött.
-Az nem csak az én hibám!!-üvöltött Anya,mire Apu olyat mondott,amitől kirázott a hideg.
-Nem kellett volna gyereket vállalnunk. Nézd meg mi lett belőle! Egy ribanc.-mondta ki,amire az Én arcomon már javában folytak a könnyek. Hogy mondhatott Rám ilyet? Ezt nem hagyhatom! Lerohantam a lépcsőn és kiabálni kezdtem vele.
-Apa! Ezt mégis,hogy gondoltad? Miért vagyok Én ribanc? Egy barátom se volt még.-zokogtam.
-Akkor majd az leszel.-kacsintott,ami annyira fájt,hogy ott helyben meg tudtam volna halni.-És Te,hogy jössz ahhoz,hogy megmondd mit csináljak?! Az apád vagyok! Te meg egy kis senki. Fogd már fel!!-üvöltötte majd közelebb jött és megütött. Akkor először."
-Hope!! Itt vagy?-hallottam meg Louis hangját.
-Igen,csak elgondolkoztam. És arra jutottam,hogy utálom az apámat!-mondtam.

-Biztos vagy benne,hogy Ő ölte meg?-kérdezte.
-Küldött egy üzenetet,de sajnos már nem tudom megmutatni.-mondtam.-Egy kicsit magamra tudnál hagyni?
-Persze Kincsem.-adott egy csókot,majd kiment.
Miután becsuktam az ajtómat,egy óriásit sóhajtottam és lefeküdtem az ágyra. Gondolkozni kezdtem azon,hogy vajon miért utál ennyire a saját apám?!
-Bejöhetek?-hallottam meg Harry hangját.
-Igen.
Amint belépett odajött hozzám és átölelt.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Jól vagyok.-motyogtam,de Ő összeráncolt szemöldökkel nézett Rám.
-Biztos?

-Harry. Te is tudod,hogy semmi sincsen rendben.-nevettem fel kínosan.
-Tudom. És sajnos most el kell,hogy szomorítsalak,mert a temetésről lenne szó.-mondta ki,mire lehajtottam a fejemet.
-Héé,ne sírj!-emelte fel az államat,mire megráztam a fejem.
- Ilyenkor magamban mindig azt mondom,hogy erős vagyok! És sohasem adom fel! Na vajon ki szokta mondani mindig ezt?-mosolyogtam.
-Holly.-felelte.
*****
-Akkor holnap legyen a temetés?-kérdezte.
-Mindenképpen. Arra összeszedem magamat. És még valami! Csak a szűk családi kör lesz ott ugye?-néztem a szemébe.
-A szülei nem akarnak jönni.-suttogta.
-Mindig is tudtam.-sziszegtem a fogaim között.
-Egy olyan lánynak,mint Holly,hogy lehetnek ilyenek a szülei?
-Úgy,hogy ők nem a szülei igazából. Hollyt örökbefogadták.-mondtam el az egyik legnagyobb titkomat Harrynek. Nem is tudom,hogy miért.
-Tényleg?-csodálkozott.
-Igen.
*****
Eljött ez a nap is. A legjobb barátnőm temetésének napja.
Minden ugyanúgy történt,mintha csak egy átlagos nap lett volna,de mégsem volt az. Felkeltem,megfürödtem,felöltöztem,kisminkeltem és készen voltam. Egy kis cetlire felírtam egy idézetet,amit majd a sírra rakok.
"Elmentél,
és magaddal vittél engem is,
aki itt maradt,
nem hasonlít hozzám."
Amint ezeket a sorokat olvastam,ránéztem a kezeimre. Szinte éreztem,ahogy az ereim lüktetnek a kezemben. Felkavaró volt.

Pár pillanat múlva halkan kopogtak az ajtómon.
-Kicsim! El kéne indulnunk!-hallottam meg a szerelmem hangját,mire kiléptem az ajtón.
-Nemtudom,hogy illik ilyet mondani,de gyönyörű vagy.-suttogta a nyakamba,mire egy kicsit elmosolyodtam.
-Na,menjünk!-indultam el Louis magam után húzva.
Amint leértünk,Zayn odalépett hozzám.
-Minden rendben lesz.-simogatta meg az arcomat.
-Tudom Zayn..-motyogtam.
*****
Fél óra múlva megérkeztünk a temetőbe. Ezen a napon rendkívül hideg volt és esett az eső is. Úgy gondoltam,hogy ez egy jel. Ahogy beléptem a régi vaskapun elég hátborzongató látvány tárult elém. A többiek eléggé féltek,de Én sohasem ijedek meg az ilyenektől. Szerintem egy temető az életünk része.

-Hát itt vagyunk.-álltam meg,mialatt a pap odaért hozzánk. Kilencen voltunk. Harry,Zayn.Louis,Niall,Liam,pap,két sírásó és Én. Ennyien szerettük igazából.
Miután a pap elmondta a szokásos beszédet,a sírások kiástak egy nagy gödröt. A koporsó zárt volt,mert nem akartam többször látni. Nem akartam a rezzenéstelen arcát bámulni.
-Mindannyian szerettünk Holly!-fejezte be,mire már zokogtam.
Pár pillanat múlva Harry,Zayn,Liam és Louis énekelni kezdtek Beyonce-I was here című dalát.kapcsoljátok be. Annyira meglepődtem,hogy sírni is elfelejtettem. Csak álltam és bámultam ahogyan behelyezik Hollyt abba a hideg földbe. Aztán Niall is lassan bekapcsolódott az éneklésbe. Csodálatos volt.
Miután betemették a sírt,odaléptem és egy szál vörös rózsát és az idézetet dobtam rá. Majd sorba a többiek is egy-egy dolgot.
Később leültem a sír mellé,és bámultam a semmibe.
-Hope! Vizes a föld,kérlek ne ülj le!-hallottam Louis hangját,de nem érdekelt.
-Holly! Miért hagytál itt?! Tudom,hogy nem a Te hibád,de nagyon fáj. Kérlek mondd meg,hogy mit tegyek.!Nélküled üres vagyok..-hajoltam rá a sírra,és zokogni kezdtem.

Hát,ennyit tudtam ma összehozni! Remélem,hogy tetszett!:") 10 komi után következő rész!♥ 

33.rész

Sziasztok! 

Végre géphez tudtam ülni,mert eddig a rohadás angolt tanultam ._. Na,de most itt vagyok,és meghoztam az új részt! Sokan írták,hogy jöjjön vissza Holly,de ezt sajnos nem tudom teljesíteni,mert az kicsit furi lenne..:/ Mindenesetre,nagyon szeretem az olvasóimat,mert sokat komiztok és mert olvastok!!♥ Maradjon ez továbbra is így.:")♥

*Niall*

-Uramisten Hope! Ki halt meg?-rohant oda a lányhoz Liam,de Én már tudtam,hogy ki.

-H-Ho-Holly.-mondta ki halkan,Én pedig ledermedtem. Egy pillanatra elkaptam még Hope tekintetét,ami mérhetetlen fájdalmat és dühöt tükrözött,aztán összeesett. A teste úgy hullott a földre mint egy kis pillangó. Szememmel követtem Őt,de nem bírtam megmozdulni. Csak álltam egy helyben,mint egy régi bútordarab,amit elhagytak a gazdái. Pislogtam és vártam.

