30.rész

Manók! Ma is hoztam részt! Ezentúl kicsit más stílusban fogok írni!. Remélem,hogy tetszeni fog.<3

*Hope*
Pár nap múlva hazamehettem a pokolból. Louissal többször átbeszéltük a dolgokat,de mindig arra jutottunk,hogy butaságot csináltunk mindketten.
****
Amikor beléptem az ismerős házba,már éreztem,hogy valami fog ma történni. Gondolataimat Lou hangja szakította meg.
-Kicsim! A hazajöveteled örömére lesz egy buli este. A fiúkkal és Hollyval vásárolni megyünk,de Harry itthon marad veled!-sorolta egy szuszra,Én pedig folyamatosan vigyorogtam.
-Köszönöm!-borultam a nyakába. Eközben már mindenki körülöttünk állt és arra vártak,hogy végre elszakadjunk egymástól. Mikor Louis hosszan megcsókolt,a hajamba túrva,Hazza hirtelen felrohant az emeletre. Néhány percig értetlenül meredtünk magunk elé,majd Liam megindult felfelé.
-Várj Liam! Majd Én utánamegyek!-kiabáltam utána,majd még egy utolsó puszit nyomtam Lou ajkaira és felfutottam. Hallottam,hogy a bejárati ajtó becsukódik. Elmentek.
Lábujjhegyen osontam végig a folyosón,de Harry ajtaja előtt megálltam. De aztán erőt vettem magamon,és bekopogtam. Mivel nem kaptam választ,megismételtem az előző mozdulatom. Az ötödik próbálkozás után meguntam és benyitottam. Amint beléptem félhomály fogadott. Harry az ágyon ült,arcát csak a lámpa gyér fénye világította meg. Nem nézett felém,de tudhatta,hogy ott állok.
-Utállak.-szólalt meg,mire elkerekedett a szemem. Már szólásra nyitottam a számat,de Ő megelőzött.
Tudom,most azt kérdezed magadtól,hogy miért?! Ennek több oka is van.Tudod Hope amióta itt vagy az életem egy romhalmaz lett. Szinte minden este sírtam miattad! Elegem van belőled!!-üvöltötte a végét.
-Tessék?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Te ezt nem értheted! MOST MENJ EL,MERT OLYAT TESZEK AMIT KÉSŐBB MEGBÁNOK!-kiabált.
A szavai olyannyira fájtak,hogy a szememből kiméletlenül záporozni kezdtek a könnyek. Aztán erőt vettem magamon és gúnyos mosolyra húztam a számat.
-Miért? Mi lesz,ha nem?,kérdeztem.
-Csak menj el kérlek!!-pattant fel.
-Jajj bocsánat,talán megbántottam Harry őnagyságát?! Azthiszem nagyon félreismertelek. Amióta itt lakom,mindvégig azt gondoltam,hogy Te a barátom vagy. De nem. Ugyanolyan vagy,mint a többi tinisztár. Amikor úgy tartja kedved megutálsz valakit. Hát gratulálok! Te nem Harry Styles vagy! Te Harry vagy a One Directionból.-fejezem be a monológomat. Hazza szemei elkerekedtek,majd megemelte a kezét és egy óriási pofont adott.
Azonnal az arcomhoz kaptam,ami iszonyúan sajgott a fájdalomtól. Aztán Harryre pillantottam. Olyan bűnbánó arcot vágott,hogy majdnem a nyakába boborultam,de ehelyett lesajnálóan néztem rá.
-Ezt nem néztem volna ki belőled..-suttogtam,majd megfordultam és berohantam a szobámba. Lecsúsztam az ajtón,felhúztam a térdeimet és sírni kezdtem. Ismerős helyzet.
*Harry*
Egyszerűen nem bírtam tovább. Nem bírtam tovább nézni,ahogy Louis és Hope enyelegnek. A huszadik csóknál elszakadt a cérna. Felrohantam és lefeküdtem az ágyamra. Pár perc múlva egy halk kopogtatást hallottam. Nem szóltam semmit,abban a hitben,hátha elmegy. De nem. Az ötödik kopogás után benyitott. Nem szólt semmit,de Én tudtam,hogy Hope az.
-Utállak.-ezt az egy szót tudtam kinyögni.
Már szólásra nyitotta a száját,de Én megelőztem.
-Tudom,most azt kérdezed magadtól,hogy miért?! Ennek több oka is van.Tudod Hope amióta itt vagy az életem egy romhalmaz lett. Szinte minden este sírtam miattad! Elegem van belőled!!-üvöltöttem a végét.
-Tessék?-kérdezte.
-Te ezt nem értheted! MOST MENJ EL,MERT OLYAT TESZEK AMIT KÉSŐBB MEGBÁNOK!-kiabáltam idegesen.
-Miért? Mi lesz,ha nem?-kérdezte gúnyos(!) mosollyal.
-Csak menj el kérlek!-pattantam fel.

-Jajj bocsánat,talán megbántottam Harry őnagyságát?! Azthiszem nagyon félreismertelek. Amióta itt lakom,mindvégig azt gondoltam,hogy Te a barátom vagy. De nem. Ugyanolyan vagy,mint a többi tinisztár. Amikor úgy tartja kedved megutálsz valakit. Hát gratulálok! Te nem Harry Styles vagy! Te Harry vagy a One Directionból.-fejezte be a monológját,mire annyira elöntött a düh,hogy adtam neki egy nagy pofont. Mi? Megütöttem egy nőt?? Atyaúristen!!
-Ezt nem néztem volna ki belőled..-suttogta,majd az arcát fogva kirohant. Én pedig összerogytam és sírni kezdtem.
*Hope*
Miután kisírtam szinte az összes könnyemet,elgondolkodtam. Minek vagyok szomorú? Ő a barom. Megütött egy lányt! Soha többé nem állok vele szóba. Mielőtt elaludtam volna,egy utolsó könnycsepp lecsordult az arcomon. Egy! Mivel egy embert vesztettem el.
Bocsánat,hogy rövid lett,de telefonról írtam. Ha leszakadna az ujjam,akkor majd lábbal írok. :D örülnék,ha sok komment lenne.<3