37.rész

Sziasztok. Annyira boldog vagyok,hogy minden részhez megvan a 10 komi mindig!! Köszönöm a sok szép véleményt és a biztatást!! Láttátok,hogy már 15 rendszeres olvasóm van? :o El sem hiszem. Az lenne a legjobb,ha hamarosan meglenne a 20.!c:♥ Nem is zavarlak Titeket tovább! Itt a rész!
*Hope*
-Louiiiiis! Megyünk a beteg gyerekekhez!-ugrottam rá hátulról,Ő elkapta a combomat.
-Mi ez a hirtelen jókedv?-kérdezte.
-Nemtudom,de kérlek ne rontsd el!-néztem rá-Na indulunk?
-Hová?-jelent meg Zayn is.
-Tudjátok,van itt Londonban egy kórház,ahol csak beteg gyerekek vannak. Már régóta tervezem,hogy meglátogatom őket,és most jött el az ideje. Ugye eljöttök?-kérleltem őket.
-Persze.-mondták szinte egyszerre,mire a nyakukba ugrottam.
-Köszönöm.-suttogtam.
-Érted mindent.-szólalt meg hirtelen Harry. Erre mindenki odakapta a tekintetét,Én pedig lehajtottam a fejem.
-10 perc múlva találkozunk a kocsinál!-utasítottam őket,majd felmentem.
Miután előkerestem egy lazább ruhát,hirtelen megcsörrent a telefonom. Félve emeltem a fülemhez,mert attól tartottam,hogy apám az.
-Halló?-szóltam bele.
-Jónapot! A rendőrkapitányságról hívom. Hope Morgannel beszélek?-kérdezte.
-Igen,Én vagyok.-válaszoltam.
-Az apjával kapcsolatban hívom. Tegnap őrizetbe vettük,és 3 nap múlva lesz a tárgyalás,amin kérjük,hogy jelenjen meg tanúskodni.-mondta,mire nyeltem egy nagyot. Apával találkozni?!
-Re-rendben.-válaszoltam dadogva,majd letettem. Tehát 3 nap. Ennyi maradt még Londonból.
*****
-Louis,miért kell neked mindig ilyen óvatosan vezetned?-nézett ki közöttünk Harry.
-Azért,mert vigyázni akarok a hülye fejetekre.-mondta nevetve,mire mind kérdőn néztünk rá.-Najó,csak Liamre akarok hasonlítani.-helyesbített,mi pedig nevetve néztünk Liamre.
-Most miért kell bántani?-duzzogott be.
-Nem bántunk,mivel ez az igazság.-öleltem át hátrafordulva.
-Megjöttüüünk!-kiabálta Louis.
-Mit üvöltesz itt ülünk melletted?!-mondta Zayn,majd kiszállt.
Pár perc múlva beléptünk a kórház ajtaján és szó szerint leesett az állunk. Több száz kisgyerek feküdt betegen az ágyakon és sírt. Az anyukájuk nézni sem bírta őket,inkább elfordította a fejét.
-Uramisten!-suttogtam magam elé,majd odarohantam egy kislányhoz. Annyira megörült nekem,hogy azonnal a nyakamba ugrott és megpuszilt.
-Hát szia! Hope vagyok! És mi a Te neved?-kérdeztem mosolyogva(!)
-Szia! Samantha a nevem.-mondta édes hangon. Annyira megsajnáltam szegényt,hogy el sem engedtem addig,amíg hazamentünk. Megtudtam,hogy rákos. Ezt Ő maga mesélte,mint ahogy azt is,hogy 2 hét múlva meg fog halni. Hogy tud mosolyogva beszélni a halálról?! Nem bírtam felfogni.
Miközben épp Samantha-val játszottam vetettem egy pillantást Louisra. Ő éppen egy másik kislányt vett fel,aki sírt. Louis megpuszilta és megnyugtatta. Annyira jó volt látni,hogy majdnem elsírtam magamat.

Mindenképpen látni akartam,hogy a többi fiú mit csinál,de nem volt erőm megmozdulni. Annyira magával ragadtak ezek a beteg gyerekek,hogy mindenkit agyon ölelgettem. Néhány anyuka és ápolónő odajött hozzám,és megkérdezték,hogy mit csinálok itt.
-Szeretek gyerekek között lenni. Megnyugtatnak. Főleg,ha betegek. Akkor a legtisztábbak.-magyaráztam,mire az egyik nő átölelt,és annyit suttogott a fülembe,hogy nagyon köszöni.
-Semmiség.-legyintettem mosolyogva.
-Tudod Hope,ezek a gyerekek mind a halálukon vannak. Nagyon sokat jelent nekik,hogy bejöttél. Az utolsó hónapjaikban,heteikben vagy talán napjaikban nagyon boldogok lesznek. Egyedül vagy?-kérdezte az egyik ápoló.
-Nem. 5 barátommal jöttem.-perdültem meg a tengelyem körül,majd mutogatni kezdtem. Ám amikor megpillantottam Harryt teljesen lemerevedtem. Sírt.

Pár pillanatig találkozott a tekintetünk,majd Ő felpattant és kisietett. Azonnal utánamentem.
-Harry! Várj már meg!-loholtam utána,mikor hirtelen megállt,Én pedig beléütköztem.
-Te sírtál?-néztem rá könnyes szemmel mosolyogva.
-Igen. Az a kisfiú meg fog halni. Érted? Szinte nem is élt.-sírta el magát újra.
-Harry nyugodj meg! Nem tudsz ezek ellen semmit sem tenni sajnos.-motyogtam.
-Ez nagyon megvisel. Sokan azt hiszik,hogy mi csak magunkkal foglalkozunk,de ez nem így van! Ha tehetném visszavonulnék,és minden erőmmel azon lennék,hogy segítsek ezeken a szegény kisgyerekeken.-szorította ökölbe a kezét,mire Én megsimítottam az arcát.
-Harry..szeretlek.-mondtam ki,mire Ő elkerekedett szemekkel nézett Rám.
-Tessék?-kérdezte.
-Hajh,most már úgyis mindegy. Tudod Harry,szerintem Én többet érzek irántad mint barátság,de kevesebbet,mint szerelem.-próbáltam megmagyarázni,de Ő csak közelebb hajolt és megpróbált megcsókolni.

Egy ezredmásodperc alatt gondoltam át mindent.


Remélem,hogy tetszett!c:♥ 10 komi,tetszik után következő!!:")♥