-Hé,Niall!-állt elém Zayn.

-Tényleg meghalt?-kérdeztem kiszáradt szájjal.

-Attól tartok igen.-mondta másfelé nézve.

-Zayn,most egy kicsit magamra tudnál hagyni?-motyogtam.

-Igen,de megígéred,hogy nem csinálsz hülyeséget ugye?

-Megígérem.-mondtam komolyan,mire Ő átölelt,és felment.

Lassan körbenéztem a nappaliba. Hope-nak és a többieknek már hűlt helyük volt. Ketten maradtunk. A gondolataim és Én."Mi történik? Itt állok és nézek,ahelyett,hogy kárt tennék magamban?! Hisz Én vagyok az,aki elengedte. Pedig tudtam,hogy ebből baj lesz,de hittem benne. Nem kellett volna. Ha okosabb lettem volna,akkor még most is élne. De meghalt. Ezt a szót szörnyű kimondani. Még olyan fiatal volt. Szinte nem is élt,és vége. Bele sem merek gondolni,hogy soha többé nem látom az aranyszőke haját,a gyönyörű szemeit,amik megbabonáztak.Mit csinálok Nélküle? Az életem volt."-ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben,miközben még mindig csak álltam.

Pár perc múlva.lassan mozogni kezdtem. Utam Holly szobájához vezetett. Megálltam előtte,és egy nagy lélegzetet vettem. Rátettem a kezem a kilincsre,és benyitottam. Szinte azonnal fojtogatni kezdett a sírás,mert megéreztem az illatát. Odasétáltam az ágyához,és végighúztam a kezemet,a selyemágyneműn. Az egyik kedvenc ruhája ott feküdt az ágy szélén. Megfogtam és az arcomhoz nyomtam. Mélyen belélegeztem az illatát és ezzel az összes emlékemet Róla.

Már vagy tizedszerre sétáltam körbe a szobán,amikor megakadt a szemem egy fényképen. Holly és Én. Odamentem és a kezembe vettem. Hosszasan néztem a képet és megállapítottam,hogy Én nem voltam hozzá való. Hirtelen felindulásból megfordítottam,hátha van valami írás rajta. Volt.

"Egyetlen szerelmem:Niall"-ez állt rajta. Miután felfogtam,hogy ezeknek a szavaknak mekkora súlyuk van,sírni kezdtem. Arcomat a pólómmal takartam el,mert nem akartam,hogy Holly lássa fentről.

Miután kicsit lenyugodtam,újra a kezeim közé fogtam a képet. Kerestem egy tollat és válaszoltam.

"Az életem:Holly."-firkantottam rá,majd kimentem. Egyszerűen nem bírtam tovább ott maradni.

*****

-Hogy van Hope?-hallottam Zayn hangját magam mellől.

-Teljesen összeomlott.-válaszolt Louis.

-Elhiszem. És te Niall?-nézett rám.

-Én már nem érzek semmit csak ürességet.-válaszoltam halkan,mire mindketten átöleltek,aztán halkan sírni kezdtem.

*Hope*

Üvöltöttem,csapkodtam,kiabáltam,de sehogy sem éreztem magamat élő embernek. Mintha az egyik felem meghalt volna. Bár ez így is van. Louis,Zayn és Liam csak nagy nehezen tudtak lenyugtatni,aztán ágyba tettek. Aludni semmiképp sem tudtam. Csak magamat tudtam hibáztatni,azért mert nem voltam mellette. Ő mindig megvédett,de Én?! Én mindig csak magamra gondoltam.

*****

Amint a fiúk kiléptek az ajtón,kipattantam az ágyból,és a tükörhöz léptem.

-Miért pont Ő? Miért nem Én? Miért kellett Őt elvenni? Hisz semmit sem vétett. Jószívű,kedves,szép,boldog lány volt! Senkit sem bántott. És Én? Aki csúnya,kövér,depressziós,megvert,gonosz,senki vagyok. Engem meg hagy élni. Hát gartulálok! UTÁLOM MAGAMAT!-kiabáltam,majd teljes erővel beleütöttem a tükörbe.

A kezem csupa vér volt,és csak remélni tudtam,hogy senki nem hallotta meg. Pár percig csendben ültem a kövön,és azon gondolkoztam,hogy meg akarok halni. Elmélkedésemet halk kopogtatás zaja zavarta meg.

-Megmentettél,akárki is vagy.-suttogtam,majd az ajtóhoz léptem.

Amikor kitártam az ajtót,nagyon meglepődtem.

-Hát te?-kérdeztem hűvösen,miközben próbáltam elrejteni a kezemet.

-Háát..izé. Gondoltam,hogy beszélgethetnénk.-vakarta meg a fejét szomorúan.

-Idejössz sajnáltatni magadat?! Hát közlöm,hogy nem jó helyre érkeztél mert nem érdekelsz. Ha Róla akarsz beszélni,akkor ne hozzám gyere. A francba is,elegem van belőled.-emeltem fel a hangomat,majd be akartam csukni az ajtót,de Ő odatette a lábát.

-Tudod nekem is nagyon elegem van belőled!-kontrázott rá,majd elkapott és nagyon szorosan magához húzott. Ellenkezni sem volt időm,de valahogy nem is akartam,ezért átöleltem.

-Megbocsájtasz?-suttogta a fülembe.

-Igen Harry.-csuktam le a szememet.

Miután elszakadtunk egymástól,leültünk az ágyamra.

-Miért törött a tükröd?kérdezte.

-Nemtudom.-próbáltam hazudni,de nem sikerült.

-Add csak ide a kezedet!-húzta össze a szemét,mire Én szégyenlősen odanyújtottam a csupa véres kezemet.

-Gondoltam.-fogott meg,majd behúzott a fürdőbe.

Leültetett a kád szélére és előszedte az orvosi dobozt. Azonnal észrevette a régebbi vágásokat,de nem szólt rá semmit.

-Nem voltam elég erős a harcban.-motyogtam.

-Igen tudom.-mondta,miközben lefertőtlenítette a sebeimet. Felszisszentem,de már megszoktam a fájdalmat.

-Szerinted baleset volt?-szólalt meg hirtelen. Tudtam mire gondolt.

-Igen.-válaszoltam kurtán,bár korántsem voltam biztos benne.

-Annyira hiányoztál.-ölelt át,miután alaposan bekötözte a kezemet.

-Te is nekem..

*****

Mikor már vagy fél órája feküdtünk csendben egymás mellett,megszólalt a mobilom.

Kíváncsian néztem meg az üzenetet.

"Hollyt már eltettem láb alól. Ki a következő?"-olvastam fel,majd olyan mérhetetlen dühöt éreztem,hogy eldobtam a telefonomat a szoba másik végébe. Összetörött. Pont mint Én.

