43.rész

Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok amiatt,hogy kevesebbet komiztok és lájkoltok. Remélem,hogy ez változni fog,mert Én a kommentek miatt írok..Ezekből merítek erőt.
Próbálok hosszabb részeket hozni! A másik,hogy betettem egy chat ablakot,ott is nyugodtan megírhatjátok a véleményeteket.:)♥
*Hope*
Rémes napjaim voltak. Az egész összefolyik egyetlen hatalmas ürességgé. Talán,ha húsz mondatot szóltam összesen Dave-hez. Nem volt olyan téma,ami feldobott volna. Egyszerűen semmi. Teljesen magamba fordultam.
*****
-Elég ebből!-tört rám Dave,egyik nap,amint épp a lesötétített szobámban üldögéltem.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Elég volt abból,hogy teljesen depressziós vagy,és,hogy nem beszélsz,nem eszel!-sorolta.
-Miért szólsz bele az életembe? Neked mindened megvan! Gyönyörű házad Skóciában,csodálatos kerted,gazdag vagy,vannak barátaid és ami a legfontosabb,hogy boldog vagy!-vágtam vissza idegesen,de szinte azonnal megbántam.
-Tudod a látszat néha csal.-válaszolt halkan.-Igen van szép házam. Az egy dolog. Van szép kertem. Az szinte bárkinek lehet. Gazdag vagyok?! Mit ér a pénz? Csak arra jó,hogy mindent megvásárolj,amit szeretnél,de ha túl sok van belőle,szinte teljesen elnyom. Vannak barátaim? Egyetlen barátom van. Te Hope.
Boldog vagyok?-nevetett fel gúnyosan-Nem,nem vagyok boldog. Tudod miért? Mert Te sem.-fejezte be,mire nekem könnyek gyűltek a szemembe. Bár nem értem,hogyan,mert annyit sírtam,hogy lassan elfogynak a könnyeim.
-Bocsánat,hogy élek.-csak ennyit tudtam kinyögni,majd vettem egy nagy levegőt és beszélni kezdtem.-Azt kérdezed,hogy mi bajom?! Hát elmondom. Téged terrorizál a saját apád? A Te legjobb barátnődet ölte meg? Téged vert 10 éven keresztül? Neked mondták mindennap,hogy mennyire csúnya és kövér vagy? Hogy semmire sem vagy jó? Hogy igazából nem is szeretnek? Téged használtak ki a barátaid? Előtted nyaltak,de amikor szükséged lenne rájuk,hirtelen eltűnnek. Neked kellett túlélned az élet pofonjait? Neked kellett munkát keresni 14 évesen,hogy eltartsd a saját anyád,apád? És tudod mi bánt a legjobban?! Hogy el kellett hagynom azt az embert,aki szeretett. Érted? Ő teljes szívéből szeretett! Vigyázott Rám,óvott,védett mindentől. De Én mégis elhagytam!-ordítottam zokogva a végét.
Dave a plafont bámulva hallgatott.
-Befejezted?-kérdezte lesajnálóan.
Egy pillanatig rámeredtem,majd egy óriási pofont adtam Neki.

-Hogy beszélhettél így velem? Akit a legjobb barátodnak tartottál?-kérdeztem könnyes szemmel,de Ő csak az arcát simogatva bámult.-Azt hiszem már senkiben sem bízhatok.-rohantam ki,és levetettem magam a fűbe.
*Harry*
Pár percig még beszélgettem velük,majd adtam nekik autogrammot.
-Mi a nevetek?-kérdeztem tőlük,mielőtt kiszálltak volna.
-Kate és Lilly.-mondta, azthiszem Lilly.
-Rendben. Köszönöm,hogy találkoztunk és,hogy meghallgattatok.-szóltam utánuk,majd becsuktam a kocsiajtót és elindultam a címre.
*****
Hát itt vagyok. Egy nagy épület előtt parkoltam le,majd kiszálltam. Amint közelebb értem,felismertem James-t.
-Szia haver.-kiabált messziről. Egyetlen dolgot nem bírtam benne. Túlságosan szókimondó volt.
-Szia.-fogtam vele kezet.
-Mi történt,hogy hirtelen idejöttél?-kérdezte. Éreztem a gúnyt a szavaiban.
-Az most mindegy. A lényeg,hogy boxolni szeretnék.-tértem ki.
-Okéoké. Na gyere utánam.
Pár perc múlva már az öltözőben szórakoztatott. Míg Én átvettem a ruhámat folyamatosan nevettem rajta.
-Nem hiszem el,hogy még mindig olyan vagy mint egy gyerek.-mosolyogtam felé.

-Én meg azt nem,hogy képes vagy egy szál boxerben lenni kb. fél óráig mindenki előtt.-vágott vissza jogosan,mivel rajtunk kívül nagyon sokan voltak.
-Jól van na.-durcáztam be,majd gyorsan felkaptam a nadrágomat és indulhattunk is.
-Ezt fel kéne előbb venni nem?-nyújtott felém egy box kesztyűt.
-Azért nem vagyok ennyire hülye.-vettem fel,majd megvártam míg James is átöltözik.
-Na végre idetoltad a seggedet.-toltam le viccesen,mire Ő is elmosolyodott. Kezdődhetett az edzés.
Először csak az alapmozdulatokat sajátítottam el.
Szinte minden dühömet belevertem a boxzsákba.
-És hogyan viseled a sztáréletet?-kérdezte.
-Nem könnyű,de túlélem.-feleltem,de közben még mindig ütöttem a zsákot.
-Értem. És arra még nem gondoltál,hogy feladod?-tette fel az újabb kérdést.
-Soha. Hogy miért? Mert nem hagyom cserben a rajongóimat. Nagyon,de nagyon szeretem Őket.-válaszoltam.
-Tudod Styles,Én nem értelek. Szinte csak lány rajongóitok vannak,de Te mégsem csajozol. Mi van ennek a hátterében?-szólt,mire teljesen ledöbbentem.
-Erről nem szeretnék beszélni.
*Hope*
Nemtudom mennyi időt feküdhettem a fűben,de arra lettem figyelmes,hogy a felhők gyülekeznek felettem. Pár pillanat múlva már az orromon csattant az első esőcsepp.
Szeretem az esőt. Nem érdekelt,hogy megfázok. Nem zavartattam magam.
Fájt. Nagyon fájt,ahogy Dave beszélt velem,de mégis valahogy magamat hibáztattam.
Próbáltam rávenni magam,hogy bocsánatot kérjek,de teljesen lefagytam. Fáztam,vacogtam. Azt kívántam,hogy bárcsak meghalnék.
Hirtelen azonban egy kiáltást hallottam.
-Hope! Itt vagy?-kérdezte valaki üvöltve. Először azthittem,hogy csak a képzeletem játszik,de amikor lassan hátranéztem megláttam Dave-t. Az esőfátyolban futni kezdett felém. Nem tudtam,hogy mitcsináljak. Amikor odaért hozzám felkapott és megpörgetett.

-Sajnálom,hogy csalódnod kellett bennem.-suttogta a fülembe.

Sajnos ez sem sikeredett hosszúra,de próbálkozom. Remélem,hogy tetszett!:)♥ Komizzatok,szavazzatok!