29.rész

Manók! Bár még nincs meg az 5 komi és a 10 tetszik sem,de Én azért írok ma egy részt,mert holnap nincs rá esélyem. Délelőtt 3 órás edzésem lesz(._.),délután meg tanulnom kell. -.-"
Sajnos nemtudok itt válaszolni az eddig érkezett komikra,mert majdnem az összes névtelen.:( 
De nemérdekes.:) annyira boldog vagyok,hogy vagytok nekem!♥
*Louis*
Mikor beértem a házba,nem találtam sehol sem Hope-t.
-Hope!! Hol vagy?-kiabáltam,de nem jött válasz. Valami belső hang súgta,hogy a fürdőbe lesz,ezért odasiettem.
-Kicsim! Mit csinálsz ott bent? Kérlek nyisd ki! Nem bántalak!-próbálkoztam. Miután semmi hang nem jött,megkerestem Zaynt.
-Kérlek segíts! Hope bezárkózott a fürdőbe és kitudja,hogy mit csinál ott bent.-mondtam idegesen,mire odarohant és berúgta az ajtót.
Mikor megláttam,hogy a lány a földön fekszik,véres kézzel,nagyon megijedtem. Odafutottam és letérdeltem mellé.
-Úristen! Hope! Mit csináltál? Ez mind az Én hibám!! Segítség! Segítsetek!-üvöltöttem sírva,majd felkaptam.
-Érted tettem.-suttogta.
-Minden rendben lesz.-próbáltam nyugtatni,de elájult. Zayn hívta a mentőket,a többiek pedig abban a pillanatban estek be az ajtón.
-Mi történt?-jött oda Niall.
-Egy barom vagyok. Miattam tette.-mondtam,miközben próbáltam elállítani a vérzést. Amikor Holly meglátta,azonnal elájult. A többiek pedig azt sem tudták,hogy mit csináljanak. Kialakult a pánik.
Pillanatokon belül megérkeztek a mentősök,és elvettél tőlem a mindenemet. Berakták a kocsiba,majd beültem mellé Énis.
*****
Miközben tolták befelé,azt a lányt,akit mindennél jobban szeretek,teljesen összetörtem. Lerogytam egy székre a műtő előtt,és vártam. Vártam arra a mondatra,ami kicsit felvidítana, Arra a mondatra,hogy él.
Közben a többiek is megérkeztek és leültek mellém. Nem szóltunk egy szót sem. Idegtépő volt. 1 óra elteltével,végre kijött a műtőből egy szemüveges,őszhajú orvos. A tekintete nem árulkodott semmiről,mégis úgy pattantam fel,mintha áramütés ért volna.
-Maguk Hope Morgan hozzátartozói?-kérdezte.
-Igen.
-Rendben. A műtét sikeres volt,de lesz egypár öltése. Nincs életveszélyben,de javaslom,hogy mindenképpen keressenek fel egy pszichológust.-mondta,de Én a mondat második felét már meg sem hallottam. Nekem elég volt az,hogy jól van és nincs életveszélyben.
-Köszönjük Doktorúr! Melyik kórterembe találjuk?-fogtam vele kezet.
-Csak a dolgomat végeztem. A 270-es számúban van.-felelte.-Szeretném,ha először csak egy ember menne be hozzá. Nekem több se kellett,rohanni kezdtem,majd nemsokára megtaláltam. Az ajtó előtt vettem egy mély lélegzetet,majd benyitottam. A teremben egyetlen ágy volt csupán,de azt is eltakarta egy nővér.
-Jónapot! Louis Tomlinson vagyok,Hope barátja.-mutatkoztam.
-Jónapot. A kisasszony már jól van,de megfigyelésre még bent tartjuk 1-2 napig. Még nincs teljesen magánál,de nyugodtan beszéljen hozzá.-mosolygott,majd kiment.
Odasétáltam hozzá,majd lenéztem Rá. Az arca sápadt,a kezei bekötve,de még így is gyönyörű volt.
-Szia Hope. Tudom,hogy nem vagy magadnál,de Én azért elmondom amit szeretnék. Nagyon sajnálom a viselkedésemet,csak tudod féltékeny lettem Danielre. Miután olyan rondákat mondtam Rád,ami miatt mégegyszer bocsánatot kérek,a Temzéhez sétáltam. Próbáltam összerendezni a gondolataimat,de nem ment. Aztán hirtelen megjelent Daniel,és bocsánatot kért. Akkor jöttem rá,hogy mekkora egy hülye vagyok,mert nem hittem neked. De sajnos későn érkeztem..-fejeztem be,majd megfogtam a kezét,és legnagyobb meglepetésemre megszorította a kezemet.

-Hope! Ébren vagy?-kérdeztem.
*Hope*
Fehér falak,klórszag,mindenhonnan csövek lógnak ki belőlem. Nem sikerült. Megint az a fránya kórház,amit annyira utálok. De mégis volt egy dolog,ami miatt élnem kellett. Louis.
Miközben még kába voltam,bejött hozzám. Éreztem,hogy ott van,de nem akartam vele beszélni,ezért nem nyitottam ki a szememet. Aztán beszélni kezdett.
-Szia Hope. Tudom,hogy nem vagy magadnál,de Én azért elmondom amit szeretnék. Nagyon sajnálom a viselkedésemet,csak tudod féltékeny lettem Danielre. Miután olyan rondákat mondtam Rád,ami miatt mégegyszer bocsánatot kérek,a Temzéhez sétáltam. Próbáltam összerendezni a gondolataimat,de nem ment. Aztán hirtelen megjelent Daniel,és bocsánatot kért. Akkor jöttem rá,hogy mekkora egy hülye vagyok,mert nem hittem neked. De sajnos későn érkeztem..-fejezte be,majd megfogta a kezemet,Én pedig megszorítottam. Boldog voltam.
-Hope! Ébren vagy?-kérdezte,mire kinyitottam a szemeimet.
-Amit mondtál,komolyan is gondoltad?!-tudakoltam rekedt hangon.
-Teljes mértékben.-felelte,majd adott egy puszit a homlokomra.-Tudod,hogy mennyire megijesztettél?
-Igen és sajnálom.-motyogtam.
-Semmibaj,de ígérd meg,hogy soha többé nem csinálsz ilyet!-mondta.
-Megígérem.
-Akkor jó.-ölelt át-Hisz' tudod,hogy nem tudnék nélküled élni.
-Ez kölcsönös.
-Ugye meg tudsz nekem bocsátani Hope?-suttogta.
-Soha nem is haragudtam. Az a kérdés,hogy te meg tudsz-e?
-Most ezt komolyan kérdezted? Hát persze.-csókolt meg óvatosan.
-Na,most,hogy kiromantikáztátok magatokat,bejöhetünk?-tört ránk Harry(ki más?).
-Mindig a jó pillanatokat rontod el.-nevettem fel.
-Jól van bocsánat.-jött oda-Jól vagy?
-Igen.
Ezután mindenki egyesével odajött és megölelt. olyan DejaVu érzésem volt.
Mikor Zayn következett,kicsit megijedtem.
-Ugye nem haragszol?-kérdeztem félve.
-Háát..najó Rád nem lehet. De kérlek ne csinálj több ilyet.-ölelt át.
-Soha!-mondtam ki a végszót.
Bocsánat,hogy ilyen rövid lett,de majd bepótolom! Komizzatok,szavazzatok! Nagyon sokat jelent!♥