Háát,remélem,hogy tetszett. Ennyi voltam mára manók!♥ 10 komi után új rész!:")

32.rész

Mukiik! 
Meggyógyultaam. Már alig vártam,hogy részt írhassak Nektek! Annyira örülök,hogy ennyien támogattok,és szerettek. Nekem ez nagyon sokat jelent!♥ Először olvassátok el ezt az idézetet:"Olyan gyorsan szűnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér."
 Akkor itt a várva-várt rész:
*Holly*
Miután kiderült,hogy Harry szerelmes Hope-ba,ő teljesen összetört. Azonnal felrohantam hozzá,és átöleltem. Nagyon nehezen akart elengedni,de ezt betudtam annak,hogy maga alatt van.
****
A délután további részében,mindenki a házban maradt. Louis és Hope fent aludtak,mi pedig lent beszélgettünk. Harry a nappali legsötétebb zugába kuporgott. Próbáltuk felviditani,de ez a dolog ott lógott a levegőben,bárhogyan is próbáltunk ellene tenni valamit. Pár perc múlva megcsörrent a telefonom,Én pedig érdeklődve vettem fel,mivel Apa neve volt a kijelzőn.
-Szia Apa!-szóltam bele vidáman.
-Szia Kincsem! Képzeld,ma megyek Londonba,és szeretném,ha láthatnálak.-újságolta.
-Jujj,nagyon örülök. Oké,akkor kimegyek eléd a reptérre.
-Rendben. Fél óra múlva száll le a gépem.-mondta.
-Akkor ott találkozunk! Szia.-köszöntem el,majd leraktam.
-Na,mit mondott?-szólalt meg Niall,majd átölelt.
-Kimegyek elé a reptérre.-mondtam.
-Idejön?
-Igen.-csókoltam meg,majd elindultam készülődni.
****
-Elmentem!!-kiabáltam,mire Niall odarohant hozzám.
-Biztos ne kísérjelek el? Hiszen,még friss a jogsid.-nézett aggódva.
-Nem kell. Tudok vigyázni.-nyugtattam meg,majd adtam neki egy puszit és kiléptem az ajtón.Utoljára.
Beültem az új kocsimba,amit Nialltől kaptam,és elindultam. Mikor benyomtam a rádiót,felcsendült a Little Things. Elmosolyodtam és megpróbáltam felhangosítani. De egyszerűen nem ment. Tekergettem,csavargattam a gombot,miközben egyáltalán nem figyeltem az útra. Hirtelen egy dudaszót hallottam,mire elrántottam a kezem,így teljes hangerőre állítódott. Megpróbáltam visszarántani a kormányt,de nem sikerült. Egy másik autó teljes erővel nekem csapódott. Végem volt.

"Régebben sokszor gondolkoztam azon,hogy amikor meghalunk tényleg lepereg előttünk az egész életünk. Most már tudom,hogy igen."
Láttam magam előtt,ahogy kisgyermek vagyok,és megismerkedek Hope-val. Sokat játszodtunk,és megfogadtuk,hogy örökké a legjobb barátnők maradunk. Aztán jöttek az iskolai évek. Hope-t nagyon sokat bántották,verték,de Én mindig megvédtem. Sokszor jött sírva hozzám,de Én mindig megvigasztaltam.
-Hogyan tudnám,Én ezeket megköszönni Neked?-hangoztatta sokszor,de Én csak egy egyszerű mondattal válaszoltam neki.
-Nekem az elég,hogy itt vagy.
Aztán jött az első szerelmem,Bob. Hope mindig mondta,hogy Neki nem tetszik ez a fiú,de Én kinevettem. De igaza volt. Egyik este átjött, filmet nézni. Legalábbis Én úgy tudtam. De Ő csak le akart fektetni..
Ezután egy nagy ürességet éreztem,mert abban az időben semmi sem történt velem. Aztán jött a One Direction. A megismerkedésünk,a pillantások,a nevetések,a sírások és végül Niall. Ő az az ember,akit teljes szívemből szerettem,Ő aki nem csapott be,Ő aki érezte,hogy ebből az autózásból baj lesz. És most elvesztettem.
Hope. Róla nemtudok mást mondani,csak annyit,hogy ő a testvérem. Örökké.
*Hope*
Arra ébredtem,hogy valaki az arcomat simogatja.
-Hogy vagy,Édes?-kérdezte lágy hangon Louis.
-Most,hogy itt vagy,sokkal jobban.-pusziltam meg.
-Hidd el,hogy minden rendbe jön.-csókolt meg.

-Remélem.-sóhajtottam.
-Louis,fel kéne öltözni.-mosolyogtam,majd felvettem a nadrágomat.
-Nekem jó így.-rántotta meg a vállét,majd átölelt.
-Olyan kis buta vagy.-nevettem a nyakába.
-Én? Biztos,hogy nem.-durcázott be,majd hirtelen belefújt a nyakamba.
-Lou! Menjünk le.-röhögtem,majd lehúztam magam után.
****
-Hogy vagy Hope?-jött oda Liam,majd átölelt.
-Jól. Hol van Holly?-kérdeztem.
-Az apjáért ment a reptérre.-szólalt meg Niall.
-Ide jön az apja?
-Nemtudom.
-És autóval ment?
-Igen.-válaszolt,mire egy furcsa érzés járt át,amibe beleborzongtam.
-Felhívom.-jelentettem ki,majd elővettem a mobilomat,de az megcsörrent.
-Halló?-szóltam bele.
-Jónapot. A londoni kórházból telefonálok. Hope Morgannel beszélek?-kérdezte.
-I-igen.-válaszoltam dadogva.
-Nos,sajnálattal közöljük,hogy Holly Smith autóbalesetet szenvedett,és nem tudtuk megmenteni az életét. .-mondta gépiesen,mire elhallgattam,és csak egy szó lebegett a fejemben.
Meghalt.
Meghalt.
Meghalt.
Aztán hirtelen kiesett a kezemből a telefon,és nagy koppanással érkezett le a földre.
-Mi történt Hope?-rohant oda mindneki-Nagyon sápadt vagy.
Egy darabig gondolkoztam a hallottakon,majd üvölteni kezdtem.
Nem!! Ez nem lehet!! Meghalt!! Nem akarom!!-kiabáltam zokogva.

-Uramisten Hope! Ki halt meg?-kérdezte Liam,de csak halkan hallottam a fülembe zugó vértől.
-H-Ho-Holly.-motyogtam,majd ránéztem Niallre,aki csak állt és nézett.
Pár pillanat múlva elájultam a fájdalomtól.
"Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot." "Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel."

Remélem,hogy pát embert meg tudtam vele siratni..:") ♥ Legyen megint 10 komi..nagyon örülnék.

