32.rész

Mukiik! 
Meggyógyultaam. Már alig vártam,hogy részt írhassak Nektek! Annyira örülök,hogy ennyien támogattok,és szerettek. Nekem ez nagyon sokat jelent!♥ Először olvassátok el ezt az idézetet:"Olyan gyorsan szűnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér."
 Akkor itt a várva-várt rész:
*Holly*
Miután kiderült,hogy Harry szerelmes Hope-ba,ő teljesen összetört. Azonnal felrohantam hozzá,és átöleltem. Nagyon nehezen akart elengedni,de ezt betudtam annak,hogy maga alatt van.
****
A délután további részében,mindenki a házban maradt. Louis és Hope fent aludtak,mi pedig lent beszélgettünk. Harry a nappali legsötétebb zugába kuporgott. Próbáltuk felviditani,de ez a dolog ott lógott a levegőben,bárhogyan is próbáltunk ellene tenni valamit. Pár perc múlva megcsörrent a telefonom,Én pedig érdeklődve vettem fel,mivel Apa neve volt a kijelzőn.
-Szia Apa!-szóltam bele vidáman.
-Szia Kincsem! Képzeld,ma megyek Londonba,és szeretném,ha láthatnálak.-újságolta.
-Jujj,nagyon örülök. Oké,akkor kimegyek eléd a reptérre.
-Rendben. Fél óra múlva száll le a gépem.-mondta.
-Akkor ott találkozunk! Szia.-köszöntem el,majd leraktam.
-Na,mit mondott?-szólalt meg Niall,majd átölelt.
-Kimegyek elé a reptérre.-mondtam.
-Idejön?
-Igen.-csókoltam meg,majd elindultam készülődni.
****
-Elmentem!!-kiabáltam,mire Niall odarohant hozzám.
-Biztos ne kísérjelek el? Hiszen,még friss a jogsid.-nézett aggódva.
-Nem kell. Tudok vigyázni.-nyugtattam meg,majd adtam neki egy puszit és kiléptem az ajtón.Utoljára.
Beültem az új kocsimba,amit Nialltől kaptam,és elindultam. Mikor benyomtam a rádiót,felcsendült a Little Things. Elmosolyodtam és megpróbáltam felhangosítani. De egyszerűen nem ment. Tekergettem,csavargattam a gombot,miközben egyáltalán nem figyeltem az útra. Hirtelen egy dudaszót hallottam,mire elrántottam a kezem,így teljes hangerőre állítódott. Megpróbáltam visszarántani a kormányt,de nem sikerült. Egy másik autó teljes erővel nekem csapódott. Végem volt.

"Régebben sokszor gondolkoztam azon,hogy amikor meghalunk tényleg lepereg előttünk az egész életünk. Most már tudom,hogy igen."
Láttam magam előtt,ahogy kisgyermek vagyok,és megismerkedek Hope-val. Sokat játszodtunk,és megfogadtuk,hogy örökké a legjobb barátnők maradunk. Aztán jöttek az iskolai évek. Hope-t nagyon sokat bántották,verték,de Én mindig megvédtem. Sokszor jött sírva hozzám,de Én mindig megvigasztaltam.
-Hogyan tudnám,Én ezeket megköszönni Neked?-hangoztatta sokszor,de Én csak egy egyszerű mondattal válaszoltam neki.
-Nekem az elég,hogy itt vagy.
Aztán jött az első szerelmem,Bob. Hope mindig mondta,hogy Neki nem tetszik ez a fiú,de Én kinevettem. De igaza volt. Egyik este átjött, filmet nézni. Legalábbis Én úgy tudtam. De Ő csak le akart fektetni..
Ezután egy nagy ürességet éreztem,mert abban az időben semmi sem történt velem. Aztán jött a One Direction. A megismerkedésünk,a pillantások,a nevetések,a sírások és végül Niall. Ő az az ember,akit teljes szívemből szerettem,Ő aki nem csapott be,Ő aki érezte,hogy ebből az autózásból baj lesz. És most elvesztettem.
Hope. Róla nemtudok mást mondani,csak annyit,hogy ő a testvérem. Örökké.
*Hope*
Arra ébredtem,hogy valaki az arcomat simogatja.
-Hogy vagy,Édes?-kérdezte lágy hangon Louis.
-Most,hogy itt vagy,sokkal jobban.-pusziltam meg.
-Hidd el,hogy minden rendbe jön.-csókolt meg.

-Remélem.-sóhajtottam.
-Louis,fel kéne öltözni.-mosolyogtam,majd felvettem a nadrágomat.
-Nekem jó így.-rántotta meg a vállét,majd átölelt.
-Olyan kis buta vagy.-nevettem a nyakába.
-Én? Biztos,hogy nem.-durcázott be,majd hirtelen belefújt a nyakamba.
-Lou! Menjünk le.-röhögtem,majd lehúztam magam után.
****
-Hogy vagy Hope?-jött oda Liam,majd átölelt.
-Jól. Hol van Holly?-kérdeztem.
-Az apjáért ment a reptérre.-szólalt meg Niall.
-Ide jön az apja?
-Nemtudom.
-És autóval ment?
-Igen.-válaszolt,mire egy furcsa érzés járt át,amibe beleborzongtam.
-Felhívom.-jelentettem ki,majd elővettem a mobilomat,de az megcsörrent.
-Halló?-szóltam bele.
-Jónapot. A londoni kórházból telefonálok. Hope Morgannel beszélek?-kérdezte.
-I-igen.-válaszoltam dadogva.
-Nos,sajnálattal közöljük,hogy Holly Smith autóbalesetet szenvedett,és nem tudtuk megmenteni az életét. .-mondta gépiesen,mire elhallgattam,és csak egy szó lebegett a fejemben.
Meghalt.
Meghalt.
Meghalt.
Aztán hirtelen kiesett a kezemből a telefon,és nagy koppanással érkezett le a földre.
-Mi történt Hope?-rohant oda mindneki-Nagyon sápadt vagy.
Egy darabig gondolkoztam a hallottakon,majd üvölteni kezdtem.
Nem!! Ez nem lehet!! Meghalt!! Nem akarom!!-kiabáltam zokogva.

-Uramisten Hope! Ki halt meg?-kérdezte Liam,de csak halkan hallottam a fülembe zugó vértől.
-H-Ho-Holly.-motyogtam,majd ránéztem Niallre,aki csak állt és nézett.
Pár pillanat múlva elájultam a fájdalomtól.
"Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot." "Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel."

Remélem,hogy pát embert meg tudtam vele siratni..:") ♥ Legyen megint 10 komi..nagyon örülnék.