60.rész

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a kritikát Cassy-nek. Többször is elolvastam és arra jutottam, hogy teljes mértékben igazad van! De mivel már csak 2 rész van ebből a blogból, ezért nincs értelme javítgatnom. Viszont az új blogomba nagyon figyelni fogok mindenre, amit leírtál! Ha van kedved, nézz be: http://thisisnfairytale.blogspot.hu/

Manók! Ez lenne az utolsó előtti rész.

*Hope*

Döntenem kellett. Én nem akartam végezni Vele,de hirtelen minden fájdalom,és bántás,amit Ő okozott eluralkodott rajtam. Lelőttem.

*****

Csak annyit láttam,hogy Rám néz üveges tekintetével,majd összeesik. Nem mozdultam,a pisztoly pedig kiesett a kezemből. Hogy ölhettem meg a saját Apámat? Merült fel bennem a kérdés, de hamarosan megkaptam rá a választ. Hogy bánt Velem több évig? Csak kihasznált. Nem is éltem. Aztán eltűnt,de végül újra rettegésben tartott. És szemrebbenés nélkül lelőtte volna a saját,egyetlen lányát. Tehát ezért.

Mikor nagy nehezen visszakerültem a valóságba,már Louis kezében voltam. Nem értettem,hogyan kerültem oda,de a nyaka köré fontam a karomat. Rám nézett és kínosan elmosolyodott.

-Jobban vagy már?-kérdezte suttogva. Nagyon értetlen fejet vághattam,mivel újra beszélni kezdett.

-Elájultál,majd jöttek a rendőrök,és most be kell mennünk az őrsre.-mondta. Gondoltam,hogy ez lesz. Nagyot sóhajtottam,majd a vállába fúrtam a fejem,miközben Ő még mindig cipelt. Hamarosan beültünk egy rendőr autóba és elhajtottunk.

*****

Félve léptem be a rendőrség épülete ajtaján. Nem akartam,hogy Én legyek a bűnös,akit letartóztatnak. Reméltem,hogy volt legalább egy ember,aki látta,mi történt. Én soha sem bántanék senkit. De ezt meg kellett tennem. Mi lett volna,ha nem ölöm meg? Mi lett volna,ha Ő lő le Engem? Nem akarok még meghalni! Fiatal vagyok Én még a halálhoz. De. Ha úgy hozza a sors,hogy mégis a halottak közé kerülök,legalább ne így! Szinte észre sem vettem,és máris a kihallgató teremben ültem egy rendőrrel. Ijedten néztem körbe,szemem egyfolytában Louis-t kereste.

-Nyugodjon meg,Hölgyem. Louis úr kint várakozik magára.-nyugtatott meg.-De most kérem mondja el,hogy miért lőtte le azt a férfit a repülőtéren.-adta a parancsot.

-Ő az apám volt.-mondtam ki hideg hangon,amin még saját magam is meglepődtem. A férfi szemei elkerekedtek.

-Maga lelőtte a saját apját!-kiáltott fel,mire Én újra Ránéztem.

-Mondja,fogtak magára már valaha fegyvert?-kérdeztem. A rendőr megcsóválta a fejét. Hitetlenül elnevettem magam,majd folytattam.

-Rám a saját apám fogott fegyvert. Előtte pedig rettegésben tartotta az egész családunkat és barátainkat. Megfenyegetett,hogy megöl,ha nem megyek vissza hozzá. Az Én apám egy gyilkos volt. Több emberrel is végzett élete során,csupán büszkeségből és haragból. Ennek akartam véget vetni,úgy,hogy elköltözöm. De eljött a repülőtérre utánam. Fogalmam sincs,hogyan tudta,hol leszek. De odajött,Rám fogta a fegyvert és meghúzta a ravaszt. Maga nem is tudja elképzelni,hogy mekkora fájdalom volt bennem abban a pillanatban. A saját apám,akiről azt gondoltam,hogy mindennél jobban szeret,végzett volna Velem. Nem volt elég,hogy tönkre tette az eddigi életem. Nem. Ő többet akart. Ki akarta irtani az egész családját. Biztos vagyok benne,hogy vannak Rá tanúk,hogy így történt. És akármennyire is furcsa,megkönnyültem,most,hogy vége. Hogy nincs többé.-fejeztem be. A rendőr látszólag elhitte amit beszélek.

-Rendben. Hamarosan értesítjük a fejleményekről,addig is elmehet.-állt fel,majd kezet fogtunk. Amint kiléptem a szobából Louis karjaiba borultam.

-Louis.-sírtam el magam azonnal.-Megöltem. Megöltem.-hajtogattam,de Ő csak simogatta a hajam és csitított.

-Gyere menjünk haza!-tolt el magától,letörölte könnyeimet,majd megfogta a kezemet és kivezetett az épületből. Arra lettem figyelmes,hogy nem kulcsolta össze az ujjainkat. Reméltem,hogy ez nem azt jelent,amire gondoltam. Nem bírtam volna ki hazáig,ezért megálltam és felé fordultam.

-Ugye nem félsz Tőlem?-kérdeztem remegő hangon.

-Figyelj Hope. Nekem még fel kell dolgoznom,hogy megöltél egy embert.-mondta ki halkan. 