31.rész

Manók! Meghoztam a mai részt! Nagyon remélem,hogy nem ítéltek el amiatt,hogy Én NEM sablon blogot akarok,amiben "egymásba szeretnek,járnak,sosem mennek szét,minden happy" dolgok vannak. Nem. Ez a blog olyan mint Én. Furcsa,titokzatos és más mint a többi. Remélem,hogy ezért még rendszeres olvasóim és komizóim maradtok..♥
*Hope*
Arra ébredtem,hogy valaki ül az ágyam másik végében. Lassan kinyitottam a szemeimet,és nagy megkönnyebbülésemre Louist láttam meg.
-Te sírtál.-mondta aggódó hangon.
-Ezt miből gondolod?-ültem fel.
-Látom a könnycseppek helyeit az arcodon. Ki bántott?-kérdezte,majd átölelt.
Eszembe jutott,ahogyan  Harry megemeli a kezét és egy óriási pofont ad. Beleborzongtam már abba is,hogy véletlenül megtudja Louis. Ki tudja mit csinálna?! Ezért nem szóltam egy szót sem,de a számban éreztem azt az ismerős sós ízt.
-Hope. Engem nem versz át. Tudom,hogy valaki bántott. Kérlek mondd el!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
-H-Harry.-szipogtam a vállába,mire megfeszült.
-Tessék?
-Igen. Harry volt. Miután elmentetek,bementem hozzá,de Ő elküldött és aztmondta,hogy utál. Azt persze nem tudatta Velem,hogy miért. Aztán csúnyán összevesztünk.És megütött.-mondtam el egy szuszra.Louis értetlen arccal bámult Rám,majd hirtelen felpattant. A reflexeimnek köszönhetően el tudtam kapni a csuklóját és visszahúztam.
-Louis! Az erőszak nem oldd meg semmit!-fogtam meg az arcát,mert láttam a szemeiben,hogy ha nem fogom le,akkor megveri Harryt.
-De Hope. Nem hagyom,hogy miatta sírj,vagy,hogy egyáltalán valaki miatt is sírj! És,hogy megütött?!
-Nem tudsz mindentől megvédeni..-motyogtam.
-De megpróbálhatom.-jelentette ki,majd felugrott és kiviharzott. Mivel most nem voltam elég gyors,ezért csak végig dőltem az ágyon és reménykedtem,hogy semmi bajuk sem lesz.
*Harry*
Szinte egész éjjel sírtam. Igen. Fiú létemre. Olyan dolgot tettem,amit talán sohasem bocsátok meg magamnak. Megütöttem egy lányt. Megütöttem azt a lányt,akibe első látásra beleszerettem. Azt a lányt,akit bármi áron megvédenék. Azt a lányt,aki talán fontosabb mint a saját életem!
Reggel,amikor kinyitottam a szemeimet,egy percre úgy hittem,hogy minden rendben. Aztán belémhasított olyan mérhetetlen fájdalom,hogy majdnem szétszakadtam. És nem. Nem fizikailag.
*****
Lassan kikecmeregtem az ágyból,és a fürdőbe indultam. Az arcomat megmostam jéghideg vízzel és felöltöztem. Lecsoszogtam a lépcsőn és a konyhába indultam,ahol Niall,Zayn,Liam és Holly vidáman nevetgéltek.
-Jóreggelt.-ennyit tudtam kinyögni.
-Hát Veled meg mivan?-fordultak felém,de Én csak megráztam a fejemet.
-Nem fontos.-"mosolyogtam",amikor hirtelen Louis rontott le a lépcsőn,és nekem esett.
-Te barom,szemét állat!-üvöltötte a szemembe.-Hogy merted megütni? Miért utálod? Bántott? Nem hiszem.-kiabálta mérgesen,majd behúzott nekem egyet,mire a földre kerültem. Se kedvem,se erőm nem volt verekedni. Louis továbbra is ütött volna,ha a többiek nem lépnek közbe.
-Mi ütött belétek?-szedett szét minket Liam.
-Ez a nyomorult pofonvágta Hope-t!-mutatott Rám lenéző hangsúllyal.
-Mivan?-kérdezték egyszerre,Én pedig lesütöttem a szememet.
-Nem értetek semmit! Azért ütöttem meg,mert nem bírtam tovább. Mégis meddig legyek erős?!.-kiabáltam.
-De Harry! Nem értjük,hogy miért.-mondta halkan Zayn.
-MERT SZERETEM!!-üvöltöttem,majd felrohantam. Viszont amikor az emeletre értem,Hope csodálkozó tekintetével találtam szembe magam. Belenéztem a gyönyörű szemeibe,amik szomorúságot és dühöt tükröztek.
-Te-te szeretsz?-dadogta.
-Igen Hope. Amikor először megláttalak,már akkor más voltál. Addig csak egy éjszakára kellettek a lányok,de amint megjelentél,abbahagytam ezt. Próbáltam közelebb kerülni hozzád,de észrevettem,hogy Te Louis iránt táplálsz érzelmeket. Teljesen magamba fordultam,de egy idő után rájöttem,hogy egy ilyen lánynak mint Te sosem kellene egy olyan fiú mint Én. Szerinted ki nógatta Louis,hogy végre hívjon el randira? Én.-mondtam idegesen,de Hope félbeszakított.
-De miért?-kérdezte motyogva,mire megráztam a fejemet.
-Mert a francba is! A Te boldogságod fontosabb volt a sajátomnál!!-kiabáltam majd kikerültem és berohantam a szobámba.
Amint beértem,az első könnycsepp már ki is csordult a szememből.
-Nem sírhatok!-motyogtam.

*Hope*
Miután Harry otthagyott,teljesen megsemmisültem. Csak álltam és gondolkoztam.
Azért csinálta mindezt,mert szeret? Mert fontos vagyok neki? Mindvégig szomorú volt. Hogy nem vettem észre?!
Hirtelen két kéz ölelt át Én pedig a vállába fúrtam a fejem.
-Szeret.-suttogtam Holly nyakába,mire bólintott egyet.
-Majd elmúlik.-mosolyogorr Rám,Én pedig még szorosabban húztam magamhoz,mintha nem akarnám elengedni.-Átadhatod.-érkezett meg Louis,majd Holly,mint egy csomagot átirányitott Lou vállára. Nehezen engedtem el a legjobb barátnőmet,mert valami azt súgta,hogy öleljem erősebben. Aztán végül elengedtem,Louis könnyedén felemelt és bevitt a szobámba.
-Minden rendben lesz.-puszilt meg.
"Vannak ölelések, amelyek megváltoztatják az ember életét. Vannak ölelések, melyek után nem lesz már semmi, ami addig volt. Vannak ölelések, melyekről úgy hisszük az utolsó, mégis az első pillanatává válnak valaminek. Vannak ölelések, melyekre mindennél, mindennél jobban vágyunk, mégis félünk tőlük, mert tudjuk, utána semmi sem maradna többé ugyanaz. S vannak ölelések, melyek várt-váratlanul az utolsók maradnak."
Hogy miért írtam ide ezt az idézetet? A következő részből megtudjátok! ;) Remélem,hogy tetszett a rész. Szeretném,ha lenne megint 10 komi!♥ :")

30.rész

Manók! Ma is hoztam részt! Ezentúl kicsit más stílusban fogok írni!. Remélem,hogy tetszeni fog.<3

