56.rész

Sziasztok Drága Olvasóim.

Először is egy kéréssel fordulok hozzátok. Tegnap nyitottam egy oldalt Facebookon. Nagyon szeretném,ha likeolnátok. Itt is van------> KATT ÉS LIKE.♥

Na,de nem is húzom tovább az időt,itt az új rész,sokat dolgoztam vele.:)

*Harry*

Vége. Ez az egy szó járt körbe-körbe a fejemben. Nem hiszem el,hogy elment és itthagyott. De amiket mondott,mind igaz volt. Csak még magamnak is féltem bevallani. De ez így van. Tényleg nem tudok szeretni.

*****

Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a jól ismert számot. Félve emeltem a fülemhez. Már azt hittem,hogy nem veszi fel,amikor mégis beleszólt.

-Igen?-kérdezte egy álmos,fáradt hang.

-Szia..Louis. Harry vagyok.-mondtam erőtlenül.

Ekkor hallottam egy óriási huppanást,majd egy felszisszenést. Biztos vagyok benne,hogy leesett az ágyról. Majdnem elnevettem magam,de mégis sikerült komoly maradnom.

-Jól vagy?-kérdeztem.

-Igen persze.-válaszolt,de szinte láttam a lelki szemeim előtt,ahogyan a hátsó felét simogatja. Ezen megint nagyon jól szórakoztam VOLNA,ha nem éppen a régi legjobb barátommal beszélnék.

-Louis. Tudom,hogy barom voltam. Tudom,hogy otthagytam a bandát egy lány miatt,akit nem is szerettem. Tudom,hogy most nagyon haragszol,de kérlek próbálj megbocsájtani.-hadartam le egy szuszra,majd vártam. De nem válaszoltak rá. Beállt a kínos csend. Aztán végre megszólalt.

-Ő hol van?-kérdezte fojtott hangon. Tudtam,kire gondol.

-Elment Louis. Azt nemtudom,hogy hová,de elment. És nem akar visszajönni.-közöltem száraz hangon.

-És Te? Visszajössz?-tudakolta. 

-Ha visszavesztek..-motyogtam,de Ő belevágott a szavamba.

-Harry Styles nélkül nem One Direction,a One Direction.-mondta,óriási kő esett le a szívemről, a megkönnyebüléstől.

-Köszönöm.-csak ezt az egy szót tudtam kinyögni.

-Várunk..várlak.-mondta.

-Amint tudok megyek is!-feleltem,de már csak az ütemes pittyegést hallottam. Lerakta. Nagyon féltem,hogy talán sohasem bocsátanak meg. De mégis azonnal visszarohantam a hotelba, foglaltam egy repülőjegyet estére,összepakoltam,majd kijelentkeztem.

Miért is képzeltem,hogy minden jó lesz? Én komolyan azt gondoltam,hogy Hope az igazi. De tévedtem. Nekem senki sem lesz igazi. Megmondták már többen is,hogy szívtelen vagyok,és már elhiszem nekik. Csak az az egy fáj,hogy ezért sokan elítélnek.

Én sok mindenkit elvesztettem már az életben. Először a húgomat,aztán apukámat,most pedig Hope-t. De egy ilyen senkinek ez már meg sem kottyan ugye?

*****

Már a repülőn ültem,szinte egyedül. 

-Szia. Látom egyedül Vagy. Leülhetek melléd?-hajolt le hozzám hirtelen egy szőke hajú lány. Kék szemei csak úgy világítottak,fehér bőrét pedig kiemelte a fekete ruha,ami rajta volt.

-Szia. Persze.-ocsúdtam fel a döbbenetből. Valakire nagyon  hasonlított,de akárhogyan gondolkodtam,nem tudtam hová tenni.

-És hová utazol?-kérdezte. 

-Londonba. Te?

-Énis!-kiáltott fel,majd a szája elé kapta a kezeit. Ezen felkuncogtam.

Ám amikor kérdőn fordult felém,elkomorodtam.

-Nem akarlak kigúnyolni...de muszáj megkérdeznem,hogy miért viselsz csuklyát és napszemüveget egy repülőn?!-pislogott nagyokat.

Ekkor már biztos voltam benne,hogy nem fog felismerni,ezért egy mozdulattal levettem a fejfedőmet és a szemüveget is lekaptam magamról.

-Oké akkor most bemutatkozhatunk.-jelentettem ki.

-Hayley Adams.-nyújtotta a kezét,amit Én megfogtam.

-Harry Styles.-ráztam meg a karját.

-Nagyon örülök. Harry. Én már az utazás eleje óta figyellek és látom,hogy valami nincsen rendben. Tudod Én nagyon jól ki tudom olvasni az emberek szeméből,azt,hogy milyen a hangulatuk. De a tiédből nem sikerült. Ezért most megkérdezem,hogy baj van?-hadarta. Ez kísérteties,hogy mennyire ráérzett.

