31.rész

Manók! Meghoztam a mai részt! Nagyon remélem,hogy nem ítéltek el amiatt,hogy Én NEM sablon blogot akarok,amiben "egymásba szeretnek,járnak,sosem mennek szét,minden happy" dolgok vannak. Nem. Ez a blog olyan mint Én. Furcsa,titokzatos és más mint a többi. Remélem,hogy ezért még rendszeres olvasóim és komizóim maradtok..♥
*Hope*
Arra ébredtem,hogy valaki ül az ágyam másik végében. Lassan kinyitottam a szemeimet,és nagy megkönnyebbülésemre Louist láttam meg.
-Te sírtál.-mondta aggódó hangon.
-Ezt miből gondolod?-ültem fel.
-Látom a könnycseppek helyeit az arcodon. Ki bántott?-kérdezte,majd átölelt.
Eszembe jutott,ahogyan  Harry megemeli a kezét és egy óriási pofont ad. Beleborzongtam már abba is,hogy véletlenül megtudja Louis. Ki tudja mit csinálna?! Ezért nem szóltam egy szót sem,de a számban éreztem azt az ismerős sós ízt.
-Hope. Engem nem versz át. Tudom,hogy valaki bántott. Kérlek mondd el!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
-H-Harry.-szipogtam a vállába,mire megfeszült.
-Tessék?
-Igen. Harry volt. Miután elmentetek,bementem hozzá,de Ő elküldött és aztmondta,hogy utál. Azt persze nem tudatta Velem,hogy miért. Aztán csúnyán összevesztünk.És megütött.-mondtam el egy szuszra.Louis értetlen arccal bámult Rám,majd hirtelen felpattant. A reflexeimnek köszönhetően el tudtam kapni a csuklóját és visszahúztam.
-Louis! Az erőszak nem oldd meg semmit!-fogtam meg az arcát,mert láttam a szemeiben,hogy ha nem fogom le,akkor megveri Harryt.
-De Hope. Nem hagyom,hogy miatta sírj,vagy,hogy egyáltalán valaki miatt is sírj! És,hogy megütött?!
-Nem tudsz mindentől megvédeni..-motyogtam.
-De megpróbálhatom.-jelentette ki,majd felugrott és kiviharzott. Mivel most nem voltam elég gyors,ezért csak végig dőltem az ágyon és reménykedtem,hogy semmi bajuk sem lesz.
*Harry*
Szinte egész éjjel sírtam. Igen. Fiú létemre. Olyan dolgot tettem,amit talán sohasem bocsátok meg magamnak. Megütöttem egy lányt. Megütöttem azt a lányt,akibe első látásra beleszerettem. Azt a lányt,akit bármi áron megvédenék. Azt a lányt,aki talán fontosabb mint a saját életem!
Reggel,amikor kinyitottam a szemeimet,egy percre úgy hittem,hogy minden rendben. Aztán belémhasított olyan mérhetetlen fájdalom,hogy majdnem szétszakadtam. És nem. Nem fizikailag.
*****
Lassan kikecmeregtem az ágyból,és a fürdőbe indultam. Az arcomat megmostam jéghideg vízzel és felöltöztem. Lecsoszogtam a lépcsőn és a konyhába indultam,ahol Niall,Zayn,Liam és Holly vidáman nevetgéltek.
-Jóreggelt.-ennyit tudtam kinyögni.
-Hát Veled meg mivan?-fordultak felém,de Én csak megráztam a fejemet.
-Nem fontos.-"mosolyogtam",amikor hirtelen Louis rontott le a lépcsőn,és nekem esett.
-Te barom,szemét állat!-üvöltötte a szemembe.-Hogy merted megütni? Miért utálod? Bántott? Nem hiszem.-kiabálta mérgesen,majd behúzott nekem egyet,mire a földre kerültem. Se kedvem,se erőm nem volt verekedni. Louis továbbra is ütött volna,ha a többiek nem lépnek közbe.
-Mi ütött belétek?-szedett szét minket Liam.
-Ez a nyomorult pofonvágta Hope-t!-mutatott Rám lenéző hangsúllyal.
-Mivan?-kérdezték egyszerre,Én pedig lesütöttem a szememet.
-Nem értetek semmit! Azért ütöttem meg,mert nem bírtam tovább. Mégis meddig legyek erős?!.-kiabáltam.
-De Harry! Nem értjük,hogy miért.-mondta halkan Zayn.
-MERT SZERETEM!!-üvöltöttem,majd felrohantam. Viszont amikor az emeletre értem,Hope csodálkozó tekintetével találtam szembe magam. Belenéztem a gyönyörű szemeibe,amik szomorúságot és dühöt tükröztek.
-Te-te szeretsz?-dadogta.
-Igen Hope. Amikor először megláttalak,már akkor más voltál. Addig csak egy éjszakára kellettek a lányok,de amint megjelentél,abbahagytam ezt. Próbáltam közelebb kerülni hozzád,de észrevettem,hogy Te Louis iránt táplálsz érzelmeket. Teljesen magamba fordultam,de egy idő után rájöttem,hogy egy ilyen lánynak mint Te sosem kellene egy olyan fiú mint Én. Szerinted ki nógatta Louis,hogy végre hívjon el randira? Én.-mondtam idegesen,de Hope félbeszakított.
-De miért?-kérdezte motyogva,mire megráztam a fejemet.
-Mert a francba is! A Te boldogságod fontosabb volt a sajátomnál!!-kiabáltam majd kikerültem és berohantam a szobámba.
Amint beértem,az első könnycsepp már ki is csordult a szememből.
-Nem sírhatok!-motyogtam.

*Hope*
Miután Harry otthagyott,teljesen megsemmisültem. Csak álltam és gondolkoztam.
Azért csinálta mindezt,mert szeret? Mert fontos vagyok neki? Mindvégig szomorú volt. Hogy nem vettem észre?!
Hirtelen két kéz ölelt át Én pedig a vállába fúrtam a fejem.
-Szeret.-suttogtam Holly nyakába,mire bólintott egyet.
-Majd elmúlik.-mosolyogorr Rám,Én pedig még szorosabban húztam magamhoz,mintha nem akarnám elengedni.-Átadhatod.-érkezett meg Louis,majd Holly,mint egy csomagot átirányitott Lou vállára. Nehezen engedtem el a legjobb barátnőmet,mert valami azt súgta,hogy öleljem erősebben. Aztán végül elengedtem,Louis könnyedén felemelt és bevitt a szobámba.
-Minden rendben lesz.-puszilt meg.
"Vannak ölelések, amelyek megváltoztatják az ember életét. Vannak ölelések, melyek után nem lesz már semmi, ami addig volt. Vannak ölelések, melyekről úgy hisszük az utolsó, mégis az első pillanatává válnak valaminek. Vannak ölelések, melyekre mindennél, mindennél jobban vágyunk, mégis félünk tőlük, mert tudjuk, utána semmi sem maradna többé ugyanaz. S vannak ölelések, melyek várt-váratlanul az utolsók maradnak."
Hogy miért írtam ide ezt az idézetet? A következő részből megtudjátok! ;) Remélem,hogy tetszett a rész. Szeretném,ha lenne megint 10 komi!♥ :")