*Hope*
Pár nap múlva hazamehettem a pokolból. Louissal többször átbeszéltük a dolgokat,de mindig arra jutottunk,hogy butaságot csináltunk mindketten.
****
Amikor beléptem az ismerős házba,már éreztem,hogy valami fog ma történni. Gondolataimat Lou hangja szakította meg.
-Kicsim! A hazajöveteled örömére lesz egy buli este. A fiúkkal és Hollyval vásárolni megyünk,de Harry itthon marad veled!-sorolta egy szuszra,Én pedig folyamatosan vigyorogtam.
-Köszönöm!-borultam a nyakába. Eközben már mindenki körülöttünk állt és arra vártak,hogy végre elszakadjunk egymástól. Mikor Louis hosszan megcsókolt,a hajamba túrva,Hazza hirtelen felrohant az emeletre. Néhány percig értetlenül meredtünk magunk elé,majd Liam megindult felfelé.
-Várj Liam! Majd Én utánamegyek!-kiabáltam utána,majd még egy utolsó puszit nyomtam Lou ajkaira és felfutottam. Hallottam,hogy a bejárati ajtó becsukódik. Elmentek.
Lábujjhegyen osontam végig a folyosón,de Harry ajtaja előtt megálltam. De aztán erőt vettem magamon,és bekopogtam. Mivel nem kaptam választ,megismételtem az előző mozdulatom. Az ötödik próbálkozás után meguntam és benyitottam. Amint beléptem félhomály fogadott. Harry az ágyon ült,arcát csak a lámpa gyér fénye világította meg. Nem nézett felém,de tudhatta,hogy ott állok.
-Utállak.-szólalt meg,mire elkerekedett a szemem. Már szólásra nyitottam a számat,de Ő megelőzött.
Tudom,most azt kérdezed magadtól,hogy miért?! Ennek több oka is van.Tudod Hope amióta itt vagy az életem egy romhalmaz lett. Szinte minden este sírtam miattad! Elegem van belőled!!-üvöltötte a végét.
-Tessék?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Te ezt nem értheted! MOST MENJ EL,MERT OLYAT TESZEK AMIT KÉSŐBB MEGBÁNOK!-kiabált.
A szavai olyannyira fájtak,hogy a szememből kiméletlenül záporozni kezdtek a könnyek. Aztán erőt vettem magamon és gúnyos mosolyra húztam a számat.
-Miért? Mi lesz,ha nem?,kérdeztem.
-Csak menj el kérlek!!-pattant fel.
-Jajj bocsánat,talán megbántottam Harry őnagyságát?! Azthiszem nagyon félreismertelek. Amióta itt lakom,mindvégig azt gondoltam,hogy Te a barátom vagy. De nem. Ugyanolyan vagy,mint a többi tinisztár. Amikor úgy tartja kedved megutálsz valakit. Hát gratulálok! Te nem Harry Styles vagy! Te Harry vagy a One Directionból.-fejezem be a monológomat. Hazza szemei elkerekedtek,majd megemelte a kezét és egy óriási pofont adott.
Azonnal az arcomhoz kaptam,ami iszonyúan sajgott a fájdalomtól. Aztán Harryre pillantottam. Olyan bűnbánó arcot vágott,hogy majdnem a nyakába boborultam,de ehelyett lesajnálóan néztem rá.
-Ezt nem néztem volna ki belőled..-suttogtam,majd megfordultam és berohantam a szobámba. Lecsúsztam az ajtón,felhúztam a térdeimet és sírni kezdtem. Ismerős helyzet.
*Harry*
Egyszerűen nem bírtam tovább. Nem bírtam tovább nézni,ahogy Louis és Hope enyelegnek. A huszadik csóknál elszakadt a cérna. Felrohantam és lefeküdtem az ágyamra. Pár perc múlva egy halk kopogtatást hallottam. Nem szóltam semmit,abban a hitben,hátha elmegy. De nem. Az ötödik kopogás után benyitott. Nem szólt semmit,de Én tudtam,hogy Hope az.
-Utállak.-ezt az egy szót tudtam kinyögni.
Már szólásra nyitotta a száját,de Én megelőztem.
-Tudom,most azt kérdezed magadtól,hogy miért?! Ennek több oka is van.Tudod Hope amióta itt vagy az életem egy romhalmaz lett. Szinte minden este sírtam miattad! Elegem van belőled!!-üvöltöttem a végét.
-Tessék?-kérdezte.
-Te ezt nem értheted! MOST MENJ EL,MERT OLYAT TESZEK AMIT KÉSŐBB MEGBÁNOK!-kiabáltam idegesen.
-Miért? Mi lesz,ha nem?-kérdezte gúnyos(!) mosollyal.
-Csak menj el kérlek!-pattantam fel.

-Jajj bocsánat,talán megbántottam Harry őnagyságát?! Azthiszem nagyon félreismertelek. Amióta itt lakom,mindvégig azt gondoltam,hogy Te a barátom vagy. De nem. Ugyanolyan vagy,mint a többi tinisztár. Amikor úgy tartja kedved megutálsz valakit. Hát gratulálok! Te nem Harry Styles vagy! Te Harry vagy a One Directionból.-fejezte be a monológját,mire annyira elöntött a düh,hogy adtam neki egy nagy pofont. Mi? Megütöttem egy nőt?? Atyaúristen!!
-Ezt nem néztem volna ki belőled..-suttogta,majd az arcát fogva kirohant. Én pedig összerogytam és sírni kezdtem.
*Hope*
Miután kisírtam szinte az összes könnyemet,elgondolkodtam. Minek vagyok szomorú? Ő a barom. Megütött egy lányt! Soha többé nem állok vele szóba. Mielőtt elaludtam volna,egy utolsó könnycsepp lecsordult az arcomon. Egy! Mivel egy embert vesztettem el.
Bocsánat,hogy rövid lett,de telefonról írtam. Ha leszakadna az ujjam,akkor majd lábbal írok. :D örülnék,ha sok komment lenne.<3