-Igen. tényleg elég rosszul vagyok. Tudod éppen ma hagyott el az a lány,akiről azthittem,hogy a nagy Ő. De nem. Mondd Hayley, Neked mit jelent a szerelem?-kérdeztem.

Ekkor sóhajtott egy nagyot és belekezdett.

-Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."-fejezte be. Én csak tátott szájjal meredtem Rá.  Olyan volt mintha nem is ember lett volna,hanem egyenesen angyal.

-Mennyire igazad van.-mondtam,de ő csak mosolygott.

-Nézd,de gyönyörűek azok a felhők!-mutatott ki a repülőablakon. Odakaptam a fejemet és elcsodálkoztam. Sohasem értettem,hogy az emberek mit szeretnek annyira itt a felhők felett. Azt hiszem most rájöttem.

Muszáj lesz elfelejtenem Hope-t,azért,hogy 100%-ot tudjak nyújtani a One Direction-ban. Nekem már ez a családom és nem elhagynom kell őket,hanem velük maradni. Lehet,hogy most önzőnek és nagyképűnek tűnök,de Én egy sztár vagyok,Hope pedig csak egy lány. Neki nincs itt helye. Egyrészt,mert bántanák,másrészt,mert Ő nem tudja átérezni,hogy ez milyen dolog. Ha jót akarok magamnak,akkor visszamegyek Taylor-hoz.

Gondolataimat egy gépies hang zavarta meg.

-Kedves utasaink. Kapcsolják be öveiket,mivel hamarosan megkezdjük a leszállást.-hallatszott.

-Hayley,Te merre...-néztem magam mellé,de abbamaradt a szavam. Nem ült ott. Mielőtt bekapcsoltam volna az övemet,feltérdeltem az ülésre és hátranéztem. Nem láttam sehol. Eltűnt. Nem! Egy repülőn,hogy tűnhetett volna el? 

-Uram, legyen szíves visszaülni a helyére és bekapcsolni a biztonsági övét!-szólt Rám a stewardess.

-Rendben. De várjon! Lenne egy kérdésem.-kiabáltam utána-Tartózkodik itt a repülőn Hayley Adams nevű utas?-kérdeztem.

Erre Ő elővette a papírját és keresni kezdte a nevet. Pár pillanat múlva felnézett és megrázta a fejét.

-Nem,uram.-mondta,majd olyan 'mi van még?' pillantással meredt Rám.

-Rendben köszönöm.-mondtam,mire megfordult és eltipegett.

Ezután kérdőn meredtem magam elé,amíg nem szálltunk le. Vajon csak képzelődtem? Vagy talán álmodtam Őt? De annyira valóságosnak tűnt. 

Annyira elmerültem a gondolataimban,hogy már csak azt vettem észre,hogy áll a repülő. Kiléptem a szabadba és beszipantottam a londoni levegőt. Megkerestem a csomagjaimat,felvettem az álruhámat és tárcsáztam Paul-t. Persze nem úsztam meg a rajongók rohamát sem. Amint beléptem a reptéri étterembe,szinte az összes lány lerohant. Mintha már vártak volna.

-Harry! Milyen volt Skócia?-kérdezte az egyikőjük. Ekkor már biztos voltam benne,hogy az újságokból jöttek rá,merre tartózkodom. Nem válaszoltam a kérdésekre,csak mosolyogtam és aláírtam. Aztán pár perc múlva megláttam a jól ismert fekete autót,így gyorsan elköszöntem és odarohantam. Bepattantam és már indultunk is. Útközben Paul egy szót sem szólt hozzám.

-Te is haragszol?-kérdeztem végül.

-Nem Harry. Én csak tűrtem és néztem,ahogyan a társaid sorban lemondják a koncerteket Miattad!-emelte fel a hangját.

-Sajnálom.-motyogtam.

-Hát sajnálhatod is. Megjöttünk.-közölte hidegen,mire azonnal kiszálltam.

Félve lépkedtem a One Direction-ház felé. Nem tudhattam,hogy mi vár Rám. Rémálmaimban,azt képzeltem,hogy belépek,de a többiek Rám sem néznek. Mintha láthatatlan lettem volna számukra. A helyemre felvettek egy másik tagot,és a dolgaimat épp akkor dobják ki,amikor ott vagyok. Szörnyű volt ezt még álmodni is. Remegve csöngettem be. Azonban amikor kinyílt az ajtó,kissé megkönnyebültem.

-Louis!-borultam a nyakába és olyan szorosan öleltem amennyire csak tudtam.

Remélem,hogy tetszett ez a rész!:) Larry♥ 

10 komi és 10 tetszik után következő hamarosan!