-Kérlek ne. Nekem már csak Te vagy és a fiúk. Ha ti is elmentek,mi lesz Velem,mond?! Egyedül maradok. Hiszen tudod,hogy sohasem bántanék embert,de Te hagytad volna,hogy lelőjön,mi?-kérdeztem haragos hangnemben.

-Én..Én csak lefagytam. Nem tudtam,hogy mi ilyenkor a teendő. Eléd állni,vagy neki ugrani.Velem még soha nem történt ilyesmi. Akármerre is mentem, mindig jött 1-2 testőr mögöttem. Ezért ijedtem meg,de sohasem hagynálak egyedül, Hope.-mondta,majd újra megfogta a kezemet.  Még ha nem is összekulcsolt ujjakkal mentünk,mégis örültem azoknak a szavaknak,amiket mondott. Reméltem,hogy a fiúk is így gondolkodnak.                                                           A hazavezető út csendesen telt. Mindketten tudtuk,ha most megszólalunk és veszekedni kezdünk,akkor vége. Tehát inkább magunkba kiabáltunk. Ő azért,mert megöltem az apámat,Én pedig azért,mert nem érti meg, miért.
 -Megjöttünk.-léptünk be a Direction-ház ajtaján,de mivel nem kaptunk választ,csendben beljebb mentünk. Minden fiú a nappaliban ült és a TV-t bámulta. Louissal együtt beálltunk az ajtóba és hallgatóztunk.
 "Louis Tomlimson kedvese Hope Morgan embert ölt? A friss információk szerint Hope éppen a Magyarországra induló gépet várta-nem tudni miért-amikor barátja megérkezett. Szem tanúk szerint a pár egy ideig beszélgetett,majd az egész repülőtér előtt romantikáztak. Amikor azonban menni készültek,egy férfi állta útjukat,majd fegyvert fogott rájuk. Ám Hope sem tétlenkedett,azonnal kikapta támadójuk kezéből a pisztolyt és lelőtte. A rendőrségen kihallgatták,de nem tartóztatták le,hanem szabadlábon védekezhetnek. Reméljük Louisnak megjön az esze és gyorsan elhagyja ezt a gyilkos csajt."
 Szörnyű volt ezeket a rágalmakat végighallgatni. A végén már Louis vállán zokogtam.Nem mertem ránézni a fiúkra,pedig tudtam,hogy már észrevettek. Csak pár perc után mertem kinyitni a szemem. Mind Rám bámultak. Lassan eltoltam magamtól Louist.
 -Tudom,hogy most mire gondoltok. De nem vagyok gyilkos,vagyis. De nem akartam!-kiabáltam kétség beesetten,ám nem tudtam befejezni,mert minden elsötétült.
*****
Mikor kinyitottam a szememet, egy aggódó fejet láttam magam előtt. Amint észrevette,hogy felébredtem elkiáltotta magát.
-Srácok, Hope felébredt!
Erre mindenki odacsődült hozzám,amin kuncogni kezdtem. De amikor megláttam Louist lefagyott az arcomról, a mosoly. Könnyek ültek a szemében,és megkönnyebbült pillantással nézett engem.
-Mi-mi történt?-kérdeztem dadogva. A többiek először egymásra, majd Rám néztek. Végül Liam szólalt meg.
-Elájultál.-mondta ki,mire nagy kő esett le a szívemről. Komolyan azt hittem,hogy valami sokkal rosszabb dolog. Lassan felültem és már nyújtottam a kezemet,hogy megöleljem a fiúkat,amikor megfagyott bennem a vér. Visszajöttek az emlékek,. Ahogy Apa Rám fogta a fegyvert,ahogy kikaptam a kezéből,aztán lelőttem,a rendőrség,és végül ahogyan Rám néztek a fiúk. Gondolom láthatták rajtam,hogy mennyire el vagyok keseredve,mivel Ők jöttek oda és szorosan átöleltek.
"Éreztétek már valaha,hogy egyedül vagytok? Hogy senki nem törődik Veled? Hogy mindenki csak átnéz Rajtad, akárhová mész? Higgyétek el,Én éreztem.
De most valami megtört! Mondhatnám,hogy megtört a jég,de mindig is utáltam ezt a mondást. Most először életemben,éreztem,hogy nem vagyok egyedül. Hogy vannak emberek,akik törődnek Velem,és szeretnek."
-Meg tudtok Nekem bocsátani?-kérdeztem már zokogva. Először egyikőjük sem adott választ,de Én türelmesen vártam. Végül egyszerre szólaltak meg.
-Sohasem haragudtunk Rád.
Ebben a pillanatban újra hittem abban, hogy minden rendbe jön!

Utolsó előtti rész?! Nem tudom,hogy megfelel-e annak.Tőlem ennyire tellett. Már most szörnyű abba belegondolni,hogy hamarosan vége lesz-sőt mindjárt-ennek a történetnek. Most nem szeretnék ide írni se regényt,se könyvet,mert azt az utolsó részhez tartogatom. De annyit "elmondok",hogy imádlak Titeket! Nem gondoltam volna,hogy ennyien olvasni fogjátok ezt a blogot. 43 feliratkozóm van. Nem tudhatjátok,hogy mennyire sokat jelentettek Nekem a kommentjeitek és véleményeitek. Sok-sok-sok-sok erőt adtak. Köszönöm.♥ 
Szörnyű ezt leírnom, de muszáj: Hamarosan UTOLSÓ rész.xx