29.rész

Manók! Bár még nincs meg az 5 komi és a 10 tetszik sem,de Én azért írok ma egy részt,mert holnap nincs rá esélyem. Délelőtt 3 órás edzésem lesz(._.),délután meg tanulnom kell. -.-"
Sajnos nemtudok itt válaszolni az eddig érkezett komikra,mert majdnem az összes névtelen.:( 
De nemérdekes.:) annyira boldog vagyok,hogy vagytok nekem!♥
*Louis*
Mikor beértem a házba,nem találtam sehol sem Hope-t.
-Hope!! Hol vagy?-kiabáltam,de nem jött válasz. Valami belső hang súgta,hogy a fürdőbe lesz,ezért odasiettem.
-Kicsim! Mit csinálsz ott bent? Kérlek nyisd ki! Nem bántalak!-próbálkoztam. Miután semmi hang nem jött,megkerestem Zaynt.
-Kérlek segíts! Hope bezárkózott a fürdőbe és kitudja,hogy mit csinál ott bent.-mondtam idegesen,mire odarohant és berúgta az ajtót.
Mikor megláttam,hogy a lány a földön fekszik,véres kézzel,nagyon megijedtem. Odafutottam és letérdeltem mellé.
-Úristen! Hope! Mit csináltál? Ez mind az Én hibám!! Segítség! Segítsetek!-üvöltöttem sírva,majd felkaptam.
-Érted tettem.-suttogta.
-Minden rendben lesz.-próbáltam nyugtatni,de elájult. Zayn hívta a mentőket,a többiek pedig abban a pillanatban estek be az ajtón.
-Mi történt?-jött oda Niall.
-Egy barom vagyok. Miattam tette.-mondtam,miközben próbáltam elállítani a vérzést. Amikor Holly meglátta,azonnal elájult. A többiek pedig azt sem tudták,hogy mit csináljanak. Kialakult a pánik.
Pillanatokon belül megérkeztek a mentősök,és elvettél tőlem a mindenemet. Berakták a kocsiba,majd beültem mellé Énis.
*****
Miközben tolták befelé,azt a lányt,akit mindennél jobban szeretek,teljesen összetörtem. Lerogytam egy székre a műtő előtt,és vártam. Vártam arra a mondatra,ami kicsit felvidítana, Arra a mondatra,hogy él.
Közben a többiek is megérkeztek és leültek mellém. Nem szóltunk egy szót sem. Idegtépő volt. 1 óra elteltével,végre kijött a műtőből egy szemüveges,őszhajú orvos. A tekintete nem árulkodott semmiről,mégis úgy pattantam fel,mintha áramütés ért volna.
-Maguk Hope Morgan hozzátartozói?-kérdezte.
-Igen.
-Rendben. A műtét sikeres volt,de lesz egypár öltése. Nincs életveszélyben,de javaslom,hogy mindenképpen keressenek fel egy pszichológust.-mondta,de Én a mondat második felét már meg sem hallottam. Nekem elég volt az,hogy jól van és nincs életveszélyben.
-Köszönjük Doktorúr! Melyik kórterembe találjuk?-fogtam vele kezet.
-Csak a dolgomat végeztem. A 270-es számúban van.-felelte.-Szeretném,ha először csak egy ember menne be hozzá. Nekem több se kellett,rohanni kezdtem,majd nemsokára megtaláltam. Az ajtó előtt vettem egy mély lélegzetet,majd benyitottam. A teremben egyetlen ágy volt csupán,de azt is eltakarta egy nővér.
-Jónapot! Louis Tomlinson vagyok,Hope barátja.-mutatkoztam.
-Jónapot. A kisasszony már jól van,de megfigyelésre még bent tartjuk 1-2 napig. Még nincs teljesen magánál,de nyugodtan beszéljen hozzá.-mosolygott,majd kiment.
Odasétáltam hozzá,majd lenéztem Rá. Az arca sápadt,a kezei bekötve,de még így is gyönyörű volt.
-Szia Hope. Tudom,hogy nem vagy magadnál,de Én azért elmondom amit szeretnék. Nagyon sajnálom a viselkedésemet,csak tudod féltékeny lettem Danielre. Miután olyan rondákat mondtam Rád,ami miatt mégegyszer bocsánatot kérek,a Temzéhez sétáltam. Próbáltam összerendezni a gondolataimat,de nem ment. Aztán hirtelen megjelent Daniel,és bocsánatot kért. Akkor jöttem rá,hogy mekkora egy hülye vagyok,mert nem hittem neked. De sajnos későn érkeztem..-fejeztem be,majd megfogtam a kezét,és legnagyobb meglepetésemre megszorította a kezemet.

-Hope! Ébren vagy?-kérdeztem.
*Hope*
Fehér falak,klórszag,mindenhonnan csövek lógnak ki belőlem. Nem sikerült. Megint az a fránya kórház,amit annyira utálok. De mégis volt egy dolog,ami miatt élnem kellett. Louis.
Miközben még kába voltam,bejött hozzám. Éreztem,hogy ott van,de nem akartam vele beszélni,ezért nem nyitottam ki a szememet. Aztán beszélni kezdett.
-Szia Hope. Tudom,hogy nem vagy magadnál,de Én azért elmondom amit szeretnék. Nagyon sajnálom a viselkedésemet,csak tudod féltékeny lettem Danielre. Miután olyan rondákat mondtam Rád,ami miatt mégegyszer bocsánatot kérek,a Temzéhez sétáltam. Próbáltam összerendezni a gondolataimat,de nem ment. Aztán hirtelen megjelent Daniel,és bocsánatot kért. Akkor jöttem rá,hogy mekkora egy hülye vagyok,mert nem hittem neked. De sajnos későn érkeztem..-fejezte be,majd megfogta a kezemet,Én pedig megszorítottam. Boldog voltam.
-Hope! Ébren vagy?-kérdezte,mire kinyitottam a szemeimet.
-Amit mondtál,komolyan is gondoltad?!-tudakoltam rekedt hangon.
-Teljes mértékben.-felelte,majd adott egy puszit a homlokomra.-Tudod,hogy mennyire megijesztettél?
-Igen és sajnálom.-motyogtam.
-Semmibaj,de ígérd meg,hogy soha többé nem csinálsz ilyet!-mondta.
-Megígérem.
-Akkor jó.-ölelt át-Hisz' tudod,hogy nem tudnék nélküled élni.
-Ez kölcsönös.
-Ugye meg tudsz nekem bocsátani Hope?-suttogta.
-Soha nem is haragudtam. Az a kérdés,hogy te meg tudsz-e?
-Most ezt komolyan kérdezted? Hát persze.-csókolt meg óvatosan.
-Na,most,hogy kiromantikáztátok magatokat,bejöhetünk?-tört ránk Harry(ki más?).
-Mindig a jó pillanatokat rontod el.-nevettem fel.
-Jól van bocsánat.-jött oda-Jól vagy?
-Igen.
Ezután mindenki egyesével odajött és megölelt. olyan DejaVu érzésem volt.
Mikor Zayn következett,kicsit megijedtem.
-Ugye nem haragszol?-kérdeztem félve.
-Háát..najó Rád nem lehet. De kérlek ne csinálj több ilyet.-ölelt át.
-Soha!-mondtam ki a végszót.
Bocsánat,hogy ilyen rövid lett,de majd bepótolom! Komizzatok,szavazzatok! Nagyon sokat jelent!♥

28.rész

Halihóó Manók! Végre vége ennek a hétnek is..:D Bocsánat,hogy nem hoztam részt tegnap,de nagyon fáradt voltam. ._. De ma bepótolom!♥
Adrienn Soós: imáádlak józsibá.*--* hozomhozom.♥
Réka Ferkó: énisimádlaak.:3 köszönöm,hogy komizol és lájkolsz! nagyon sokat jelent!:)♥ *--*
Bogii;)): nagyonszépenköszönöm. teis gyönyörű vagy.! :)♥
A Névteleneknek is nagyon köszönöm!!:)♥
*Hope*
Nemtudom,hogy mennyit ülhettem a földön zokogva. Pillanatokat,perceket,vagy talán órákat? Nem is érdekes. Egy idő után valaki leült mellém. Nem szólt semmit,csak elém tolt egy papírt.
"Elmeséled?"-ez állt rajta. Nem néztem oldalra,de valahogy éreztem,hogy ki ül ott. Aztán nekikezdtem az írásnak. Szinte teleírtam a lapot,de nem érdekelt. Amikor befejeztem visszatoltam elé. Pár perc néma csend után válaszolt.
" Teljesen megértelek Hope! De Louist is,mert Ő nem tudhatja,hogy erőszakos volt. Figyelj szerintem most nagyon kivan,ezért csak holnap keresd meg!"-olvastam,majd bólintottam egyet. Csak úgy minden nélkül odafirkantottam még egy mondatot:"Köszönöm Zayn!"
Ezután felkeltem és arrébb sétáltam Pár pillanat múlva odajött hozzám Zayn és szorosan magához ölelt. Persze belőlem megint kitört a sírás.

