33.rész

Sziasztok! 

Végre géphez tudtam ülni,mert eddig a rohadás angolt tanultam ._. Na,de most itt vagyok,és meghoztam az új részt! Sokan írták,hogy jöjjön vissza Holly,de ezt sajnos nem tudom teljesíteni,mert az kicsit furi lenne..:/ Mindenesetre,nagyon szeretem az olvasóimat,mert sokat komiztok és mert olvastok!!♥ Maradjon ez továbbra is így.:")♥

*Niall*

-Uramisten Hope! Ki halt meg?-rohant oda a lányhoz Liam,de Én már tudtam,hogy ki.

-H-Ho-Holly.-mondta ki halkan,Én pedig ledermedtem. Egy pillanatra elkaptam még Hope tekintetét,ami mérhetetlen fájdalmat és dühöt tükrözött,aztán összeesett. A teste úgy hullott a földre mint egy kis pillangó. Szememmel követtem Őt,de nem bírtam megmozdulni. Csak álltam egy helyben,mint egy régi bútordarab,amit elhagytak a gazdái. Pislogtam és vártam.

-Hé,Niall!-állt elém Zayn.

-Tényleg meghalt?-kérdeztem kiszáradt szájjal.

-Attól tartok igen.-mondta másfelé nézve.

-Zayn,most egy kicsit magamra tudnál hagyni?-motyogtam.

-Igen,de megígéred,hogy nem csinálsz hülyeséget ugye?

-Megígérem.-mondtam komolyan,mire Ő átölelt,és felment.

Lassan körbenéztem a nappaliba. Hope-nak és a többieknek már hűlt helyük volt. Ketten maradtunk. A gondolataim és Én."Mi történik? Itt állok és nézek,ahelyett,hogy kárt tennék magamban?! Hisz Én vagyok az,aki elengedte. Pedig tudtam,hogy ebből baj lesz,de hittem benne. Nem kellett volna. Ha okosabb lettem volna,akkor még most is élne. De meghalt. Ezt a szót szörnyű kimondani. Még olyan fiatal volt. Szinte nem is élt,és vége. Bele sem merek gondolni,hogy soha többé nem látom az aranyszőke haját,a gyönyörű szemeit,amik megbabonáztak.Mit csinálok Nélküle? Az életem volt."-ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben,miközben még mindig csak álltam.

Pár perc múlva.lassan mozogni kezdtem. Utam Holly szobájához vezetett. Megálltam előtte,és egy nagy lélegzetet vettem. Rátettem a kezem a kilincsre,és benyitottam. Szinte azonnal fojtogatni kezdett a sírás,mert megéreztem az illatát. Odasétáltam az ágyához,és végighúztam a kezemet,a selyemágyneműn. Az egyik kedvenc ruhája ott feküdt az ágy szélén. Megfogtam és az arcomhoz nyomtam. Mélyen belélegeztem az illatát és ezzel az összes emlékemet Róla.

Már vagy tizedszerre sétáltam körbe a szobán,amikor megakadt a szemem egy fényképen. Holly és Én. Odamentem és a kezembe vettem. Hosszasan néztem a képet és megállapítottam,hogy Én nem voltam hozzá való. Hirtelen felindulásból megfordítottam,hátha van valami írás rajta. Volt.

"Egyetlen szerelmem:Niall"-ez állt rajta. Miután felfogtam,hogy ezeknek a szavaknak mekkora súlyuk van,sírni kezdtem. Arcomat a pólómmal takartam el,mert nem akartam,hogy Holly lássa fentről.

Miután kicsit lenyugodtam,újra a kezeim közé fogtam a képet. Kerestem egy tollat és válaszoltam.

"Az életem:Holly."-firkantottam rá,majd kimentem. Egyszerűen nem bírtam tovább ott maradni.

*****

-Hogy van Hope?-hallottam Zayn hangját magam mellől.

-Teljesen összeomlott.-válaszolt Louis.

-Elhiszem. És te Niall?-nézett rám.