-Malik! Rajtad már megint miért nincs póló?-nevettem el magam.
-Szeretek így lenni.-felelte.
-Vettem észre.-toltam el magamtól.
-Hé Hope! Ne szomorkodj,mert minden rendbe jön!-mondta biztatóan.
-Köszönöm Zayn,de minden az ÉN hibám.-hangsúlyoztam ki az "én" szót.
-Miért lenne a Te hibád? Nem tehetsz róla,hogy az a retardált barom erőszakosan megcsókolt.-mondta dühösen-Amúgy meg még ezért elkapom.
-Nem kell Zayn. Akkor csak megint megverne.-motyogtam,de azonnal meg is bántam.
-Mi? Megvert? Ő is bántott?
-Ezt nem szabadna elmondanom..-húztam el a számat.
-Ohóó,dehogyisnem!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
-Oké. Miután rájöttem,hogy egyfolytában megcsal,szakítani akartam vele,de Ő tiltakozott és így az lett a vége,hogy lett egypár lila foltom.
-Én ezt nem hiszem el! Hogyan lehet megütni egy szerencsétlen lányt? Megőrült?-kelt ki teljesen magából.
-Nyugodj meg! Ezen már úgysem tudsz változtatni.
-Te csak hiszed.-kacsintott rám,majd kiviharzott.
Én legyintettem egyet,majd lefeküdtem az ágyra és pillanatokon belül elaludtam.
*Louis*
Amikor megláttam,hogy Hope az exével csókolózik,teljesen összetörtem. Megmondtam a magamét Hopenak,amit rá egy percre már meg is bántam. De nagyon haragudtam rá,ezért muszáj volt.Elsétáltam a Temzéhez,hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Hogy tehette ezt velem? Miért? Pont az exével,akit annyira utál?-ezek a gondolatok cikáztak a fejemben,de valahogy nem állt össze a kép. Nem akartam szakítani vele,de megcsalt. Egyszerűen nem tudtam,hogy mit csináljak.
-Hát itt vagy.-hallottam meg egy hangot,mire megfordultam.
-Te mégis mit akarsz itt?-meredtem Danielre.
-Téged kerestelek.
-Miért? Inkább annak örülj,hogy Hope a tiéd.-mondtam lehajtott fejjel.
-Nem. Hope sohasem volt az enyém. Amikor lehetett volna,Én nem becsültem meg. Sokszor,nagyon sokszor megcsaltam..-mondta.
-De ezt most miért mondod nekem? Hisz fél órával ezelőtt még ott enyelegtetek a partin.-válaszoltam lenézően.
-Pont azért jöttem,hogy elmondjam,Hope nem csalt meg. Én erőszakoskodtam. Ő ki akarta magát tépni a kezeim közül,de Én még mindig szeretem,ezért nem engedtem el. Nagyon sajnálom. Kérlek keresd meg! Nem akarom,hogy elveszítsen,mert nagyon sokat szenvedett és megérdemli a boldogságot!-fejezte be,majd megfordult és elment.
Én egy ideig meredtem magam elé,és néztem az egyre alkonyodó eget,ami rózsaszín fényben úszott..(hú,de szépen írtam le! szerk.megj.) Végiggondoltam a halottakat,majd futni kezdtem. Hogy Én mekkora egy barom vagyok!!
*Hope*
Mikor felébredtem és magam mellé néztem kigördült egy könnycsepp a szememből. Miért lett ilyen romhalmaz az életem? Mindenkinek balszerencsét hozok? Egyáltalán felfogtam,hogy azt az embert bántottam meg,akit talán jobban szeretek az életemnél is?! Így van értelme bárminek is? Nincs.
Lassan felkeltem,felöltöztem és bevonultam a fürdőbe. A szekrényből elővettem a borotvapengéimet,és letettem magam elé. Utoljára belenéztem a tükörbe.
-Mi vagy te?-kérdeztem magamtól-Egy senki. Ronda,kövér,használhatatlan és még hűtlen is. Minek születtél meg?!-kiabáltam.
-Hope! Jól vagy?-hallottam meg Zayn hangját. Uramisten,mennyire fog hiányozni.
-"Jól vagyok!"-üvöltöttem vissza,majd abban a pillanatban végighúztam a kezemen a pengét.

Már egy ideje vagdostam magam,amikor nagy zajt hallottam. Azt gondoltam,hogy hallucinálok,így nem foglalkoztam vele. De amikor meghallottam azt a hangot,amit száz közül is felismernék,akkor elmosolyodtam.
-Hope!! Hol vagy?-kiabált Louis egyre közelebbről.
Pár pillanat múlva már a fürdőajtón dörömbölt.
-Kicsim! Mit csinálsz ott bent? Kérlek nyisd ki! Nem bánatalak!-könyörgött,de egy idő után megunta és elment. Ezért folytattam a tevékenységemet. Hirtelen azonban óriási robajjal berúgták az ajtót. Persze,hogy Zayn volt. Louis berohant és letérdelt mellém.

-Úristen! Hope! Mit csináltál? Ez mind az Én hibám!!Segítség! Segítsetek!-sírta el magát,mire hozzábújtam.
-Érted tettem.-suttogtam.
-Minden rendben lesz!!-vett fel,de ekkor minden elsötétült.
Háát remélem,hogy tetszett! Megpróbáltam mindent beleadni..:)♥ Ez egy ilyen depis rész lett,de majd lesz jobb is..:) Komizzatok,szavazzatok!♥

27.rész

Manók,azzal kezdeném,hoooooooogy.....MEGVAN A 7000 OLDALMEGTEKINTÉÉS!:"D annyira,de annyira örülök neki,hogy minden egyes olvasómat megölelném.!♥ virtualhug.
Mostantól minden egyes komira válaszolni fogok,aki pedig névvel ír,annak pedig itt a blog elején is! Naszóval:
Réka Ferkó: köszönööm.:33♥
Soós Adrienn: imádom a komiaidaat!♥ köszönöm,és meg is hoztam!:* :33
Bianka Renáta Szabó:nem adok cukroot.:P tudod,hogy imádlaak.♥
A Névteleneknek is köszönööm.:33 Mutatok magamról egy képet oki?

curlyhair.:33 ez lennék én.