-Én már nem érzek semmit csak ürességet.-válaszoltam halkan,mire mindketten átöleltek,aztán halkan sírni kezdtem.

*Hope*

Üvöltöttem,csapkodtam,kiabáltam,de sehogy sem éreztem magamat élő embernek. Mintha az egyik felem meghalt volna. Bár ez így is van. Louis,Zayn és Liam csak nagy nehezen tudtak lenyugtatni,aztán ágyba tettek. Aludni semmiképp sem tudtam. Csak magamat tudtam hibáztatni,azért mert nem voltam mellette. Ő mindig megvédett,de Én?! Én mindig csak magamra gondoltam.

*****

Amint a fiúk kiléptek az ajtón,kipattantam az ágyból,és a tükörhöz léptem.

-Miért pont Ő? Miért nem Én? Miért kellett Őt elvenni? Hisz semmit sem vétett. Jószívű,kedves,szép,boldog lány volt! Senkit sem bántott. És Én? Aki csúnya,kövér,depressziós,megvert,gonosz,senki vagyok. Engem meg hagy élni. Hát gartulálok! UTÁLOM MAGAMAT!-kiabáltam,majd teljes erővel beleütöttem a tükörbe.

A kezem csupa vér volt,és csak remélni tudtam,hogy senki nem hallotta meg. Pár percig csendben ültem a kövön,és azon gondolkoztam,hogy meg akarok halni. Elmélkedésemet halk kopogtatás zaja zavarta meg.

-Megmentettél,akárki is vagy.-suttogtam,majd az ajtóhoz léptem.

Amikor kitártam az ajtót,nagyon meglepődtem.

-Hát te?-kérdeztem hűvösen,miközben próbáltam elrejteni a kezemet.

-Háát..izé. Gondoltam,hogy beszélgethetnénk.-vakarta meg a fejét szomorúan.

-Idejössz sajnáltatni magadat?! Hát közlöm,hogy nem jó helyre érkeztél mert nem érdekelsz. Ha Róla akarsz beszélni,akkor ne hozzám gyere. A francba is,elegem van belőled.-emeltem fel a hangomat,majd be akartam csukni az ajtót,de Ő odatette a lábát.

-Tudod nekem is nagyon elegem van belőled!-kontrázott rá,majd elkapott és nagyon szorosan magához húzott. Ellenkezni sem volt időm,de valahogy nem is akartam,ezért átöleltem.

-Megbocsájtasz?-suttogta a fülembe.

-Igen Harry.-csuktam le a szememet.

Miután elszakadtunk egymástól,leültünk az ágyamra.

-Miért törött a tükröd?kérdezte.

-Nemtudom.-próbáltam hazudni,de nem sikerült.

-Add csak ide a kezedet!-húzta össze a szemét,mire Én szégyenlősen odanyújtottam a csupa véres kezemet.

-Gondoltam.-fogott meg,majd behúzott a fürdőbe.

Leültetett a kád szélére és előszedte az orvosi dobozt. Azonnal észrevette a régebbi vágásokat,de nem szólt rá semmit.

-Nem voltam elég erős a harcban.-motyogtam.

-Igen tudom.-mondta,miközben lefertőtlenítette a sebeimet. Felszisszentem,de már megszoktam a fájdalmat.

-Szerinted baleset volt?-szólalt meg hirtelen. Tudtam mire gondolt.

-Igen.-válaszoltam kurtán,bár korántsem voltam biztos benne.

-Annyira hiányoztál.-ölelt át,miután alaposan bekötözte a kezemet.

-Te is nekem..

*****

Mikor már vagy fél órája feküdtünk csendben egymás mellett,megszólalt a mobilom.

Kíváncsian néztem meg az üzenetet.

"Hollyt már eltettem láb alól. Ki a következő?"-olvastam fel,majd olyan mérhetetlen dühöt éreztem,hogy eldobtam a telefonomat a szoba másik végébe. Összetörött. Pont mint Én.

Háát,remélem,hogy tetszett. Ennyi voltam mára manók!♥ 10 komi után új rész!:")