Akkor itt a rész:
*Hope*
Miután végre visszamentünk a Direction-házba,a fiúk hozták a formájukat. És vajon ki kezdte? Hát persze,hogy az Én idióta barátom. Mi addig Hollyval jól kiveséztük a Niallos ügyet.
-Úúú,és milyen Niall Horannal?-kérdeztem.
-Háát..olyan meseszerű. És Louval?
-Én sajnos nem tudom szavakba foglalni,hogy mit érzek Louis iránt. Ha azt mondanám,hogy szerelmes vagyok belé,akkor azzal még nem mondtam semmit. Szerintem mi lelki társak vagyunk.-mondtam ki a gondolataimat.
-Húú. Ti tényleg szerethetitek egymást.-csodálkozott,Én pedig óvatosan elmosolyodtam.
-Figyi. Arra gondoltam,hogy csinálhatnánk valami sütit,amíg a fiúk kitombolják magukat. Na?-nézett rám csillogó szemekkel Holly. Mindig is imádott sütni,már ezért sem mondhattam nemet.
-Persze,benne vagyok.-álltam fel.
Pár perc múlva már a konyhában "sürögtünk". Éppen a tojást akartam feltörni,amikor két kezet éreztem a derekamon. Úgy megijedtem,hogy beledobtam héjastól a tányérba.
-Most nézd meg.-fordultam meg,amjd szomorúan Lou szemébe néztem.
-Majd csinálsz másikat.-puszilta meg az orrom hegyét.
-Nem! Tomlinson ezért most megfizetsz!-mondtam fenyegetően,majd belekentem a hajába egy kis lisztet.
Ekkor Ő felkapott és felültetett a polcra. Ajkait az enyémre tapasztotta,és csókcsatába kezdtünk.

-Muszáj már a konyhába is? Ble.-szakította meg ezt az idilli pillanatot Harry hangja.
-Azért,mert kanos vagy,még nem kell beleszólnod mindenbe.-rivalltam rá.
-Héé,ezt kikérem magamnak.
-Pedig igaza van Hopenak. Már ideje lenned találnod egy értelmes barátnőt,aki nem Taylor Swift.-mondta Lou.
-Mibajotok vele?-kérdezte,de amint kimondta már el is röhögte magát.
-Ugye tudod,hogy ez nagyon hülye kérdés volt?-nevettem fel.
-Rájöttem. Najó elhúzom,romantikázzatok csak a konyhapulton(?).-ment ki.
-Hol is tartottunk?-fordultam Lou felé.
-Ott,hogy most megkérdezem,hogy ejönnél-e velem egy grillpartyra?!
-Miért ne? Kik jönnek még?
-Mindenki.-mosolygott Louis.
-Akkor szerinted kihagynám?-nevettem fel.
-Oké,csak előbb meg akartalak kérdezni róla.
-Tudom és köszönöm,hogy ennyire törődsz velem.-öleltem át.
-Ez nálam alap.-suttogta a fülembe.
****
-Miért van ilyen égett szag?-kérdezte hirtelen Liam,amikor már mindannyian a kanapén ültünk. Erre mind a levegőbe szagoltunk és szinte egyszerre esett le Hollynak és nekem is,hogy bentfelejtettük a sütit.
-Úristen! A süti!-üvöltöttem.
Befutottunk a konyhába,majd kinyitottuk a sütőt. Akkora füst jött ki,hogy majdnem összeestünk. Ekkor már a fiúk ott voltak a poroltóval.
Pár perc múlva minden ablak nyitva volt és a házból csak úgy dőlt a füst. Én még mindig köhögtem,ezért Louis felvitt a szobámba.
-Most egy kicsit pihenj oké? Majd szólok,ha készülődünk!-simította meg az arcom.-Biztos,hogy el akarsz jönni erre a partyra?
-Mindenképpen.-jelentettem ki,ellentmondást nem tűrő hangon.
****
-Hope. Kicsim. Ébredj fel,hamarosan indulunk.-puszilt meg Louis,mire azonnal felébredtem és elmosolyodtam.
-Örülök,hogy jól vagy.-csókolt meg.-20 perced van.
Amint kiment az ajtón,felpattantam és a gardróbhoz mentem. 5 perc válogatás után egy egyszerű szettet választottam. Miután gyorsan magamra kaptam,felraktam egy minimális sminket,a hajamat pedig hagytam,hogy a vállamra omoljon.Lerohantam a lépcsőn,de az furcsa volt,hogy már egyáltalán nem volt füstszag.
-Készen vagyok.
-Örülünk. Akkor indulhatunk?-kérdezte Liam(mint mindig).
-Persze.-válaszoltam,majd összemosolyogtam Hollyval és beültünk a kocsiba.
Fél óra múlva egy elég nagy háznál álltunk meg,aminek a kertje teljesen ki volt világítva. Mindenhonnan lámpások lógtak és kis asztalok voltak felállítva.
Amikor megláttak,hogy kik érkeztek meg,elkezdtek tapsolni és füttyögni. Elég furcsán nézhettem,mert Louis jobban megszorította a kezemet és biztatóan rám mosolygott.
-Nyugi. Nem lesz semmibaj.-suttogta,majd adott egy puszit. Pár pillanat múlva azthiszem a házigazda lépett oda hozzánk. Amikor megláttam az arcát majdnem elájultam. A fejemet lehajtottam,hogy ne vegyen észre. Persze,hogy azonnal megismert.
-Hope?-hallottam meg az ismerős hangot,mire felnéztem.
-Daniel?-kérdeztem vissza. Daniel az utolsó barátom volt. Ő is Londonba született,de Magyarországon élt. 9 hónapig jártunk,amikor rájöttem,hogy csak játszik velem. Amikor nem velem volt éjjel,akkor lányokat szedett fel egy éjszakára(!). Amikor aztán szakítani akartam vele,kegyetlenül megvert...de Holly megmentett. És most itt áll előttem..újra.
-Igen,Hope vagyok.-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Lou.
-Igen sajnos.-motyogtam.-Elmegyek inni.-fordultam meg.
Az este nagy része jól sikerült. Az ételek nagyon finomak voltak,Louissal sokat táncoltunk,és nevettünk. Danielt többször nemláttam. Louisnak mindent elmondtam róla,kivéve azt,hogy megvert.
Amikor magamban táncolgattam,hirtelen valaki megfogta a fenekemet. Azonnal hátrafordultam,és megláttam..Danielt.
-Mit csinálsz?-sziszegtem.
-Visszaszerzem,ami az enyém.-mondta,majd hirtelen durván megcsókolt. Próbáltam ellenszegülni,de nem engedett.
-Hope?-hallottam meg a szerelmem hangját. Azonnal kiszabadítottam magam Daniel karjai közül és felé néztem.
-Louis,ez nem az aminek látszik.-kezdtem.
-Persze. Te is csak hazudni tudsz.-mondta könnyes szemmel.-Tudod mit? Menj a francba.-vágta a fejemhez. Ekkor valami eltörött bennem.
-Ne csináld ezt kérlek.-nyögtem ki,de ő megfordult és elment. Én összerogytam és kitört belőlem a zokogás. Talán ennyire még sohasem sírtam,a mellkasom majdnem kiszakadt. Pillanatokon belül egy erős kéz megragadott és felrángatott a földről. Tudtam,hogy Zayn az,de nem foglalkoztam vele. Betett a kocsiba és elhajtott. Közben észre sem vettem,hogy nem egyedül vagyok az autóban,hanem mindenki,kivéve Louis. Amint beléptem a szobám ajtaján lecsúsztam azon,és újból zokogni kezdtem irdatlanul. Sírtatok már így valaha?

Hát ennyi voltam mára. Remélem,hogy elég izgalmas lett. Komizzatok,mert 5 komi és 10 tetszik után hozom a kövit.!♥